A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-10-15 / 41. szám
IPOLYI ARNOLD MUNKÁSSÁGA Ipolyi Arnold, a XIX. század kiváló magyar folkloristája és művészettörténésze a szakmabeliek előtt is sokáig felfedezetlen maradt. Hatalmas munkájára, a Magyar Mythologiára, Csengery Antal elítélő bírálata óta csak a XX. század harmincas éveiben figyelt fel újra a magyar irodaloméi néprajztudomány. A támadott és félreértett mű mai megfelelő elemzése (Diószegi Vilmos) bebizonyította, mennyi megőrzött kincset tartalmaz a nagy vállalkozású gyűjtemény. A kiváló néprajztudós a Kisfaludy Társaság 1846-i pályázati felhívása után kezd hozzá a magyar hitvilág emlékeinek rendszerezéséhez. Az összehasonlításon alapuló feldolgozását a szellemi néprajz (mesék, mondák, szólások, hiedelmek) anyagának gyűjtése előzte meg. Ipolyit joggal nevezhetjük a század nagy mesegyűjtőjének is, hisz a Mythologia részére mintegy ezer népmesét gyűjtött öszsze. Nála találkozunk először a mesemotívum és a mesetípus fogalmával is. A mesék felkutatása után az egész európai mesekincs összehasonlításán dolgozott. Igaz, munkája módszertanilag nem a legsikerültebb, mert benne a rokonsági adatok hiányosságát tapasztalhatjuk. Mitológiánkat olykor hamis párhuzamok alapján próbálja kikövetkeztetni. Megkísérli például az antik, germán és szláv népek hitvilágával való rokonság rekonstruálását is. Diószegi Vilmos ezt azzal magyarázza, hogy Ipolyi korában szinte még alig volt őstörténetkutatás, s így a mitológusoknak csaknem a semmiből kellett indulniuk. Nem csoda tehát, ha Ipolyinak sem sikerült a pogány világkép egészét rekonstruálni. „Vaskos könyve nem pogány világnézetünk kódexe, hanem szellemi kultúránk első elemző összefoglalása, melynek modernebb változatával a magyar néprajz még napjainkban is adós” — állapítja meg Diószegi Vilmos. Kiváló néprajztudósunk mindenképp megérdemli, hogy tevékenységét, munkásságát alaposabban ismerjük. Ipolyi 1823. okt. 18-án születeti Ipolykeszin (ma nagykürtösi járás). Gimnáziumi tanulmányait Korponán és Selmecbányán végezte, majd Esztergomban, Pozsonyban és Bécsben teológiát tanult, Bécsben teológiai tanulmányai alatt megírta a Magyarok ősvallása című első tudományos értekezését. Már ez a műve is kiváló történelmi tájékozottságról tanúskodik. Később egyházi művészettel foglalkozott. Tanulmányai a Családi Lapok 1852-es számaiban sorra jelentek meg. Legjelentősebb munkáját, a Magyar Mythologiát, 1854- ben írta. Nagy érdeme, hogy felismerte: a mitológia alapos ismeréséhez feltétlenül szükséges a néprajzi anyag gyűjtése. Ezért rengeteg mesét, mondát, népi szólást és hiedelmet gyűjtött Gömörben, Csallóközben, de főleg az Ipoly völgyében. Ipolyi a fel gyűjtött folklóranyagban a nép hiedelemvilágának legtipikusabb elemeit vizsgálta. Mythologiájában részletesen foglalkozik a szellemekkel (manó, ördög, tündérek stb.), a természeti elemek kultuszával, (tűz, víz, föld, levegő), az állatokról alkotott képzetekkel és az időszakok kultuszával. Figyelemre méltóak Ipolyinak az ősvallás főbb lényeiről, a szellemekről szóló fejtegetései. A szellemek hitbeli létezésének valószínűségét mitológusunk jól alátámasztja azoknak a népmesékben s a mondákban való előfordulásával. Ezek a szellemek ugyan nem azonosak az istenekkel, de mágikus erővel bírnak, s gyakran kerülnek kapcsolatba az emberrel, akinek sorsát szerencsétlenné vagy szerencséssé tehetik. Ipolyi Mythológiájának egyik főbb lénye az ördög. Az ördög, mint gonosz szellem, tudvalévőén az újszövetségi vallás hitképzetében is szerepel. A gonosz lény itt legyőzhetetlen, lakhelye a pokol. Az öszszegyűjtött magyar népmesékben Ipolyi viszont azt is megfigyeli, hogy az ördög lakhelyeként itt nemcsak a pokol, hanem a messzi táj, az erdő közepe is szerepel. A magyar mondahősök sokszor megküzdenek az ördöggel, elrabolják bűvös eszközüket, a sípot, s így győzedelmeskednek fölötte. Ipolyi ebből népmeséink eredetiségére, s nem utolsósorban mitológiánk eredetiségére is utal. Munkájában kitér a természeti erők iránti tisztelet elemzésére; megpróbálja körvonalazni a természetkultusz lényegét. Szerinte a nép a természetben kereste a teremtőt. Ipolyi Mythologiájában részletes elemzést találunk őseink tűz-, föld- és víztiszteleti kultuszával kapcsolatban is. Papok című tanulmányában meg a táltosokról, a pogány magyarok papjairól és bölcseiről tesz említést, Gyűjtései jól dokumentálják, hogyan élt a táltos képzete a néphitben. „A táltos gyermek, ki fogakkal jön a világra, bölcs és tudálékos, anélkül, hogy tanítanák, tud könyvből (azaz olvasni), sok í ejtett dolgokat ismer és megjövendöl, tudja minden házban, mit hol főznek, de a hetedik évig él meg, azután egyszerre eltűnik, sohasem tudják meg hollétét” — olvashatjuk az említett tanulmányban. A táltos szó tehát leginkább a sámán szinonimájának felel meg. Ipolyi elmélkedése e téren is felbecsülhetetlen, hisz „az újabb kutatások kétségtelenül igazolták, hogy a táltos valóban pogány hitvilágunk papja, vagyis a sámán” — állapítja meg Diószegi. Tisztelettel kell adóznunk Ipolyi azon múltbeli erőfeszítése iránt, melyet a magyar hitvilág-kutatás érdekében tett. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy munkáit a mai magyar néprajz- és irodalomtudomány képviselői (Ortutay Gyula, Diószegi Vilmos, Dömötör Tekla, Manga János stb.) is eredménnyel hasznosítják. Szólnunk kell még Ipolyiról úgy is, mint művészettörténészről és ai magyar közélet kiváló képviselőjéről. Ipolyi 1862-ben járt Konstantinápolyban, ahol Henszlmann Imrével és Kubinyi Ferencceü (az utóbbi szintén az Ipoly mentéről származó tudós) megtalálták a Korvinák maradványait. Művészettörténeti munkái közül hadd említsünk meg legalább kettőt: A középkori művészet története Magyarországon (Pest, 1863), A középkori szobrászat emlékei Magyarországon (Pest,, 1863). Ipolyi tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, a Kisfaludy Társaságnak, részt vállalt a Magyar Történelmi Társulat megalakításában is. Az 1870-es években a nőnevelés, a közművelődés emelésén, az ipar és a művészet fejlesztésén fáradozott, majd később az O'rszágos Közoktatásügyi Tanács elnöki tisztjét töltötte be. A nagy műveltségű tudós: kétségtelenül sokat tett szellemi kultúránk érdekében. CSAKY karoly VARGA IMRE verse LEGENDA Elindultak néhányon férfiaink, jajaj, elindultak. Egy szép házhoz érkeztek férfiaink, jajaj, egy szép házhoz. Találtak egy zárott ajtót, jajaj, egy zárott ajtót. Az ajtót ők csak feltörték, jajaj, feltörték a férfiak. A házba ők belopakodtak, jajaj, belopakodtak a férfiak. Asztalokon ízes étkek, jajaj, Ízes étkek. Asztalhoz ültek mind a férfiak, jajaj, mind a férfiak. Bendőjüket mind megtöltik, jajaj, mind megtöltik bendőjüket. Nagy tort ültek férfiaink, nagy tort ültek, jajaj. Nagy tort ültek a szép házban, jajaj, nagy tort. És szivük elfordult mitőlünk, jajaj, elfordult bizony. Otthonukat, asszonyukat s a Nagy Erdőt elfeledték, jajaj, elfeledték. Elindultak mind a férfiak s egy szép házban megtelepedtek, jajaj, elindultak, jajaj, nagy tort ültek, jajaj, megtelepedtek. A házunkat elfeledték, jajaj, beszédünket elfeledték, jajaj, itthonmaradt társaikat, jajaj, elfeledték, jajaj, a férfiak, gorillaszőre nőtt mindnek a fényes házban, jajaj, makognak, vakognak, ugatnak, makognak, vakognak, röfögnek, jajaj, sírjon értük a törzs, jajaj, sirassuk őket, ha gorillát fog a csapdánk, jajaj, sírjunk mi szerencsések, jajaj, sírjunk mi szerencsétlenek, jajaj, ki tudja, kinek bőrét nyúzzuk, jajaj, ki tudja, kinek csontját törjük, jajaj. Jajaj. 11
