A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-10-22 / 42. szám
A Szovjetunió győzött a fasiszta Németország fölött, s ezzel lehetővé vált egész sor Kelet-, Közép- és Délkelet-Európai ország számára, hogy a népi demokratikus forradalmak útjára lépjenek. Magától értetődően a Szovjetuniónak a háborúban betöltött felszabadító szerepe és az egyes országok antifasiszta erőinek nyújtott sokoldalú segítsége döntő nemzetközi tényezője volt a népi demokratikus forradalmak kibontakozásának. Nagy jelentőségűnek kell minősítenünk azt a körülményt is, hogy a háború után a térség országaiban, illetve a térség egyes országainak közelében jelen volt a Vörös Hadsereg, és megakadályozta, hogy az imperialisták katonai erővel támogassák a burzsoáziát. A Szovjetunió védelmet nyújtott ezeknek az országoknak az imperializmus politikai és gazdasági beavatkozási kísérleteivel szemben. Segítséget nyújtott a forradalmi erőknek a monopoltőke ellen vívott harcukban. Segítette a népi demokratikus forradalmakat az is, hogy Kelet-, Közép és Délkelet-Európa térségében egy tömbben zajlott az átalakulás, így a népi demokráciák az imperializmussal szemben a Szovjetunió mellett egymásra is támaszkodhattak. A népi demokratikus forradalmak fejlődésének üteme eltérő volt. 1944—1945-ben a szocialista forradalom már győzött Jugoszláviában és Albániában. 1946-ban megszilárdult a szocialista hatalom Bulgáriában. 1947-ben következett be a döntő fordulat Lengyelországban, Romániában és Magyarországon, 1948 februárjában pedig Csehszlovákiában. Az imperialista hatalmak mindent elkövettek, hogy megállítsák a fejlődést ezekben az országokban, de mesterkedéseik sorra kudarcot vallottak. A külső, vagyis a nemzetközi tényezőkön kívül a belső feltételek is közrejátszottak a forradalom azonos és sajátos vonásainak kialakulásában. Első helyen kell említeni a gazdaság helyzetét. Csehszlovákia és az NDK iparilag fejlettebb volt, mint a többi keleteurópai ország. Lengyelország és Magyarország az agráripari jellegű, míg a balkáni országok kimondottan az agrár jellegű csoportba tartoztak. Ebből következően az iparilag fejlettebb Csehszlovákiában és a későbbi NDK- ban a munkásosztály túlsúlyban volt, a többi népi demokratikus országban viszont a társadalom szerkezetét a munkásosztály kisebb hányada és a parasztság túlsúlya jellemezte. Ettől függetlenül a munkásosztály, politikai arculatát tekintve, a Balkánon egységesebb volt, mint a közép- és keleteurópai országokban. Ez azzal magyarázható, hogy a balkáni országokban a munkásmozgalom a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat követő évtizedekben erőteljesen baloldali irányban fejlődött. A többi demokratikus országban a felszabadulás idején a munkásosztály politikailag megosztottabb volt. E megosztottságból következően a forradalom egyik kulcskérdése volt a két munkáspárt — kommunisták és szociáldemokraták — akcióegységének megváló szoros politikai, gazdasági és katonai együttműködést. A kommunista pártok stratégiája e térségben a második világháború után kialakult belső és nemzetközi helyzet reális elemzésére épült, a munkásosztály, a nép érdekeit juttatta kifejezésre. Helyes, rugalmas taktika alkalmazásával győzelme szükségszerű volt. Fontos láncszem a népi demokratikus forradalmak történetében, hogy a baloldali szociáldemokraták elfogadták a kommunista pártok által az egyesülésre kidolgozott alapelveket s az egységes munkáspártok megteremtése betetőzte a népi demokratikus forradalmi átalakulást, megszilárdította a győzelmet. Létrejött a szocializmus építésének egyik leglényegesebb feltétele. A munkásmozgalomban megszűnt a szocializmus kétféle, kommunista-proletár és szociáldemokrata-kispolgári felfogása. A népi demokratikus forradalom éveiben a kommunista pártok szükségszerűen tömegpártokká fejlődtek. S politiBukarest lakossága köszönti a Vörös Hadsereget Szovjet mérnökök csoportja, akik részt vettek az egyik lengyel erőmű helyreállítási munkálataiban valósítása, a kommunista párt vezető szerepének érvényesítése. A forradalom közvetlen demokratikus feladatait tartalmazták a népfrontprogramok, amelyeket a kommunista párt vezetésével dolgoztak ki. Megvalósításuk után a kommunisták részletesen kidolgozták a szocialista forradalom feladatait, vagyis a burzsoázia politikai-hatalmi pozícióinak teljes megsemmisítését, a hatalom kézbe vételét a munkásosztály által, a termelőeszközök társadalmasítását, az imperialista beavatkozási kísérletek meghiúsítását, a fokozottabb harcot az imperializmus ellen, a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal kájukat a népfrontban (nemzeti frontban) tömörült pártokkal együttműködve folytatták. Nagyon lényeges körülmény, hogy a népi demokratikus országokban az osztályharcot polgárháború nélkül vívhatták meg a forradalmi erők. Ezt a belső és a külső feltételek tették lehetővé. A belső feltételek közül említjük meg, hogy a felszabadulás után a burzsoázia ezekben az országokban fegyveres erővel nem rendelkezett. A fegyver a nép kezében volt. Az ellenállási mozgalomban kifejlődött új, forradalmi hadsereg döntően a kommunisták irányítása alatt állt. A rendőrségnél és a belső biztonsági fegyveres testületeknél is hasonló volt a helyzet. Az új, népi demokratikus forradalmi hatalom központi és helyi szerveiben a munkásosztály és a kommunista párt képviselői voltak döntő többségben. Fellendülőben volt a tömegmozgalom, s ez növekvő nyomást gyakorolt a burzsoáziára. S ebben a forradalmi tömegmozgalomban egyre erősödött a kommunisták vezető szerepe. A burzsoázia végül titkos ellenforradalmi összesküvések szervezéséhez folyamodott. A forradalmi erők Bulgáriában 1946-ban, Lengyelországban, Romániában és Magyarországon 1947-ben, Csehszlovákiában 1948 februárjában leleplezték a burzsoázia ellenforradalmi összeesküvéseit és kizárták őket a hatalomból. 8
