A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-10-29 / 43. szám
tanévben még mindig „nem véglegesített tanerőként" oktatja a 3. és 4. évfolyamos tanulókat. Kérdőn nézek rá, mire megvonja a vállát: — Ez van, ezt kell szeretni, hogy divatos szóval éljek — mondja. Aztán lelkesen bizonygatja, hogy mindettől függetlenül jól érzi itt magát s összegezve az egészet cseppet sem bánta meg, hogy a tanítói pályát választotta. Én viszont azt érzem, hogy valahol a szíve mélyén keserűség lappang, bár az is lehet, hogy tévedek. A földszinti tanteremből szintén ismerős arc bukkan elő. (Egyik meglepetés a másik uián ér.) Párák Katalin, azaz Cermák Václavné pironkodik elém — áldott állapotban —, akit vagy tíz éve tanítottam a csatai iskolában. Érettségi után elvégezte a nevelőnőit, s már négy éve, hogy itt működik. Hogy szaladnak az évek! És szalad Bohák Béláné (Tóth Valéria) nevelőnő is, mintha kergetnék, pedig nem kergeti senki, hacsak a kötelességtudata nem: soha egy percet sem akar késni. Mellesleg ő a CSEMADOK helyiszervezet titkára, levelező tagozaton végzi a nevelőnőit, s nemsokára hozzájuk is ellátogat a gólya. A tanerőket illetően már teljes volna a kép, ha nem hiányozna Lakatos Lajos, az iskola igazgatója. A járási székhelyre utazott, s amint mondják, minden pillanatban meg kell érkeznie. Meg is érkezik. Kissé fáradtnak tűnik. Nem csoda: tanévnyitás idején sok a gondja-baja egy igazgatónak. A régi közös emlékek felidézése után rátérek a lényegre: — Szép az iskolád, le a kalappal! Most már valóban szép feleli a maga megszokott mosolyával. — Negyed millióba került, de a szülők rengeteg társadalmi munkát végeztek rajta. Lakatos Lajos huszonöt éve tanít, itt Kétyn huszonegy éve. Hosszú idő. Szívéhez nőtt a táj, a falu, az emberek, legjobban mégis az iskola. Egyébként ez meg is látszik az általa irányított iskolán. A két tanteremben minden megtalálható, ami szükséges a tanításhoz. Mint két jól felszerelt műhely. A falak szinte roskadoznak a képes ábécétől s egyéb szemléltető eszközöktől, érzi az ember, hogy itt játékosan, örömmel tanulnak a gyerekek, s hogy szeretnek iskolába járni. A két napközis terem — a szó szoros értelmében véve —■ csodálatos. Otthonosan kellemes a környezet. Az ablakok függönnyel ellátva, a padlón szőnyeg, az asztalok, székek újak. Van itt vetítőgép, televízió, magnó, lemezjátszó, s a szekrények tömve a tanulók képességének tovább fejlesztésére szolgáló játékok sokaságától. A nevelőnök irányításával és segítségével itt készülnek fel a másnapi órákra, itt játszanak, szórakoznak, töltik el hasznosan a napot. Minden gyerek napközis, vagyis reggeltől estig az iskolában van. Nagy segítség ez a dolgozó szülőknek. Nyugodtan végezhetik a munkájukat, mert tudják, hogy gyerekeik jó kezekben vannak. Manapság sokat beszélnek a tanítás új koncepciójáról. Mi a lényege? kérdem Lakatos Lajos barátomtól, miután mindent megszemléltem. A kor követelményeinek megfelelő tudást kell kapniok a tanulóknak — válaszolja tömören. — Manapság jóval nagyobbak a követelmények, mint valamikor. — És bírják? . . . Vagyis bírjátok? Mert — gondolom — a tanítókra is nagyobb feladat hárul? . . . Természetesen — feleli az igazgató. — Ami a gyerekeket illeti, náluk sincs baj, hiszen a rádió, a televízió s egyebek jóvoltából sokkal nagyobb „háttérrel" kerülnek iskolába, mint valamikor. . . Most a matematika tanításában a halmaz-elmélet a legújabb. Nagyon érdekes és hasznos módszer. Látnod kellene a kis elsős nebulókat, hogy mire képesek. Egyszerűen csodálatos!... Egyszóval haladnunk kell a korral, mese nincs, és ez így a helyes.- Ha már itt tartunk — mondom elgondolkodva —, mintegy ezer lakosa van a községnek. Az iskola kéttanerős. A tanulók száma harminchat az 1—4. évfolyamban. A jövőt tekintve milyenek a kilátások? • — Aggodalomra semmi ok mosolyog rám az igazgató —, nem kell félteni az iskolánk jövőjét. Felméréseim szerint 1982-ig 35 és 50 között fog mozogni a tanulók száma . . . Érdekes módon ebben a faluban minden ötödik év a legtermékenyebb — jegyzi még meg. — A jövő tehát bíztató — szögezem le. — S ami a múltat illeti? Vajon a magyar tannyelvű iskola (szlovák tannyelvű nincs a faluban) közel három évtizedes fennállása óta az innen kikerülő tanulók közül hányán jutottak és jutnak el felsőbb oktatású intézményekbe? — Egy pillanat — veszi elő papírjait az igazgató. íme az eredmény: — Eddig hárman végeztek főiskolát, negyvenötén pedig szakközépiskolát, illetve gimnáziumot... Jelenleg öt a főiskolai hallgatók száma, huszonegyen pedig szakközépiskolába, illetve gimnáziumba járnak . . . Azt hiszem mérlegvonásra semmi szükség, hiszen a felsorolt adatok önmagukért beszélnek még akkor is, ha akadnak hasonló nagyságú községek, ahol még szebb eredményekkel dicskedhetnek. Tény — és ez mindenképpen örömteli —, hogy a kis falusi iskolák felnőnek a kor követelményeihez, s olyan felkészült tanulókat indíthatnak útjukra, akikre építhet és számíthat társadalmunk. Kilépve az iskola épületéből látom, hogy a tornyos felhők vonulása abbamaradt, elült a szél. Az utcán lúdak gágognak, autó suhan el. Búcsúzóul Erikához fordulok: — Tanító néni, kérem, engedélyt kérek a távozásra. Erika bólint és felnevet. — Jövőre vagy azután talán másutt találkozunk, remélem . . . Megértőn csillan rám a huncut szeme. LOVICSEK BÉLA A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN „ZSEBPÉNZ" Eddig sohasem tapasztalt ütemben rejlődnek falvaink és városaink. Bratislava arculata pedig különösképpen gyors ütemben változik... A múltat, a tegnapot már csak a belváros néhány műemlékként őrzött utcája idézi__ Természetesen, nem csupán lakóházak épülnek vagy a forgalom korszerűsödik, hanem a bratislavai és vidéki ipari vállalatok és egyéb központi intézmények is hatalmas összegeket fordítanak a fővárosban folyó beruházási építkezésekre. E mérföldléptű fejlődés egyetlen fájó pontja — egyelőre még —a lakásépítés. Bármilyen gyors ütemben is épülnek az új lakótelepek, az új lakásra várók vagy az öreg, bontásra kerülő lakásokból újakba költözők száma meghaladja a beköltözhető, még friss mészportól illatos otthonok számát. Mi tagadás, lakáshoz jutni Bratislavában nem könnyű feladat... Ez pedig megfelel azoknak, akik szívesen halásznak a zavarosban; akik más, de leggyakrabban az állam pénzén kívánnak meggazdagodni. § Az ilyen nem kis tétre menő „bundázás“ vagy üzérkedés menete a következő: Egy üzem vezetősége elhatározza, hogy jelentős beruházással új üzemrészleget vagy irodaházat épít. Ehhez azonban építkezési területre van szüksége. A bökkenő abban rejlik, hogy a kiszemelt terepen — mondjuk — egykét családi ház áll. A szóbanforgó üzem illetékes képviselője felkeresi a tulajdonost és közli vele: meg szeretnék venni a házát-kertjét. Ha a tulajdonos rábólint az ajánlatra, színre léphet a becsüs, akinek az a feladata, hogy meghatározza a lebontandó ház értékét... És ebben rejlik a csalafintaság! A tulajdonos meghatározza az általa igényelt összeget, az üzem képviselője pedig tudtára adja a becsüsnek, hogy ők lényegesen többet is tudnak költeni erre a házhelyre; ezért becslés közben majd bátran foghat „vastagabban“ is a ceruzája, a különbözetet — áldomás gyanánt — majd elosztják egymás között!... Aki csak egy kicsit is jártas a házak, házhelyek világában, az jól tudja: ez a „szerény különbözet“ akár hatjegyű szám is lehet! A lakásüzérkedés egy további, ugyancsak nemkis haszonnal járó módja, hogy valaki ismeretség vagy rokonság révén hozzájut egy olyan, ugyancsak államköltségen vásárolt házhoz, melyet egy-két éven belül a városfejlesztési tervek értelmében lebontanak. Ennek a megoldásnak két előnye is van. Egyrészt már átmenetileg is van hol laknia, másrészt pedig a bontási munkálatok megkezdése előtt állami lakásba költözhet az illető__Mondanom sem kell, hogy az „érintett fél“ ilyen esetben sem sajnál a közvetítőtől egy kis hálapénzt. .. Sajnos, az üzérkedésnek s a szocialista törvényesség megsértésének ez a módszere az utóbbi két-három esztendőben elég gyakran előfordul. A bűnüldöző szervek munkáját megnehezíti, hogy a „kéz alatt“ vásárolt házat valóban néhány hónap leforgása alatt lebontják; vagy ellenkezőleg: az új tulajdonos nagyjavítást reszkíroz s ezzel mintegy igazolni tudja házvételi szándékát. Persze, az ellenkezője is előfordul, amikor az igazságszolgáltatás fürgébb a bontásra kirendelt vagy a generáljavításra bérelt munkacsapatnál. Ilyenkor bírósági utójátéka van a busás, „zsebpénzzel“ lebonyolított adásvételyi machinációnak. § A 2ilinai Közlekedésügyi Kutató - intézet 1974-ben bratislavai fiókintézetc számára egy erre a célra megfelelő családi házat kívánt megvásárolni. Szándékát apróhirdetés útján hozta nyilvánosságra. Alig telt el néhány nap, és a kutatóintézet bratislavai kirendeltségének vezetőjét, J. Bélák mérnököt egy fiatalember látogatta meg. Konkrét ajánlatának tárgya: apósa szívesen eladna egy régebbi családi házat, Bélák látogassa meg őket és aztán közölje velük döntését. Bélák azon melegében megtekintette a szóban forgó családi házat, és telefonon még aznap tájékoztatta az intézet zilinai központjának igazgatóját az adásvételi ajánlatról. Az igazgató előzetes beleegyezését adta az ügybe, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy színre léphetett az árbecslésekkel foglalkozó szakember ... A választás, Bélák munkatársai gyikének ajánlata alapján, egy, úgymond, kiváló szakemberre: J. P-re, Bratislava Főváros Nemzeti Bizottságának dolgozójára esett. J. P. megrendelést kapott a hivatalos szakvélemény kidolgozására. Hogy, hogy nem, a ház értékét 240 000 koronára becsülte. Amikor készen lett a véleményezéssel, Bélák mérnök megbízásából, a „fusit“ közvetítő közös ismerőssel meglátogatták a háztulajdonost. Nem jártak azonban szerencsével, mert újra csak a fiatal vővel találkoztak, aki határozottan kijelentette, hogy a ház árának alsó határa legföljebb 280 000 korona. És ha J. P. ilyen öszszegre szóló szakvéleményt dolgoz ki, neki is része lesz némi jutalomban ... Bélák mérnök már másnap tudomást szerzett az adásvétellel kapcsolatos fejleményekről, és kijelentette; a kiszemelt ház megvétele az intézet fontos érdeke, J. P. csak bátran fogjon hozzá a házvételi szerződés különböző tételeinek felülértékeléséhez. J. P. eleinte — a bíróságon tett tanúvallomása szerint — sokallta a 40 000 koronás különbözetet, de Bélák azzal nyugtatta meg, hogy a ház amúgy is nagyjavítást kap, így senkinek sem fog feltűnni a többletfizetés. J. P. megnyugodott — és mit tesz a „szándékos“ véletlen: a családi ház értéke egyik hétről a másikra valóban közel 300 000 koronára kerekedett!... Ám addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik... A Bratislavai Városi Ügyészség egy figyelmeztető levelet kapott, melyben a levélíró felhívta az illetékes szervek figyelmét a nyilvánvaló csalásra. Amikor Bélák mérnök és két társa megneszelték a közelgő veszedelmet, villámgyorsan akcióba léptek. A szóban forgó ház előtt egyetlen nap alatt egy új ház felépítéséhez is elegendő anyag gyűlt össze. Kavics, tégla, homok, mész, cement és miegymás ... Villámgyors beavatkozásukkal azonban lekéstek, mert akkorra már folyamatban volt a nyomozati eljárás, melynek során számos érdekes „részletre“ derült fény. Például arra, hogy J. P. már az első szakvélemény kidolgozásánál is gondolt önmagára, mert a megvételre kínált családi ház valódi értéke mindössze 170 000 korona volt. Persze, ez nem gátolta őt abban, hogy további, áldomásra szánt „hálapénzt“ is elfogadjon. „Fáradozásáért“ a fiatal vőtől például 3000 korona készpénzt kapott, de több más pénzforrásról is beszámolhatnánk. A riporter helyett a Bratislavai Városi Bíróság büntetőtanácsa tette meg a végleges számvetést. A különböző hálapénzek ellenszolgáltatásaképpen J. Belákot és bűntársait a szocialista társadalmi tulajdon kárára elkövetett törvénysértésért, valamint üzérkedésért és megvesztegetésért fejenként 3—3 évi fegyházbüntetéssel sújtotta. EMBERI SflBSflg 17
