A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)

1977-08-20 / 33. szám

szervezete a Kongói Munkapárt, amelynek politikai bizottsági tagjai az ország vezetői.

De a reakció ismét próbálkozott. 1970 márciusában Kikanga hadnagy, a zairei emigrációban élő Youlou abbé fizetett embere rohamcsapatával elfoglalta a rádiót. Bejelentette Ngouabi halálát, a kormány lemondását és külföldi egységek érkezését az „igazi forradalom” megsegítésére. A blöff azonban hatástalan maradt; a nép bízott Ngouabiban, aki elsőként hatolt be embereivel a rádióba, ahol tűzharcban végeztek a zsoldosokkal.

A Kongói Munkapárt 1974 decemberi kongresszusán az ország gazdasági stabilitásának megteremtését jelölte meg az egyik feladatnak. 1975. március 23-án Ngouabi először utazott Moszkvába, ahol gazdasági és műszaki együttműködésről szóló megállapodást íft aló.

A gazdasági élet nehézségeit azonban nem sikerült megoldani. A lakosság legnagyobb része falun él, de elhanyagolták a mezőgazdaság fejlesztését. Nőttek az ország adósságai és az ellátási gondok. A dolgozók jövedelméhez képest alacsony volt a belső fogyasztás szintje. Álltak a beruházások; a korábban hirtelen felduzzasztott állami vállalatoknál létszámfelesleg jelentkezett, különösen alkalmazottakban. Nem váltak a termelékenység javára a munkaidőben sűrűn tartott politikai gyűlések. A szakszervezetek és egyes társadalmi szervezetek, rosszul értelmezve az érdekképviseletet, hozzájárultak megalapozatlan követelésekhez, a munkafegyelem lazításához.

Ngouabi sürgette a párt vezető szerepének növelését az állam életében, öttagú különleges forradalmi törzs lépett a lemondott politikai bizottság helyébe. Új forradalmi kormány alakult. Miniszterelnökké Louis Sylvain Gomát, a hadsereg vezérkari főnökét nevezték ki.

A reakció azonban nem adta fel a harcot. 1977. március 18-án Ngouabit saját testőrségének egyik tagja, Kikadidi százados közvetlen irányításával, meggyilkolta. A hatalmat ideiglenesen 11 tagú katonai bizottság vette át, élén Sassou Nguessóval, akit a néhai elnök tavaly novemberben nevezett ki a biztonsági szolgálat élére. A katonai bizottság közleményben jelentette be, hogy az ország államfőjét a korábbi elnök, Alphonse Massemba-Débat felbújtására gyilkolták meg. A merényletet elkövető kommandó vezetője, Kikadidi százados — a közlemény szerint az egykori elnök hívei csoportjának egyik befolyásos tagja. Az 1969 óta házi őrizetben tartott volt elnököt letartóztatták, bíróság elé állították, halálra ítélték és kivégezték. Négy személyt, köztük Pascal Lissouba exminiszterelnököt és Claude Ernest Ndallát, a Kongói Munkapárt Központi Bizottságának volt titkárát, miután bűnösnek találták őket Marien Ngouabi elnök meggyilkolásának megszervezésében, a brazzaville-i haditörvényszék életfogytiglani kényszermunkára ítélt.

Az elnökgyilkosságot követően az országban gyorsan helyreállt a rend és a nyugalom. Az események tulajdonképpen csak a felszínen játszódtak le, alig érintették Fekete Afrika egyik leghaladóbb országának mindennapi életét.

A Kongói Népköztársaság az egyik legritkábban lakott ország Afrikában. A lakosság többsége a tengerparton és a Kongó menti településeken él. Ez az ország természetföldrajzi adottságaival magyarázható. Területének nagy részét ugyanis trópusi őserdők borítják, a kevésbé csapadékos vidékeken bozótos puszták, szavannák vannak.

Brazzaville-Kongó mezőgazdasági ország, a függetlenség után fejlődésnek indult feldolgozó iparral. Bányatermékei közül a legfontosabb az ólom- és a horganyérc, valamint újabban a kólisó. Bányaművelésének jelentősége a

hatvanas évek vége felé csökkent, főként mert rézbányái és szárazföldi olajkutai kimerültek, azonkívül a szocialista irányú célkitűzések visszaszorították a nyugati beruházókat, és befagyasztották a nyugati kölcsönök egy részének folyósítását. A tengerparti olajkutatás során 1969-ben új lelőhelyeket tártak fel, kiaknázásuk 1971—72-ben indult meg. A rézkitermelés — újonnan feltárt lelőhelyekről, japán érdekeltséggel — ismét megindult. Az 1968 óta tartó kutatások északnyugaton gyémánt, Souanke és Zanago környékén magas vastartalmú vasérc, Pointe Noire-ban bitumenlelőhelyeket tártak fel, azonkívül a kálisóbányászat is beindult.

A hazai ipar kialakítása néhány korai alapítású, francia tőkével működő élelmiszeripari üzem mellett csak 1965 után kezdődött meg. 1969 óta jelentős kínai hiteleket kapott az ország, elsősorban ipari beruházások ^finanszírozására. Ebből a hitelből épült egyebek között az évi 4 millió méter kartont előállító textilüzem. A hazai szükségleteket fedezi az 1968 óta termelő, évi 80 ezer tonna kapacitású cementgyár. Pointe Noire-ban jugoszláv segítséggel — halfeldolgozó kombinát épült. 1969 óta az ország kereskedelempolitikája erősen változott, megkezdte a kereskedelmi kapcsolatok kiépítését a szocialista országokkal, köztük Csehszlovákiával. Erősödtek a Szovjetunióval 1965 óta fenntartott kapcsolatai. Tervszerűen fejlesztik az állami szektort.

Az ország 60 százalékát borító trópusi őserdőkben jelentős mennyiségű nemesfát, főként okúmét, limbát és afromosiát termelnek ki. Ennek körülbelül 75 százaléka kerül exportra, többnyire gömbfaként; kisebb részét helyben furnérlemezzé dolgozzák fel. A faexport a teljes kivitel 63 százalékát teszi ki.

A földművelés főbb termékei a rizs, a kukorica, a köles és a batáta hazai fogyasztásra, míg a megtermelt földimogyoró, kávé, kakaó, dohány és pálmamag zömmel kivitelre kerül. Az állatállomány afrikai viszonylatban igen szegényes.

A Kongói Népi Köztársaság Fekete- Afrika egyik leghaladóbb országa. A marxista—leninista irányzatú Kongói Munkapárt vezetésével a szocialista fejlődés útját választotta. Külpolitikájában következetesen imperialistaellenes és a felszabadulásukért küzdő afrikai népeket támogatja. Az ország vezetése, Ngouabi elnökkel az élén, kezdettől fogva minden eszközzel támogatta az angolai nép harcát. Az MPLA- nak megalakulása óta egyik központja a kongói fővárosban volt. Ngouabinak nem kis szerepe volt abban, hogy az MPLA három frakciója 1974 szeptemberében Brazzaville-ben megegyezett egymással.

Bár egyesek megkísérlik a kongói forradalom szabotálását, éleződik a harc a külső és a belső reakció ellen, Brazzaville-Kongó, az ország forradalmi élcsapata, a Kongói Munkapárt vezetésével, következetesen tovább halad az igazságos szocialista társadalmi rendszer felépítésének útján.

KÉRDÉSEK:

1. Marien Ngouabi volt annak idején, amikor ezt a tisztet átvette, a legfiatalabb államfő a világon. Milyen idős volt akkor — 36, 38 vagy 40 éves?

2. A Kongói Népi Köztársaság gazdasága melyik ágának fejlesztéséhez nyújt hathatós segítséget a Szovjetunió?

3. Brazzaville, a Kongói Népi Köztársaság fővárosa egy nagy folyam jobb partján, Kinshasával szemközt fekszik. Melyik az a folyam?

(Riport az SZNF 33. évfordulója alkalmából)

Önzetlen segítség

A gazdasági függetlenségért és a szociális haladásért harcoló afrikai országok törekvéseikben elsősorban a szocialista országok támogatására támaszkodnak. A Szovjetunió például 1975-ben 26 afrikai országgal kötött egyezményt gazdasági és műszaki együttműködésről, melynek alapján a Szovjetunió jelentős segítséget nyújt az afrikai országoknak több, a nemzetgazdaság további fejlődés szempontjából döntő ipari létesítmények építéséhez.

Az afrikai országoknak nyújtott szovjet segítség elsősorban a gazdasági elmaradottság felszámolására és azoknak a feltételeknek a megteremtésére irányul, melyek lehetővé teszik a sokoldalú iparosítás végrehajtását. A Szovjetunió segítségével felépített sok ipari üzem a legmodernebb technikával rendelkezik és világszínvonalon termel.

Az országok közötti kölcsönös együttműködés szép példája a húsz éve tartó algériai gazdasági kapcsolatok, melynek során a Szovjetunió segítséget nyújtott Algériának olyan harminc nagy ipari üzem felépítéséhez és újjáépítéséhez, melyeknek döntő jelentőségük van az algériai népgazdaság további fejlődésében. A szovjet olajipar is részt vesz az algériai olaj- és gázipar megteremtésében. Az ezirányú törekvések igen sikeresek, amit az is bizonyít, hogy Algéria valutabevételének kétharmad része már ma is az olajipar termékeinek kiviteléből származik. A Szovjetunió nagy kapacitású fúróberendezéseket, gépeket, komplexen felszerelt laboratóriu-. mókát szállít Algériának az olaj és gázipar gyors fejlődésének biztosításához.

Hasonlóképpen mélyül az együttműködés a Szovjetunió és a Kongói Népi Köztársaság között. A Szovjetunió jelentős hozzájárulásával a Kongói Népi Köztársaságban számtalan üzem épült fel és több üzem épül ma is. Szovjet segítséggel épült fel pl. az ércdúsító üzem, továbbá felépültek mezőgazdasági kutatóintézetek, szülészeti otthonok és feltárásra kerültek aranybányák is. A Szovjetunió segítségének köszönhető, hogy egész sor afrikai országban olyan ipari ágazatok jöttek létre, melyek eddig nem léteztek. így például felépült Etiópiában az első nehézipari üzem, továbbá az assabi olajfeldolgozó üzem, melyet szovjet szakemberek építettek és ma már húsz féle árút állítanak elő olyan színvonalon, hogy megállják helyüket a világpiacon is. Évről évre fejlődik a Szovjetunió és az afrikai országok közötti együttműködés a geológiai kutatások területén is. Ennek köszönhető, hogy Guinea bauxitfeldolgozó kombinátjának kapacitása ma már két és fél millió tonna. A Kongói Népi Köztársaságban hatalmas kombinát épült a polimetalikus érc feldolgozására, amit természetesen széleskörű geológiai kutatás előzött meg, melyet szovjet szakemberek végeztek. Nigériában 1,3 millió tonna kapacitású metalurgiai komplex — Maliban cementgyár épült fel, melyek szovjet geológusok által feltárt nyersa nyagokra tá maszkodna k.

Annak ellenére, hogy az afrikai országok lakosai túlnyomó többségükben mezőgazdaságban dolgoznak, az alacsony termelékenység következtében Afrika még távolról sem önellátó mezőgazdasági termékekben. A Szovjetunió segítsége a mezőgazdaság fejlesztésénél Afrikában elsősorban az állami birtokok, farmok valamint gépállomások szervezésében nyilvánul meg. Az afrikai mezőgazdaság fejlesztése szempontjából nagy jelentőségű a szovjet mezőgazdasági technika, melyet a Szovjetunió igen kedvező feltételek mellett szállít egész sor afrikai országnak köztük Kongó, Csad, Felső-Volta, Guinea, Mali, Kamerum és a Szórnál népi köztársaságba.

Nagy jelentőségű a szovjet segítség a tudományos és technikai szakkáderek nevelése területén. így például több mint 1600 afrikai diák tanul a moszkvai Lumumba Egyetemen. A Szovjetunió ezenkívül számtalan afrikai országban jelentősen hozzájárult az iskolarendszer kiépítéséhez. A szovjet iskolák az afrikai diákokat arra nevelik, hogy visszatérve hazájukba elősegítsék az ipar, a mezőgazdaság és a kultúra fejlesztését. Ezzel szemben a kapitalista állomokban tanuló afrikai diákokat a legtöbb esetben arra igyekeznek rávenni, és nem kis eredménnyel, hogy ne térjenek vissza hazájukba, de vállaljanak munkát ott, ahol tanulmányaikat végezték. A szakemberek ilyenfajta kivándorlása már ma is jelentős problémát okoz a fejlődő államoknak.

A Szovjetunió és az afrikai népek együttműködése a kölcsönös bizalom, egyenlőség, a belügyekbe való be nem avatkozás, a nemzeti szuverenitás tiszteletben tartásán alapul. A Szovjetunió önzetlen gazdasági segítsége az afrikai államoknak ugyanakkor állandóan erősíti az imperialistaellenes frontot, világméretekben aláássa a kapitalizmus alapjait és ezzel nagyban elősegíti a szocializmus erőinek további győzelmeit a világon.

—vj—