A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-08-27 / 34. szám

99 élet helyett órák” Beszélgetésünk legelején megkérdez­tem Dénes Zsófiától, — mikor álmodott utoljára Ady Endréről? S megkockáztat­tam azt is megkérdezni, — mit álmo­dott? Bevallom, szorongtam a kérdés bi­zalmas természete miatt, de mentsé­gemre szolgáljon, hogy eddig egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki­nek ezt a kérdést feltehettem volna. Dénes Zsófia Ady Endrének egyik leg­közelebbik barátja, menyasszonya volt. A ma kilencvenharmadik életévét ta­posó kedves és bölcs asszony az egyet­len élő ember, aki a legtöbb közvetlen Ady-élmény hordozójának mondhatja magát, s mi több: rendkívüli intellek­tusa, szellemi frissesége, objektív em­lékezőképessége igazi hitelt hordoz ma­gában. Nemrégen láthattuk őt a televí­zióban s ekkortájt jelent meg az Ady­­emlékeket feltáró könyve, melyet na­pokkal később már hasztalan volt ke-Dénes Zsófia Szervátiusz Jenő Ady-szobra resni a könyvesboltok polcain. — Régen álmodtam Adyval. Hogy miért olyan régen? — amikor életem egyetlen napján sem lehet nem gon­dolni rá — ezt talán csak Freud tud­ná megmondani. Az a Freud, akit Ady olyan nagyra becsült. Azt álmodtam akkor, hogy megállt a házunk előtt egy szép fogat. Karbatett kézzel benne ült Ady. És elindultunk egy nagy-nagy, hosz­­szú útra . . . — Ez volt az álom. De beszéljünk a valóságról, az Adyval együtt töltött na­pokról, hónapokról a közelében leélt esztendőkről, mindarról, amiről az „Etet helyett órák'1 című könyvében ön olyan őszintén tudott vallani. Ám előbb idéz­zünk a fenti című Ady versből, amely tudvalévőén egy — Dénes Zsófiához Íródott Ady versek közül. „Nem jött el hozzám soha az én mátkám, JÄSifSfiiSfS Nem jött el hozzám soha, aki kellett, Időben-siker, pénz, háború, béke S egy teljes asszony szíve szívem mellett, Legszebb ágyamban szerelmek nem dúltak, Legjobb köntösim selymei fakultak S legjobb vágyaim a szívembe fúltak." Miért nem lett ön Ady felesége? Miért Írhatta le a címére: nem jött el hoz­zám soha, aki kellett? — Elmondtam a televízióban, el­mondtam a könyvemben: saját gyönge­­ségem s e házasság gondolatától is kétségekbe esett pnyám miatt, aki a küszöbre feküdt, mondván, hogy csakis az ő testén, csakis az ő életén keresz­tül juthatok el az Adyval való házas­ságkötésig. Hosszú, keserves gyötrődé­sek után küldtem vissza Adynak a jegy­gyűrűt, aki leveleiben továbbra is állí­totta, hogy szeret. Én is szerettem, de gyönge voltam ahhoz, hogy kettőnk ér­zelmeire hallgassak s nagyon erősnek kellett lennem, hogy anyám akaratának alá tudjam vetni magamat. S az is az igazsághoz tartozik, hogy én meg Ady akaratgyöngeségével is vigasztalódtam, azt remélve, hogy előbb vagy utóbb ő is eláll majd e házasság gondolatától. Anyám ezt mondta: „Én nem az embert kicsinylem le benne. Hogy milyen em­ber, nem tudom, nem ismerem. A köl­tőről pedig nincs véleményem, mert be­látom, hogy nem értem. Petőfit, azt sze­retem, imádom, annak minden sorát megértem. Ady, az más. Nem nekem való. Bizonyára az én hibám. Mert ha annyian tisztelik és nagyra tartják mint költőt, akkor ezt ő kétségkívül megér­demli. Ezt nem bolygatom, nincs jogom hozzá. Nekem csak egy ellen van ki­fogásom. Az ellen, hogy beteg. Hogy ilyen baja van.” — Anyám erről beszélt, magából ki­kelten, reggelig. Itt nem volt ellenve­tés, itt nem lehetett érvelni. Valami vad, polgári és anyai düh utáltatta vele azt a csapást, amit úgy hívott, hogy ilyen betegség, s őbenne nem akadt egy szemernyi dekadens irgalmasság sem, amivel ennek irtózatát enyhülni érezte volna. Igaz, hogy nem önmagáról volt szó, hanem a gyermekéről. Egy kis ron­gyos mondat még mindig itt kalapál a fülemben, amit akkor görcsösen zoko­gott: „Az én egészséges lányomat oda­dobjam egy beteg embernek ...” — írja le könyvében a történteket Dénes Zsófia. — Ez a polgári szemlélet akkor so­kak tulajdonsága volt s úgy tudjuk, so­kan mások is próbálták önt lebeszélni erről a házasságról. — Igen, így igaz. S közéjük még Ady barátai közül is sorolhatnék néhányat, azokat, akik szemébe a szépet mutat­ták. Én a könyvemben megpróbáltam végezni az Ady testi adottságait illető legendával, mert Ady testben és lélek­ben módfelett tiszta volt. örök tiszta. S mily sokan próbálták bemocskolni! Tényleges betegségének külső tünetei sosem voltak. — Az eljegyzés felbontása után kap­csolatuk, baráti összetartozásuk to­vábbra is fennmaradt. Ady többször le­írta önről, mennyire szüksége van erre a barátságra. Igazolta, milyen sokra becsüli Dénes Zsófiát. — Barátságunk valóban élete vé­géig fennmaradt. Sokszor fordult hoz­zám segítségért, sokszor volt rám szük­sége mint olyan emberre, akinek leg-

Next

/
Thumbnails
Contents