A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-08-27 / 34. szám
99 élet helyett órák” Beszélgetésünk legelején megkérdeztem Dénes Zsófiától, — mikor álmodott utoljára Ady Endréről? S megkockáztattam azt is megkérdezni, — mit álmodott? Bevallom, szorongtam a kérdés bizalmas természete miatt, de mentségemre szolgáljon, hogy eddig egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, akinek ezt a kérdést feltehettem volna. Dénes Zsófia Ady Endrének egyik legközelebbik barátja, menyasszonya volt. A ma kilencvenharmadik életévét taposó kedves és bölcs asszony az egyetlen élő ember, aki a legtöbb közvetlen Ady-élmény hordozójának mondhatja magát, s mi több: rendkívüli intellektusa, szellemi frissesége, objektív emlékezőképessége igazi hitelt hordoz magában. Nemrégen láthattuk őt a televízióban s ekkortájt jelent meg az Adyemlékeket feltáró könyve, melyet napokkal később már hasztalan volt ke-Dénes Zsófia Szervátiusz Jenő Ady-szobra resni a könyvesboltok polcain. — Régen álmodtam Adyval. Hogy miért olyan régen? — amikor életem egyetlen napján sem lehet nem gondolni rá — ezt talán csak Freud tudná megmondani. Az a Freud, akit Ady olyan nagyra becsült. Azt álmodtam akkor, hogy megállt a házunk előtt egy szép fogat. Karbatett kézzel benne ült Ady. És elindultunk egy nagy-nagy, hoszszú útra . . . — Ez volt az álom. De beszéljünk a valóságról, az Adyval együtt töltött napokról, hónapokról a közelében leélt esztendőkről, mindarról, amiről az „Etet helyett órák'1 című könyvében ön olyan őszintén tudott vallani. Ám előbb idézzünk a fenti című Ady versből, amely tudvalévőén egy — Dénes Zsófiához Íródott Ady versek közül. „Nem jött el hozzám soha az én mátkám, JÄSifSfiiSfS Nem jött el hozzám soha, aki kellett, Időben-siker, pénz, háború, béke S egy teljes asszony szíve szívem mellett, Legszebb ágyamban szerelmek nem dúltak, Legjobb köntösim selymei fakultak S legjobb vágyaim a szívembe fúltak." Miért nem lett ön Ady felesége? Miért Írhatta le a címére: nem jött el hozzám soha, aki kellett? — Elmondtam a televízióban, elmondtam a könyvemben: saját gyöngeségem s e házasság gondolatától is kétségekbe esett pnyám miatt, aki a küszöbre feküdt, mondván, hogy csakis az ő testén, csakis az ő életén keresztül juthatok el az Adyval való házasságkötésig. Hosszú, keserves gyötrődések után küldtem vissza Adynak a jegygyűrűt, aki leveleiben továbbra is állította, hogy szeret. Én is szerettem, de gyönge voltam ahhoz, hogy kettőnk érzelmeire hallgassak s nagyon erősnek kellett lennem, hogy anyám akaratának alá tudjam vetni magamat. S az is az igazsághoz tartozik, hogy én meg Ady akaratgyöngeségével is vigasztalódtam, azt remélve, hogy előbb vagy utóbb ő is eláll majd e házasság gondolatától. Anyám ezt mondta: „Én nem az embert kicsinylem le benne. Hogy milyen ember, nem tudom, nem ismerem. A költőről pedig nincs véleményem, mert belátom, hogy nem értem. Petőfit, azt szeretem, imádom, annak minden sorát megértem. Ady, az más. Nem nekem való. Bizonyára az én hibám. Mert ha annyian tisztelik és nagyra tartják mint költőt, akkor ezt ő kétségkívül megérdemli. Ezt nem bolygatom, nincs jogom hozzá. Nekem csak egy ellen van kifogásom. Az ellen, hogy beteg. Hogy ilyen baja van.” — Anyám erről beszélt, magából kikelten, reggelig. Itt nem volt ellenvetés, itt nem lehetett érvelni. Valami vad, polgári és anyai düh utáltatta vele azt a csapást, amit úgy hívott, hogy ilyen betegség, s őbenne nem akadt egy szemernyi dekadens irgalmasság sem, amivel ennek irtózatát enyhülni érezte volna. Igaz, hogy nem önmagáról volt szó, hanem a gyermekéről. Egy kis rongyos mondat még mindig itt kalapál a fülemben, amit akkor görcsösen zokogott: „Az én egészséges lányomat odadobjam egy beteg embernek ...” — írja le könyvében a történteket Dénes Zsófia. — Ez a polgári szemlélet akkor sokak tulajdonsága volt s úgy tudjuk, sokan mások is próbálták önt lebeszélni erről a házasságról. — Igen, így igaz. S közéjük még Ady barátai közül is sorolhatnék néhányat, azokat, akik szemébe a szépet mutatták. Én a könyvemben megpróbáltam végezni az Ady testi adottságait illető legendával, mert Ady testben és lélekben módfelett tiszta volt. örök tiszta. S mily sokan próbálták bemocskolni! Tényleges betegségének külső tünetei sosem voltak. — Az eljegyzés felbontása után kapcsolatuk, baráti összetartozásuk továbbra is fennmaradt. Ady többször leírta önről, mennyire szüksége van erre a barátságra. Igazolta, milyen sokra becsüli Dénes Zsófiát. — Barátságunk valóban élete végéig fennmaradt. Sokszor fordult hozzám segítségért, sokszor volt rám szüksége mint olyan emberre, akinek leg-
