A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-09-03 / 35. szám

képernyője előtt — kb. a szabadidő 40 százalékát, ami percekben kifejezve ismét eltérő.

Lényegesebb változást a napi időbeosztásban a szabad szombatok általános bevezetése hozta. A fölmérések azt mutatják, hogy ennek következtében elsősorban föllazult a napi időbeosztás. Ez úgy nyilvánul meg, hogy a nagyobb háztartási és ház körüli munkák gyakrabban maradnak szombatra, s az így szabaddá váló idő kisebb háztartási munkákra, TV-nézésre aprózódik fel, néha „csak“ azt eredményezi, hogy ugyan kevesebb munkát végzünk, de nyugodtabban, lassúbb munkatempóval, közben elbeszélgetve a családtagokkal, vagy a rádiót hallgatva. A szabadidő nagyobb egységet így általában csak vasárnap és a szabadság alatt alkot. Főleg az automobilizmus terjedésével egyre többen töltik a hétvégét, ill. annak egy részét utazással. Még nagyobb mértékben vonatkozik ez a szabadságok eltöltésének módjára.

A fölmérések azt mutatják, hogy a munkán kívüli idő, ill. szabadidő felhasználása egy egész sor tényezőtől függ. A lényegesebbek sorába tartozik az elért életszínvonal, a betöltött munkakör, a műveltségi és kulturális szint.

bízható képet nyújtanak az időstruktúrák alakulásáról és diferenciálódásáról. A férfiak és nők történelmileg kialakult eltérő szerepköre a családban és a társadalomban élesen tükröződik a napi időbeosztásukban is. Hagyományosan kevesebb időt töltenek a nők a munkahelyükön, társadalmi munkával és kevesebb a szabadidejük is, mint a férfiaknak. Ezzel szemben a háztartási munkák végzésére csaknem 2,7-szer több időt fordítanak, mint a férfiak.

Jelentős különbségek mutatkoznak a szabadidő felhasználásában is: a férfiak több időt szentelnek a művelődésre a társadalmi munkára, kulturális tevékenységekre, passzív pihenésre, mint a nők. Körülbelül a szabadidő egyforma hányadát töltik a férfiak és a nők a TV

a hagyományos életforma, a környezet hatása, az uralkodó szokások, az értékrend, hogy csak néhányat említsünk. Nem lehet túlbecsülni a szabadidőeltöltés lehetőségeinek körét, melynek szélesítése, gazdagítása nélkül a szabadidő felhasználásában nem várhatunk lényeges változást. Külön figyelmet érdemel a szabadidő eltöltésének megszervezése és lehetőségeinek bővítése azoknál a társadalmi rétegeknél (tanulóifjúság, nyugdíjasok), melyek jóval több szabadidővel rendelkeznek az átlagnál.

A szabadidő, mint az ember alkotó erejének forrása a jövőben egyre nagyobb szerephez jut. Szabadidő nélkül ugyanis elképzelhetetlen az ember adottságainak és képességeinek sokoldalú fejlődése. A munkafolyamatok egyre igényesebbé válása, a fizikai munka arányának csökkenése egyre több szabadidő — igényt jeleni, nagyobb szükség lesz a továbbképzésre, az aktív pihenésre, a kötelességek teljesítése után a felszabadult játékra, stb.

Ez természetesen egyre több szabadidőt fog igényelni. A szabadidőt növelni lényegében kétféle módon lehet — 1. a munkán kívül munkával eltöltött idő csökkentésével, 2. a munkaidő csökkentésével. Mivel az adott körülmények közt (igényes gazdasági feladatok, csökkenő munkaerőforrások stb.) a munkaidő lerövidítésére 1985 előtt nem lehet számítani, marad tehát a másik út — ahol főleg a háztartási munka arányának csökkentésével növelhetjük a szabadidő mennyiségét. Ehhez nemcsak a szolgáltatásoknak, az ellátásnak, az utazási feltételeknek kell megváltozniok, hanem értékrendünknek, szokásainknak is, amelyekben bizony elég sok a mai életkörülményeknek meg nem felelő elem. Itt nemcsak az igazságosabb családi munkamegosztásra gondolok, hanem például az értékek ..helyrekerülésére“ is. Többel kell, hogy jelentsen a gyermekeknek, sportnak, vagy kultúrának szentelt délután, mint az, hogy a lakásban nincs egyetlenegy porszem, s hogy minden csipke a maga helyén van. Hogy egy élményt adó színházi est után ne azt számoljuk: mennyi sört ihattunk volna meg a jegyek árán. Hogy a mások idejét éppúgy becsülni tudjuk, mint a magunkét.

ÉJJELI ŐRJÁRAT

Péntek van, este 10 óra. A legtöbb kiskocsmában most zárnak. Most rajzanak ki az utcára azok, akik otthon unatkoznak, a „szesztestvérek", s azok is, akik szeretnek más zsebébe nyúlni.

A rendőrségen vagyunk. Még néhány utasítás, és én is segédrendőr karszalagot húzok fel, aztán Emil Suchovsky főtörzsőrmesterrel autóba ülünk, és irány a város. Nem akarunk mást, csak megelőzni az apró kihágásokat, hogy mindenki épen, egészségesen érjen haza.

A legtávolabbi kiskocsma felé hajtunk. Egy férfi a személykocsiját indítja. Valahogy furcsán állnak az első kerekei. Megnézzük. Meghibásodott a kormánymű. A férfi szabódik, hogy húsz kilométerre lakik innen, s neki haza kell mennie. A rendőr jótanáccsal látja el, s megígérted vele, hogy nem fog óránkénti húsz-huszonöt kilométeres sebességnél gyorsabban hajtani.

Újabb vendégek távoznak. Egy kerékpáron két huszonöt év körüli férfi. Kissé kapatosak. Megállítjuk őket.

— Hát nem szégyellik magukat?! Ketten ülni egy biciklin? Inkább maguk vihetnék azt a biciklit — mondjuk tréfásan.

Újabb kerékpáros. Egy idős bácsi hozza a négyéves unokáját. A bácsi is többet ivott a kelleténél. Elég nagy vargabetűket ír le az úttesten. Öt is megállítjuk és felelősségre vonjuk, hol járt ilyen későn a kicsivel. Hosszas magyarázkodásba kezd. Most született az első fiúunokája, s ezt meg kell ünnepelni. A felesége elutazott a lányához, s ezt a kislány unokát, mint ahogy látjuk, rá bízta.

— Jó, jó. De ilyen állapotban úgy elvágódhatnak, hogy arról koldulnak!. . . Tolja csak szépen haza az unokáját, maga ne üljön fel. Megértette?.1

— Igen.

Mégis felült. S amikor utolértük őket, csaknem az autónk oldalának vágódott. Nem tehettünk mást, a tömlőkből kiszedtük a szelepeket.

Aztán a kisváros szállodája elé hajtunk. Ez az egyetlen szórakozóhely, amely még nyitva tart. Egy fiatalasszony jön elénk. Ellopták a kerékpárját, panaszolja majdnem sírva.

— üljön be az autóba, és körülnézünk. Főleg az állomáson. Hátha olyan utas vitte el, aki különben már nem érte volna el a vonatot. Történt már ilyesmi.

Az asszony tiltakozik. Ű nem ül be a rendőrautóba. Mit szólnának az ismerősök, ha meglátnák? Még azt hinnék, valami bűntényt követett el. S a végén még a férje is megtudná, akinek egyébként azt mondta, hogy a barátnőjéhez ugrik át, sajnos, itt kötött ki.

— S attól nem fél, hogy a férjének megmondják, hogy nem a barátnőjénél, hanem szállodában szórakozott? — kérdezzük csípősen.

Erre nem tud mit válaszolni, s eloidalog.

Belépünk a szállodába. Az egyik vendég a pincérnővel vitatkozik.

Mikor meglát bennünket, enged a vita hevéből. Aztán elmondja, hogy a fogasról elvitték a kabátját. Hagytak ugyan helyette ugyanolyan színűt és formájút, de az már régebbi és kopottább. Még mielőtt válaszolhatnánk, megjelenik egy férfi és visszacseréli a kabátot. Szórakozottságában vette fel.

Újra autóba ülünk, s a környező falvakba indulunk. Alig hagyjuk el a várost, máris egy férfire leszünk figyelmesek, aki az úttest jobb oldalán velünk azonos irányban halad. Igazoltatjuk. Főiskolás. Elaludt a vonatban, s visszafelé jó hat óra múlva lenne csak vonatja: 15 kilométeres út áll előtte.

— Szálljon be, hazavisszük — mondjuk, bár egy kis kerülőt kell tennünk.

A társalgás feszélyezetten indul, de amikor a -diákéletről és a tanulmányi eredményei 4elől érdeklődünk, feloldódik. Eszre sem vesszük, és már a falujukban vagyunk. A házuk előtt állunk meg.

— Hogyan köszönjem meg a szívességüket — kérdezi. — Szegény diák vagyok, de apámnak jó bora van. Mi volna, ha meginnánk egy pohárkával?

— Szóra sem érdemes az egész. Inni pedig nem ihatunk. Szolgálatban vagyunk.

Ismét visszatérünk a saját körzetünkbe. Füstgomolyagraí leszünk figyelmesek. Mát látjuk a lángot is. az óvoda udvarán. Be akarunk menni, de a kapu zárva. Átmászunk a kerítésen. Tüzes hamut dobtak ki a szemétdombra, s a hulladék meggyulladt. Alig egy méterre a deszkából épített szénraktártól. Találunk két ötliteres üveget, megeresztjük a vízcsapot. Húsz perc alatt eloltjuk a kezdődő tüzet.

Háromnegyed egy van. Az egyik ház udvarán ég a villany, s másutt egy férfi talicskába rakja a szenet. Megállunk.

— Hát maga mit csinál? Éjjel hordja be a szenet? Es miért nem a saját háza elé rakatta le?

Aztán kiderül az igazság. A szén nem az övé. de gondolta, az éj leple alatt néhány talicskával bevisz belőle.

— Rá van utalva? S nem fél, hogy a tulajdonos észreveszi?

Nincs ráutalva. Bár nyugdíjas, de a feleségével együtt 1370 koronát kapnak. S a tulajdonostól sem fél, mert vasutas, éjszakai műszakon van. Megrójuk az öreget. Becsületességben megőszült ember, s képes ilyen jellemtelenségre. 40 kilogrammnyi szén lehet a talicskában, s ez lett volna az első útja. Kiöntetjük vele. Az öreg hazamegy, és eloltja a villanyt.

Egy személyautó jön velünk szemben. Megállítom. Egy fiatalember viszi a feleségét a szülészetre. Az asszonynak szemmel láthatólag fájdalmai vannak. Igazoltatás nélkül továbbengedem.

Aztán csend van, nem mozdul semmi. Alszik a környék, alszik a város. Küldetésünket teljesítettük. Hazahajtunk.

GYÖRGY ELEK

3