A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-10-29 / 43. szám
NINCS IGAZAM? Háromnegyed órás várakozás után elveszítettem a türelmemet. Ugyanis ennyi ideig vártam a Bratislava és Kosice (Kassa) között közlekedő Tátrán expressz büfékocsijában. 1977. augusztus tizenkilencedikén. Nem utazom túl gyakran ezen a vonalon, így nincsenek tapasztalataim a kiszolgálást illetően. Legbűvölőbb mosolyommal próbáltam felhívni magamra a középkorú pincér figyelmét, aki ott tántorgott az asztalok között, igyekezve valamelyest tartani az egyensúlyt a rakoncátlan kocsiban. Persze nem én voltam az egyetlen, aki hiába próbálkozott magához csábítani a pincért. Ugyanis függetlenül az érkezés sorrendjétől arfhak sikerült rendelnie, aki éppen azon a szerencsés helyen ült, ahová a vágtató vonat rázása következtében a pincér éppen sodródott. Másodszor pedig az járt jól, aki röviditalt rendelt. Mivel jómagam sem jó helyen nem ültem, de meg a tömény szeszt sem kedvelem, így aztán hiába várakoztam. Itt, a vonat büfékocsijában ugyanis az a szokás, hogy a fölösleges imbolygást, szaladgálást megtakarítandó az ide-oda dülöngélő pincér kínálja fel készségesen az italokat, a pálinkát, meg a sört, ami a büfékocsi egész italkészlete. Az utas aztán egyéb választék hiányában kénytelen a vodkát vagy borovicskát inni, még akkor is, ha teste-lelke nem kívánja. Issza, nem issza, mást nem kap. Ráadásul a pincér furcsa „szellemeskedéssel" próbálta pálinkaivásra buzdítani a vendégeket, köztük néhány vékonypénzű fiatalt, nyilván diákembert, hozzám nem jutott el. Háromnegyed órás várakozás után kezdtem betelni a látottakkal, hallottakkal. Felálltam és odamentem az ajtófélfához támaszkodó másik pincérhez. — Kaphatnék valamit enni? — kérdeztem. — Nincs semmi — volt a tömör válasz. — Ezt meg hogy értsem? — Ügy hogy nincs semmi. Nem elég ez magának? . . . — Tudtommal egy büfékocsiban ételt is szolgálnak fel — közöltem mély meggyőződéssel. — Nincs semmi, értse meg már végre — emelte feljebb a hangját. — És különben is mindjárt zárunk. — Hogy-hogy? Hiszen alig egy órája nyitottak. — Ez a kollégám csak úgy besegít. Ö már végzett — mutatott fejével az engem csaknem elsodró pincér felé. — Akinek itt kéne lenni, az szabadságon van. — És mint aki jól végezte a dolgát, elfordult és a kollégájával kezdett társalogni. Már kifelé indultam, amikor még utánam szólt: — És ha valami nem tetszik, akkor mehet panaszkodni a . . . Hát ugye, a jóból is megárt a sok. Eleget olvashatunk és hallhatunk az utazás kultúrájáról, amihez természetesen hozzátartozik az utasellátás s ezen belül a rendes, udvarias kiszolgálás is. De amit itt tapasztaltam, a modortalan, udvariatlan durva viselkedés, nemigen válik díszére az Utasellátónak. Lehet, hogy a két pincér azért volt olyan kelletlen, mogorva, mert talán hosszabb ideje szolgáltak, nem volt aki felváltsa őket, de ez akkor sem ok arra, hogy ne tudjanak magukon uralkodni. Ha pedig valaki szabadságon van, és helyettest állítanak a helyére, ez még nem jelenti azt, hogy a helyettesnek nem kell maradéktalanul ellátni a munkáját. Ez semmiképpen sem lehet ok arra, hogy a büfékocsi idő előtt bezárjon, sorsára hagyva az éhezőszomjazó utasokat. Nincs igazam? VARGA LÁSZLÓ ÉS A KULTÚRA? Egyik ismerősömtől hallottam, hogy falujukban kihasználatlanul áll a tetemes beruházási költséggel épült művelődési otthon. Gondoltam, utánajárok a dolognak. Felkerestem hát az említett művelődési otthon vezetőjét, aki mellesleg régi ismerősöm. — Gyakran igénybe veszik a község lakói a művelődési otthont — szögezte le elöljáróban a kultúrház vezetője. — Majd minden hétvégére esik egy lakodalom. Népes község ez, sok a házasodni szándékozó fiatal. Meg aztán a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet vezetősége is hagyományosan a művelédősi otthon nagytermében rendezi meg az aratási és a szüreti ünnepséget, s itt tartja a zárszámadással kapcsolatos ünnepi taggyűlést is. Aztán itt vannak szép számban a társadalmi szervezetek. Hol az ifjúsági szövetség, hol a Nőszövetség, hol meg a sportegylet, a Vöröskereszt vagy a tűzoltószervezet rendez táncmulatságot. Természetesen vannak népművelési jellegű rendezvények is; ilyen volt például nemrégiben a Nőszövetség által szervezett sütő-főző, illetve szabás-varrás tanfolyam. Elárulhatom, hogy igénybe vették már a kultúrotthon nagytermét disznótor, sőt halotti tor céljaira is. — Gondolom — szakítottam félbe a művelődési otthon vezetőjét —, azért emellett igazi kulturális tevékenység is folyik a községben, klubélet, amatőr színjátszás . . . — Sajnos, ilyen zsúfolt program mellett egyelőre kénytelenek vagyunk az ilyen jellegű műsorokat nélkülözni — volt a meghökkentő válasz. Pedig ugye, nem csak kenyérrel él az ember. Vagy ez erre a községre nem érvényes? . . . BODZSÁR GYULA Az utolsó barlanglakó? Nemrég felfe dezett törzs gyermeke a Fülöp-szigetek röl. Ök még a kökorszakban élnek. Archeológusok most találtak rá Rómától északra az i. sz. 2. századából való márvány Apolló-szoborra. A görög szobor c Vatikáni Múzeumban látható belvederei Apolló másolata. Sztárok egymás közt: Artur Rubinstein és Sofia Loren. Szabad a fröcskölés! Az angol gyártmányú — a zuhany vagy a fürdőkád köré szerelhető — összecsukható müanyagfal, a háziasszonyok örömére, megakadályozza a fürdőszoba „elázását”. _ 18
