A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-09-24 / 38. szám
m ég fel sem értem a köbölkúti szőlőhegy hátára, már irigyeltem is azokat az embereket, akik itt, ezen a gyönyörű vidéken élnek, ezen a mesebeli szőlőhegyen, ilyen nemes, szép munkával keresik meg a kenyerüket. Szőlőt, bort termelnek ők a legjobbak közül valót. Irigykedésem érthető, hiszen a szőlőhegy csöndjét a város ricsajával, rengeteg zöldjét a beton rengetegével vagyok kénytelen összehasonlítani, s bevallom, nem tudok nem gondolni arra, hogy itt azért az emberi kapcsolatok is nyilvánvalóan mások, mert mások maguk az emberek is. Biztos vagyok benne, hogy számukra a természet eme közvetlen közelsége — ha tudatlanul is de felbecsületlen értékek újrateremtő erejét rejtegeti. Illetve dehogyis rejtegeti: kacér szépasszonyként mutogatja magát és termékenységét, mely több mint lenyűgöző. Ilyen fürtöket bizony én még sosem láttam. Az emberek jókedvűek. Az ebédjét már mindenki elfogyasztotta, most még ülnek egy kicsit a már ösziesedő napsütésben, beszélgetnek itt a présház körül. A présház lakodórampáján százszámra sorakoznak a gyümölcsösládák s virít, aránylik bennük a környék legszebb szőlője, a szilvakék szentlőrinci fajta, meg a legnagyobb európai karriert befutott pannónia. E két csemegefajtából eddig több mint három vagonnal szállítottak el a fogyasztókhoz s bizony a csemegeszőlő szüretjének ez még csak a legeleje, hiszen a tőkék még többezer mázsa terméstől roskadoznak. Aztán, ha az időjárás kényszerűsége meg nem sürgeti, szeptember második hetében elkezdődik a borfajta szőlők szüretje is. Ezekre a napokra ígérem írásom megjelenését is. Hogy milyen lesz az idei termés, arról számokban egyelőre nehéz lenne beszélni, hiszen a szüret végéig még hetek vannak hátra. De hogy a tavalyi terméseredményeket az idén is elérik, az nem lehet kétséges. Tavaly pedig elégedettek voltak. Elvégre rekordtermést szüreteltek. Az idei fagyokról kérdezek, mert hát ugy-e abból jócskán kijutott. Barta Imre vincellér könnyelműen legyint a fagy szó hallatán. Még ki sem mondja, már meg is világosodik előttem, miért. Ez a gyönyörű szőlőhegy annyira szabályosan déli fekvésű, mint ha emberkéz építette volna ilyennek. Méretei és hajlatai ugyanígy. Olyan, mint egy hatalmas napteleszkóp a Nap egyetlen sugarát sem veszejti kárba. Túl, az északi oldalon gyümölcsösök húzódnak, ám ott a megtorpant északi szelek és hideg áramlatok már többet képesek ártani. Az összevont köbölkúti és kisújfalusi szövetkezetnek több rrfint százhatvan hektáros a szőlőgazdasága s ez a gazdagon termő terület nagyon szép összegeket jövedelmez. Mindez persze nemcsak a terület érdeme, hanem elsősorban azon hozzáértő embereké, akik a szőlőtermelés szépségeit és nehézségeit talán meg a legjobb boroknál is jobban szeretik. A szükséges tudást a fiúk az apáktól, nagyapáktól tanulják immár néhányszáz esztendeje s bátorkodom megkockáztatni azt a nem éppen tudományos, de korántsem alaptalan feltételezést, hogy a szőlőtermelés s a környék lakossága „genetikus" atyafiságban van egymással. Most mondjam azt, hogy a borral is? Lehet, sőt nyilvánvaló, de hozzá kell tenni: erényeik közé a mértéktartás is besorolandó. Szó se róla, volt ezen a helyen hajdan „nova" is ahogy itt mondják: qödivel. Mindez már a múlté. Helyét a legnemesebb fajták foglalták el. S ebben az utóbbi évtizedek folyamán nagyon nagy érdeme volt Barta Imre vicellérnek s nemkülönben az öccsének, aki a szövetkezet másik dűlőjében vincellérkedik. Gondos gazdakeze alá tartozik a borospince is. Báttya pedig az oltványvesszőkkel is gazdálkodik s nagy gondot fordít arra, hogy ne csak a szövetkezet, de a kistermelők szőlőjében is olyan nemes fajták teremjenek, melyek a legjobbak közül valók. No meg hogy jól teremjenek. Ezért ha valaki oltványért jön hozzá, nem csak vesszőt, de szakmai jótanácsot is kap tőle s önszorgalomból gyakran meg-megnézi a kistermelők szőlőit is, s persze tanácsot ilyenkor is ad. Sosem rosszat, sosem haszontalant. Szerény, csöndes ember, aki az egyéni és közös eredményekre egyaránt titokban büszke. Különben is azt mondja, hogy az ilyen faluközösségben lényegében nincsenek v egyéni eredmények, illetve ami annak nevezhető, az a legtermészetesebb módon olvad össze közös eredményekké. Magyarabbul: itt nemcsak a kistermelőnek és nemcsak a szövetkezetnek van jó bora és jó szőlője — hanem ez egy jó bortermő vidék s nemcsak a természeti adottságoktól lett azzá. Az emberek szorgalmától is. Barta Imre a távolba mutogat, a horizont szélére, ahol a szövetkezet tagjainak, a falu lakosságának pincesorai húzódnak. Az utóbbi esztendőkben mindenki újat épített a régi pincék helyett. Nádfedeles már alig akad. Persze a viruló gazdaság láttán, az ebédszünet vidám hangulatában, rövid félóra leforgása alatt nem olyan egyszerű hidat emelni múlt és jelen között. A jelen kézzelfogható, a múltat már keresni kell. Mielőtt elbúcsúzom az ismét munkára szedelőzködö emberektől, még megnézem a présház mennyezetéről csóványmadzagon lelógá legszebb idei fürtöket. Tótom a számat, hiszen a kétkilósnál nehezebb fürtöket aggatták ide. De csak néhányat amúgy mutatóba. S miközben leballagok a hegyről és belesek a termő szőlősorok közé, látom: a két kilónál nehezebb fürtöket az idén sem lesz idejük megszámolni. KESZELI FERENC 13
