A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-08-27 / 34. szám

PRÓZAlRÓINK arcképcsarnoka

A faluban csaknem egész télen át minden este névnapot vagy születésnapot ünnepeltek valahol. Hol ennél a háznál, hol amannál. Cseneiéknek anynyi rokonuk meg ismerősük van,- hogy hetenként legalább kétszer kénytelenek voltak elfogadni egy-egy meghívást.

Számunkra is szokatlan volt ennyi ünneplés. Bár a faluban azelőtt is megtartották a névnapokat és a születésnapokat, ők alig jutottak eszébe valakinek. Igaz, csak ősszel épült meg az emeletes ház, mely a rokonoknak és ismerősöknek már messziről a szemükbe ötlik. Kétszobás egyszerű paraszthoz állt a helyén. Két ablokszeme fáradton, öregesen meredt az utcára, s a díszes, zöld olajfestékkel mázolt vaskerítés és vaskapu helyén csak léckerítés meg fakapu rogyadozott. Csenei Gábor harmincegynéhány éve házasodott be a Kenéz családba, s ide költözött idősebb Csenei Gábor, az édesapja alvégi házából. Alig hogy meg házasodott, behívták katonának, s a háború és fogság hosszú esztendei után, házasságának hetedik évében Kenéz Mária fiút hozott a világra. Szokás szerint apja után nevezték el. Most már hárman voltak Csenei Gáborok, de a faluban senkinek fel nem tűnt.

A legidősebb, minthogy lovai a háború idején odavesztek, végül is gyalogmunkásnak állt be a szövetkezetbe. Egy ideig a sertéseket gondozta, s mikor egészen elaggott, éjjeliőrnek csapott fel. Azóta, hogy abból is kivénült, mór csak a ház körül motozott. Disznót hizlait, az apró kertet művelte, eljárt a tejcsarnokba, a henteshez meg a fűszerboltba. Vele csaknem egykorú felesége két évvel ezelőtt halt meg. Kenéz Mária szülei is elhaltak. Az asszony már egy évtizede, öreg Kenéz pedig alig néhány hónappal a legidősebb Csenei felesége előtt múlt el a világból.

Az idős apa és az idős fiú alig látogatták egymást. Ha az öregnek árpa vagy kukorica kellett, a legifjabb Gáborral állt szóba, az unokával, aki a katonaság után traktoros lett a szövetkezetben. A fiát hiába kereste volna. Fejő volt, és az istállón kívül is mindig talált magának valami elfoglaltságot.

Apját és a fiát csak a nagy ünnepek és a temetések hozták össze. Két évnek előtte az anyja temetése. Bántotta is a lelkiismeret, hogy még csak búcsút sem vehetett tőle életében. Szokása szerint karácsonyra vagy újévre halogatta a látogatás idejét. De hát ki gondolta volna, hogy szegény anya

BÄBI TIBOR

(1925)

Bábi Tibor a csehszlovákiai magyar költészet egyik kiemelkedő egyénisége az utóbbi években prózairodalmunkat is számos művével gazdagította. Bábon született. Iskoláit Érsekújvárban, Budapesten, Prágában végezte.

1951-től a Szabad Földművesben, majd a Fáklyában, később a Hétben és az Irodalmi Szemlében dolgozott. Az utóbbi években az Új Szó szerkesztőjeként tevékenykedett.

Eddig megjelent művei: Ez a te néped (1954), Hazám, hazám (1955),

ÄBOROK

olyan váratlanul itthagyja őket. Nem is betegeskedett. Utolsó napjáig talpon volt. Azon a szomorú novemberi estén is szokása szerint lepihent a súlyos tarka dunyha alá, és másnap reggel — reggel elfelejtett felébredni.

Idős Csenei Gábor szomszédai hozták meg a hírt a fiának. Szaladt le az alvégbe, és útközben hitetlenül azt mondogatta magában, nem igaz, nem igaz! Pedig rettenetesen igaz volt. Az udvar és a ház délután megtelt gyászkendős, szomorú asszonyokkal. Az idős férfiak is ellátogattak sújtott szomszédjukhoz. Rázogatták a kezét, őszinte részvétüket fejezték ki és vigasztalták, hogy a szegényke nagyon szép kort ért meg.

Mindig természetes valaminek tartotta a halált, épp azért sose gondolt rá, még a temetéseken sem. Épp olyan természetesnek érezte, hogy tőle távol tartja magát, mert agg kora ellenére is egészséges és erőteljes volt. Most, hogy a felesége ilyen váratlanul elszunnyadt, túlságosan megérezte váltón a nyolc évtized terhét, és a temetés még jobban magába roskasztotta.

A népes tor után, mikor magára maradt a fiával, feltámadt benne a hatalmas életösztön, mely már nem saját magára, hanem utódaira gondol.

— Tenni kéne valamit — mondta a fiának a gyertyafény szomorú lobogása mellett.

A fia értetlenül rámeredt. Ugyan mit lehet itt tenni? Nem tudott a jövőre gondolni, még a holnapi napra sem, csak az édesanyja elvesztése miatt érzett fájdalom vájkált benne. Olykor nehéz könnycsepp gördült le barázdált arcán.

— Meg kéne házasítani a fiút — mondta az öreg.

— Megházasítani? A Gabit? — Még értetlenebbül nézett apjára. Alig ért véget a temetés, ő már új nászra gondolt. Most még öregebbnek, fáradtabbnak érezte magát, mint az apja. És a fia? Nem lehet abban kiigazodni. Igaz ugyan, hogy vannak leányísmerősei, és az is igaz, hogy kora szerint megérett volna már a házasságra, de az esze szerint? Ugyan melyik lányt veszi komolyan.

— Nem akar házasodni — mondta az apjának. — Autót akar. Erőszakkal autót akar venni.

— Hát vegye meg azt az autót — mosolygott fáradtan az öregember. A gyász és fájdalom ellenére is elmosolyodott, mikor a legifjabb Csenei Gáborra, az unokájára gondolt. A fiának pedig azt mondta: — Ha egy portán

Vándormadár (1960), Tízezer év árnyékában (1965), A forrás éneke

(1966) , Könny a mikroszkóp alatt

(1967) , Se elevenen, se holtan (1968 — válogatott versek).

1968-ban kiadta a szocialista országokban tett látogatásairól készült útirajzait Európából Európába címmel, majd a Hűség arca című díjnyertes könyvét, melyben a dél-szlovákiai munkásmozgalomnak állít emléket. Válogatott karcolatait és elbeszéléseit tartalmazó gyűjteménye Patak és forrás címmel jelent meg 1966-ban.

Bábi Tibor prózai írásaira jellemző a kritikus szemlélet és a szerző vitathatatlan elkötelezettsége.

garázs épül, ahhoz tisztességes ház is kell. A Kenézék háza pedig ...

Fáradtan legyintett.

A fia lebecsülő, súlyos szemrehányásként fogta fe! az öreg kézmozdulatát A tehenek fara mellett átgürcölt két évtizedre gondolt, egy pillanatra az is eszébe jutott, hogy az egykori Kenéz házat valóban elhanyagolta, de csak azért, hogy újat építsen a helyére, és most saját magát sem értette, miért nem fogott hozzá már régebben. Hirtelen föltámadt benne az egy életen át pénzét gyűjtögető parasztember gőgje.

— Azért csak volna miből felépíteni azt a tisztességes házat.

— Én meg arra gondoltam, hogy a Cseneiéknek most már nincs szükségük két portára — mondta az öreg a fiának.

Akkor a tor után határozták el, hogy az egykori Kenéz portán építik meg az emeletes házat. És megépítették. Ideiglenesen az ifjabb Csenei Gábor családostul apja alvégi házába költözött. Tavasszal pedig nekifogtak az építkezésnek. Az egykori Kenéz portán, mert így volt ésszerű. Az omladozó, régi házat lebontották, s mikor mindent tető alá hoztak és beköltöztek, az egykori Csenei portát eladták. Jó áron adták el, és így azt is tudta mindenki, hogy az új házat nem terheli semmilyen adósság. A garázs is megépült, a legifjabb Csenei Gábor kívánsága és akarata szerint, mert mindenképp meg akarja vásárolni az autót, bár apja azt mondta neki, hogy inkább az emeleti szobákat kellene bebútorozni.

— Ha megnősültem, majd akkor — mondta a legifjabb Gábor és apja tudta, mire gondol. Hát igen, tűnődött magában, segélyt se házassági kölcsönt, bútort se kaptam annak idején. A nagyapja a legidősebb Gábor is szigorú szemrehányással tekintett unokájára:

— A mi gondunk volt megházasítani. A te gondod már csak annyi lesz, hogy megnősülj.

A fiatalember fel sem vette a szemrehányást, csak nevetett:

— Arra is sor kerül.

így hát állt a ház, és most már mindenki tudomásul vette Cseneiéket. Már nem is így hívták őket, hanem Gáboréknak, és keresztnevüket is hármójuk számával díszítették fel, s lettek a Három Góborék. Ősztől tavaszig sok névnapra és születésnapra hívták meg őket. Mikor kitavaszodott és elközelgett Gábor napja, arra gondoltak, hogy most már nekik is meg kell hívni néhány rokont és ismerőst, annál is inkább, mert a legidősebbnek a születésnapja is egybeesett a nevenapjával.

— Sok italt kell majd hozni — mondta az ifjabb Gábor.

Kenéz Mária, az ifjabb Csenei felesége csak mosolygott magában, mert már pontosan tudta, hogy kit kell meghívni. Elsősorban Kubicseket, a zootechnikust, a feleségével és leányával együtt, mert az a leány lesz a fia jövendőbelije. Régen tudta, mert anya és asszony létére ilyesmit tudni kell. Olykor, ha magára maradt a hófehér csempével kirakott konyhában, érthetetlen fájdalom és szomorúság rohanta meg, annyira hogy leroskadt a kisszékre és elpityeredett. Ugyanakkor valami vigasztaló nagy öröm is áthullámzott rajta, mert az a leány is Mária, és csakhamar bekövetkezik az idő, hogy a három Gábor között már ketten lesznek Máriák.

Várakozások és fontolgatások között következett be végül Gábor napja. Komoly ünnepnek szánták nemcsak névnapnak és születésnapnak, hanem házszentelőnek is. Minthogy mind együtt kellett lennie, a középső talált maga helyett egy nála négy vagy öt évvel idősebb nyugdíjas. embert, aki helyettesíti az esti fejésnél. így hát minden zavartalannak ígérkezett. És okkor az ünnepi vacsora előtt maga Kubicsek rontotta el a dolgot. Túlságosan korán és egymaga rontott be a házba, azzal, hogy a Dani Dániel rosszul lett, és elvitte a mentő. így hát feltétlenül kell valaki, aki helyettesítse őt is az esti fejésnél. Tehetetlenül ránézett az ünneplőjébe öltözött legifjabb Gáborra:

— Hol szerezzek most már valakit? Nem hagyhatsz cserben, Gábor fiam.

A Gábor fiam kétségbeesetten ráförmedt jövendőbeli apósára: — Egész télen át folyton engem rángatott ki a műhelyből, vissza a tehén farához. Én utóvégre traktoros vagyok.

Valóban úgy volt. Egész télen át helyettesített valakit, de a mai napon sehogy sem akarózott neki megtenni ezt a szolgálatot.

— Mitévő legyek akkor? Mit tegyek? — hajtogatta kétségbeesetten az öreg Kubicsek. — Fejni csak kell valakinek.

— Szervezzék meg végre két váltásra! — mondta a legifjabb Gábor, bár pontosan tudta, hogy a mai estén mór a két váltás sem segít. Itt akart maradni, mert Mária is itt lesz.

— Két váltás, két váltás — dörmögte orra alatt a legidősebb Gábor. — Micsoda fiatalok!

A fiú apja elengedte füle mellett a két váltást, csak a tehén fara ragadt meg emlékezetében. Megmarkolta a fiú vállát és dühösen megrázta: — Te traktoros! Te nem vagy odavaló a tehén farához. De az apád igen, az odavaló!?

Egy átkínlódott élet haragja csapott fel a hangjában és a fájdalom, hogy a fia nem becsüli a rápazarolt évek fáradságát. Szerencsére akkor nyitott be Kubicsekné a lányával. Mögöttük még néhány idősebb férfi és asszony. Hirtelen magához tért, és mintha mi sem történt volna, józanul, higgadtan, rászólt a fiára:

— Öltözz át és eredj!

És a fiú elment. Az ünnepi vacsora nélküle kezdődött el. Kubicsek mentegette a távollétét a hirtelen beállt szükséghelyzettel. Valakinek mégiscsak fejni kell.

A vendégek vacsora előtt és vacsora közben föl-fölköszöntötték a két idősebb Gábort, a legifjabbat pedig dicsérték szorgalmáért és áldozatkészségéért. Senki sem gondolt a két váltásra, mert az ifjú Gábor és Kubicsek vitáját senki nem is hallotta. Igaz, hallotta a két idősebb Gábor, és persze Kubicseknek is emlékeznie kellett a fiú tiltakozására, de most egyikük sem akart erre visszagondolni.

De Mária? Mária folyton erre gondolt, és a fiúnak adott igazat.

14