A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-10-01 / 39. szám
vezet az Alpok túlsó felére. Persze, az alagúton áthajtásért borsos árat számítanak, mintegy 500 csehszlovák koronának megfelelő összeget svájci frankban. Aki sokallja, az kapaszkodjon fel 2114 méter magasba, vállaljon minden veszélyt, s ha mindezt megúszta, még akkor sem biztos, hogy átmehet, mert a hágó felső szakaszát most júliusban is gyakran lezárják. Kilométernyi sorban várakoznak a gépkocsik, hogy felrakják őket a vasúti szerelvényre és átszállítják a végeláthatatlan alagúton, ahol a sötétségen kívül nem lát az ember semmit. Fölfelé az út mindjárt meredek kapaszkodóval kezdődik, telitüzdelve hajtűkanyarokkal. Csak lépésben haladok előre. Mellettem fiatalok kínlódnak mopedekkel, a csomagtartókon elhelyezett batyukon kis svájci zászlót lenget a szél. Az utolsó település a hágó előtt Andermatt, 1444 méter magasan fekszik. Egyetlen benzinkútja sajnos nem működik, a kocsim műszerfalán pedig állandóan villog a piros jelzőlámpa. Fogytán a benzin. Most már vissza nem fordulok, akkor sem, ha a hágó tetejéig kellene tolnom a kocsit. A házakat elhagyva, újabb meredek kapaszkodó kúszik fel a behavazott csúcsok közé, mély bevágásokkal kettéhasítva a hómezőket. A kitérőkben gőzölgő kocsik állnak, hűtőjükben felforrt a víz. Mellettük a segélykérő telefon, de az nem hűti le a vizet, így nem marad más hátra, mint egy-két órát várni, ami nem olyan nagy baj. Az olvadó hótól nedves az út, csúszik a kerék. Eszembe jutnak a gyermekkoromban olvasott izgalmas útleírások egy hágón átkelt expedícióról, s képzeletemben felmerülnek a fényképeken látott bernáthegyi kutyák, amint kimentik a félig megfagyott embereket a hóból. Alattam szédületesen mély völgy, itt fenn fehéren havas minden, aztán lassan kiegyenesedik az út, s feljebb kékvízű tóban nézik magukat a felhők s a behavazott csúcsok. Nagyot lélegzek, a csípős szél csak úgy hasít. Itt júliusban is tél van. A tó körül néhány menedékház, ha netán a zord idő miatt itt rekednének az emberek. Keresem a bernáthegyi kutyákat, a nyakukra kötött rumoshordókkal, de csak szuvenírként árusított plüss-másukkal találkozom. A szél néha megkongatja a botra tűzött kolompokat az emléktárgyakat áruló sátor előtt. A kövek közötti tenyérnyi helyen, ahol elolvadt a hó, zöldellő moha és néhány szál világ emlékezteit arra, hogy nyár van. Maroknyi hóval megdörzsölöm a tenyerem, megsimogatom a kocsim oldalát, ilyen magasan még nem járt, aztán utoljára elkattintom a fényképezőgép zárját és elindulok, hogy leereszkedjem az Alpok déli oldalán. Lefelé haladva a völgyben megváltozik a táj. üdezöld minden, csupa virág, forrón süt a nap, s a hideg télből lenn vagyok a mediterrán nyárban, a napfényes Itália kapujában. Airolo az első város, itt bújik ki a vonat az alagútból. Pillanatok alatt legurulnak az autók a vasúti szerelvény platókocsijairól, hogy átadják helyüket azoknak, akik ellenkező irányban akarnak átkelni a Szent Gotthard-hágón. Végre ott piroslik előttem egy benzinkút. DUSEK IMRE A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN EZREK A LÁBTÖRLŐ ALATT Lapunk legutóbbi két számának ezen az oldalán egy kereken 120 ezer koronát „jövedelmező“ mackózás történetét mondtuk el és a vakmerő bűncselekményt elkövető három kasszafúró ellen indított büntető eljárás néhány részletéről számoltunk be olvasóinknak. A szocialista törvényesség védelmének megszilárdítását célzó sorozatunk „bírósági tanácsadója“ — a fenti eset kapcsán, anyaggyűjtés közben — egyben arra is figyelmeztetett, hogy a páncélszekrények kirablását és a nagyobb tétben előforduló pénzlopások egyéb formáit általában a felelős gazdasági vezetők vagy pénztárkezelő dolgozók felelőtlensége, könnyelműsége okozza! Tanácsadónk egyben azt is javasolta: a vagyonvédelem aktuális kérdéseiről kérjünk interjút az SZSZK Főügyészségén, hiszen közös vagyonunk, közös társadalmi tulajdonunk hull olykor szinte erőfeszítés nélkül a bűnözők ölébe ... Bizonyításképpen két-három példa: • A közelmúltban például két kasszafúró mintegy másfél órás munkával kinyitott egy tisztes nagyságú páncélszekrényt. Amikor kiszedték belőle a pénzkötegeket, akkor látták, hogy a régebbi évjáratú páncélszekrény háta csak úgy tessék-lássék (pontosabban: alkalmi csavarokkal!) vagy hozzáerősítve a vázhoz... A másfél órai bíbelődés helyett csak el kellett volna tolni a faltól, s tulajdonképpen máris szabad az út a bankókhoz. • Bűnüldöző szerveink rábukkantak már olyan esetre is — a Rajecké Teplice-i zöldségesüzletek egyikében —, hogy a boltvezető kulccsal zárható pénztárszekrény vagy egyéb „biztonságosnak“ tűnő rejtekhely híján a lábtörlő alá dugta a napi bevétel egy részét, olykor akár többezer koronás tételekben is! Egy íilinai zöldségessátor vezetője pedig a napi bevétel reggelre szánt készpénzkészlet-részét — mintegy ötszáz koronát — rendszeresen az árupolcon sorakozó ecetesüvegek közé „rejtette" ... • Ugyancsak zilinai eset: a 352-es számú üzlet vezetője önkényesen, minden biztonsági előírást megszegve bánt a napi bevétel összegével. Ha üzletzárás után nem a posta felé vezetett éppen az útja, úgy éjszakára egyszerűen hazavitte a húszezer koronát is meghaladó pénzösszeget s azt csak másnap adta postára. Az üzletben is a megengedettnél lényegesen nagyobb összeget hagyott „pénzmagnak“ a reggeli nyitáshoz... Sorozatos könnyelműsége szinte kínálta az alkalmat arra, hogy utcai vagányok rajtaütésszerű rablótámadás vagy boltfosztogatók az éj lepte alatt minden különösebb erőfeszítés nélkül készpénzt zsákmányoljanak. Dr. VLADIMIR SPANKO, az SZSZK Főügyészségének dolgozója (felvételünkön), a vagyonvédelemmel kapcsolatos bűnügyek egyik legszakavatottabb ismerője. Több mint huszonöt éves ügyészi praxisában számtalan bűnügy fordult elő. Arra kértük hát Vladimír Spanko doktor, hogy a teljesség igénye nélkül ugyan, de vizsgáljuk meg közelebbről: hogyan fest nálunk a vagyonbiztonság, milyen sürgős tennivalók lennének? — Elöljáróban talán érdemes lesz néhány beszédes adatot megemlíteni — kezdte beszélgetésünket. — Az 1969—72 közötti esztendőkben nagyon megnövekedett az elkövetett vagyonjogi bűnügyek száma. 1975-ig állandósult, tavaly pedig mérsékelten csökkent az effajta bűnügyek aránya. A vagyonjogi bűnözés leggyakoribb formái közé továbbra is, 66.4 százalékban, a szocialista társadalmi tuljadon kárára elkövetett törvénysértések számítanak. Azok a személyek, akik ellen 1976-ban a gazdasági jellegű bűnözés különböző megnyilvánulásai címén eljárás folyt Szlovákiában, összesen 47 millió 758 ezer korona értékben okoztak kárt a szocialista közgazdaságnak. Ténylegesen, a valóságban sokkal magasabb az okozott kár, mert egyelőre még számos tavaly elkövetett bűnügy vár felderítésre. Itt kell megjegyezni, hogy főképpen a kereskedelmi dolgozók körében kell megerősíteni a felügyelő s ellenőrző szervek munkáját. — Miként fest a helyzet a készpénzvagyon biztonságának területén? — Szállítás közben történt készpénzrablás vagy állami intézmény tulajdonában lévő páncélszekrény feltörése a múltban valóban ritka, mondhatnánk egyedi esetnek számított nálunk. Az utóbbi kéthárom évben azonban emelkedett a kasszabetörések száma! Ügy tűnik, a bűnözők körében újra divatba jött az egykor legendás csínytevésnek számító mackóbontás ... Tavaly például hat valóban jelentős és több tucat kisebb készpénzrablási bűntett vagy kísérlet fordult elő Szlovákiában. A tettesek kijátszották vagy „ártalmatlanná tették" a köznapi biztonsági berendezéseket és a kiszemelt gazdasági intézmények, posták s takarékpénztárak páncélszekrényeit feltörve jelentős pénzösszegeket zsákmányoltak. Szinte valamennyi esetben megállapítást nyert, hogy elemi vagyonbiztonsági mulasztások segítették elő a bűncselekményeket. — Például? — A nyomozati eljárás, a kivizsgálás során sokszor szinte elemi vagyonvédelmi biztonsági hiányosságokkal találkozunk. Rendszerint például kívülre helyezik az ablakok védőrácsait s ezek néha egyetlen csavarhúzóval eltávolíthatók; feltéve persze, ha egyáltalában gondolnak védőrácsra ... Másutt nincsenek megfelelő zárak, lakatok, a pénzt páncélszekrény híján faszekrényben tárolják. Előfordul, hogy megbízható ugyan a páncélszekrény, de benne felejtik a kulcsot, máskor hanyagul az íróasztalra dobják: esetleg lezáratlan íróasztalfiókban tartják. — A közelmúltban például a kosicei (kassai) kerületi ügyész egy fiatal bűnözőkből álló csoport ellen emelt vádat. A tettesek több kassai üzletbe hatoltak be tiltott úton, a Srobár utcai villamossági szaküzletben pedig a páncélszekrény tartalmára „szakosították" magukat. A tettesek egyike több napon át megfigyelte: a pénztárkezelő elárusítónők hová rejtik a trezor kulcsát? Az akcióra kiszemelt éjszakán szinte pillanatok alatt a kulcs birtokába jutottak, a mackó kirámolása pedig már csak gyerekjáték volt... Hasonlóképpen tűnt el nagyobb mennyiségű pénz a Povazská Bystrica-i Járási Egészségügyi Intézet páncélszekrényéből is. A pénztárt kezelő alkalmazott íróasztalának fiókjában hagyta a trezorkulcsokat. A tettes minden erőlködés nélkül föltörte a szóbanforgó íróasztal zárját és komótosan kinyitotta magának az egészségügyi intézet alkalmazottainak fizetését tartalmazó páncélszekrényt! Aligha kell ezekhez az esetekhez bővebb magyarázat... — Milyenek az ügyészség tapasztalatai a különböző betörőfogók s egyéb biztonsági felszerelések dolgában? — Sajnos, a gazdasági vezetők részéről ebben a tekintetben sok mulasztás tapasztalható. Kevés helyen vásárolnak korszerű páncélszekrényeket vagy riasztóberendezéseket. Elsősorban azonban a vagyonvédelmi biztonsági előírások hatékonyabb betartására kell összpontosítottabb figyelmet fordítani. Figyelemre méltó, gyakorlati tapasztalatokon alapuló szavak ezek, hiszen a gazdasági vezetők és a nagyobb pénzösszeggel dolgozó beosztottak elsőrendű kötelessége a különböző vagyonbiztonsági előírások szigorú betartása. A mindennapi tapasztalat bizonyítja, hogy sok helyen — sajnos — nem tudnak arról, ßogyan kell pénz szállítani, ki mikor köteles fegyveres vagy legalábbis „civil" kíséretet kérni, holott a közlönyökben pontosan elolvashatok az erre vonatkozó rendeletek és szabályzatok. Annál is inkább, mert az állam pénzéről, közös vagyonúnkról van szó!
