A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-11-12 / 45. szám

A nemzetiségi írónak különösen tanulságos és élményszerű ezen a vidéken járni, mert úgy érzi, mintha olyan tájat szemlélne, amelyikről valamikor már hallott vagy álmodott. Nem járt még arrafelé, mégis ismerősek számára a városok, a gyárak és üzemek, az emberek. Emlékképek élnek a lelkében az itteni természetről és emberi környezetről, elmosódó víziók merülnek fel előtte messzi ifjúsága korából, melyek egyszerre, hogy az emlékező most erre jár, megelevenednek, határozott körvonalakat kapnak és megtelnek valósággal. Az emlékek a negyvenes évek végéről és az ötvenesek elejéről valók: a szocialista iparosítás kezdetén falumbéli fiatalok jártak fel dolgozni erre a vidékre. Napokat utaztak oda-vissza, szép ruhákban jöttek haza és sok pénzt kerestek a legénybarátok és lányismerősök. Szűk volt már akkor számukra a falu. Nyugtalan, vállalkozó szellemek. Hívtak engem is magukkal, de az én utaim másfelé vezettek. Ám a messzi táj hallomásokból ismert városainak neve máig bennem maradt: Most, Litvinov, Vansdorf, Litomérice, Decin. Már akkor kissé a nagyvilágba való vágyakozás szimbólumai voltak. Valamilyen „ígéret földjét" jelentették, ahol éppen hatalmas dolgok kezdődnek, óriási lehetőségek nyílnak, az egyéni érvényesülés, a nagy kaland varázsával híva, várva, csalogatva bennünket a délszlovákiai faluból. Akkor és ilyen erők hatására lett sok fiatal délvidéki észak felé vonuló vándormadár.

A vándormadarak nyomában megyünk hát. . .

Autóbuszunk hét óra alatt száguldja be a sokszáz kilométeres utat, reggel hatkor indulunk s délután egykor kiszállunk a Bohémia szálló előtt. Hol van már a napokig tartó utazás? S később szinte minden lépésünknél kérdezhettük látogatásunk során: hol vannak már ezen a tájon a régi idők életfeltételei? Az akkori üveggyárakban dolgozó barátaim még nehéz és veszélyes munkafeltételekről meséltek: a nagy

üvegtáblákat kézzel fogták meg és forgatták, és nagy hőségben dolgoztak a nyitott üveghengerlő gépsorok mellett. Ma a Sklouion a retenicei üzemében a világ legmodernebb gépsorai hengerük a táblaüveget anélkül, hogy azt emberi kéz érintené. A levágott táblák rakodását is félautomata gép végzi, tányérnyi tapadókorongjaival „felszippantja" és függőlegesen a szállítókocsira egymás mellé helyezi a nagy üvegtáblákat. A délvidéki lányok egykor úgy emlegették a vansdorfi textilüzemet, hogy ott igaz háború utáni környezetben dolgoznak, porban, sötétben, fűtetlen helyiségekben; a mai Velveta nemzeti vállalat gyapjúfonó gépei és kordszövő automatái, kelmefestő padjai ugyancsak a mai technikai haladás legmodernebb vívmányai, melyek között fehér köpenyben és tiszta cipőben járnak a szövőnők.

Egészében sok ezen a tájon a „lég-": a legmodernebb, a legnagyobb, a legeredetibb. A felszíni barnaszénbányákban valóságos gépóriások dolgoznak: a Maxim Gorkij óriásfejtőben látjuk a K 800 típusú fejtőgépeket, melyek világméretekben is párjukat ritkítják nagyságukkal és teljesítményükkel, s itt szerelik már egy még nagyobb fejtőgép prototípusát, amely a méreteivel egyedülálló lesz a világon. A zateci komlófeldolgozó üzem a köztársaság legnagyobb ilyen munkahelye, innen exportálják a világhírű cseh komlót szinte az egész világba. Az ugyancsak itt lévő Komlótermesztési Kutatóintézet munka-Szlovákiai írók Észak - Csehországban

Szeptember közepén a Szlovákiai írók Szövetségének húsztagú küldöttsége meglátogatta az észak-csehországi kerületet.

Az írócsoportot Ján Solovic érdemes művész, a szövetség titkára vezette. A kerület székhelyén, Ústí nad Labem-ban Jaroslav Hajn, a CSKP kerületi bizottságának vezető titkára, Václav Slapák, a KNB elnöke és más kerületi vezetők fogadták az írókat, s a Bohemia szállóban ebédet adtak tiszteletükre.

A szénmedence beruházási vállalkozásait a Bányaépitö Vállalat dolgozói valósítják meg

Az Antonín Zápotocky nevét viselő üzemanyag-kombinát gáztelepe

A ZP 2200 típusú rakodóberendezés a Merkúr bányában dolgozik

társai pedig egész komlógazdálkodásunk menetére felügyelnek. A jabloneci ékszeripar — bizsutéria — világhírét és „leg" jellegét említenem sem kell, de azt már kevesebben tudják, hogy a libereci Sklo-export kiállítástermeiben megtalálhatók üvegiparunk összes készítményei az ország minden részéből, mert itt kötik a csehszlovák üvegexport legfőbb és legtöbb üzleteit. Tegyünk még hozzá, hogy barnaszénkészlete és hőerőművei folytán ez a kerület biztosítja nemzetgazdaságunk energiaszükségletének döntő hányadát — a köztársaság szénszükségletének hatvan és villanyáram szükségletének negyvenöt százalékát —, és elénk rajzolódik a technikai óriásteljesítmények kerületének valós arcéle: társadalmunk gazdasági

életerőinek egyik döntő tényezője.

Itt építkeztek és dolgoztak valamikor a nemzedéktársaim, a mai eredmények az ő munkájukat is tükrözik. Bizonyára nem voltak egyedüliek a délvidékről, s joggal hihetem, hogy háború utáni ziláltságából sok délszlovákiai magyar segítette 'ki Iá bol ni és társadalmilag megerősíteni ezt a tájat. A magam módján most büszke vagyok régi barátaimra, de egy nosztalgikus gondolat

nyugtalanít: azóta elhagytam a falut a közülük is sokan elmaradtak szerte a világban. Talán még itt élnek valahol, mi lenne ha váratlanul összetalálkoznánk? Negyed évszázad telt el azóta, talán már meg sem ismernénk egymást annyi év után.

Az írónak mindent látnia kell, mindent meg kell fognia, tapintani és ízlelni, közvetlenül szemrevételezni és saját fülével hallani a dolgokat, hogy valós ismeretei legyenek és megérezhesse a jelenségek lényegét: nemcsak a tudatával, hanem az érzékeivel is birtokába kell vennie a világot.

Ilyen gondolatokkal nézegetek egy hatalmas gótikus templomot, a tizenhatodik századi mosti székesegyházat, amely vastraverzeken és nyurga betonlábakon áll a mezőn, üres ajtónyílásain és tört ablakain át szabadon ki-be fütyül a szél. Annak idején olvastam, hogy az értékes műemléknek számító mosti templomot nyolcszázötven méterrel eltolják a helyéről és áthelyezik, hogy teret adjon a felszíni barnaszén fejtésnek és feltárhassák az alatta húzódó szénrétegeket. De napjainkban ilyen hírek csupán egy pillanatra villa-12