A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-08-20 / 33. szám
.nut»: hf/ AFRIKA ORSZÁGAI FÜGGETLENSÉG ÉS A SZOCIALISTA FEJLŐDÉS ÚTJÁN Szüntelenül meg kell magyarázni és le kell leplezni az összes, de különösen az elmaradt országok legszélesebb dolgozó tömegei között azt az imperialista hatalmak által rendszeresen űzött csalást, amely abban áll, hogy ezek a hatalmak politikailag független államok megalkotásának leple alatt, tőlük gazdasági, pénzügyi, katonai tekintetben teljes mértékben függő államokat hoznak létre. Lenin a nemzeti és gyarmati kérdésekről (Válogatott Művek — 786. oldal) Kongói Népi Köztársaság A Kongó-folyam partjain terült el Közép-Afrika legrégibb feudális birodalma, a bantu népcsaládhoz tartozó kongók által alapított Kongói Birodalom. A jól szervezett, magas kulturális szintre jutott, figyelemre méltó gazdasági szervezettséget elért királyság a 19. században, Közép-Afrika európai meghódítása során esett szét. A franciák, közép-afrikai gyarmatbirodalmuk legdélibb országaként, a századfordulón hódították meg teljesen, és a Kongótól délre, a belga gyarmaton kialakult kizsákmányolási módszereket követve, a földterület csaknem százszázalékos kisajátításával és a lakosság félrabszolgai helyzetbe kényszerítésével nagy ültetvényes gazdaságokat alakí-8 tottak ki. 1913-ban Gabonnal, Ubangi- Sarival és Csáddal — Francia Egyenlítői Afrika néven — államszövetséggé vonták össze, fővárosa Brazzaville lett. A koncessziós szerződések és a nagygazdaságok nem váltották be a franciák reményeit, s ezért az akkor még csak nemesfáiért értékes területeken áttértek a közvetettebb és modernebb kizsákmányolási és irányítási módszerekre: felszámolták a nagygazdaságokat, s a kistermelő egységeket adóztatással és a felvásárlás monopóliumával tartották ellenőrzés alatt. A gazdasági élet fellendülésének reménye indította be az infrastruktúra alapjait megvető első építkezéseket. Pointre Noire nagy, korszerű kikötőjének kialakításával egyidőben 1921-ben kezdték el építeni Brazaville és az új kikötő között a hatalmas emberáldozatokat követelő ún. óceáni vasutat, amelyet 1936-ban nyitottak meg a forgalom talmat, lemondatták Massemba-Débat elnököt. Alfred Raoul, a hadsereg második legerősebb embere lett az új köztársasági elnök, Marien Ngouabi, az újonnan létrehozott Forradalmi Nemzeti Tanács elnöke a kormányfői tisztséget vette át. Nem sokkal később formálisan is Ngouabi kezében összpontosult a hatalom: 1969. január 1-től ő lett az államfő. Az 1968 augusztusától megkezdődött balratolódás betetőzéseként a Forradalom Nemzeti Mozgalma szerepét az 1969 december 30-án megalakult, a marxizmus—leninizmus és a demokratikus centralizmus elveit magáénak valló, élcsapat jellegű párt, a Kongói Munkapárt vette át. Az alakuló kongresszus ugyanakkor az ország nevét Kongói Népi Köztársaságra változtatta. Mindezeket a változásokat új alkotmányban rögzítették. Az alkotmány szerint a kormánypárt, az ország egyetlen politikai előtt, de tulajdonképpen csak 1946-ban indult meg a teljes kikötői forgalom. Az ország ásványkincseinek feltárására 1939-ben kizárólagos jogot kapott Société d’Exploitation Miniére du Congo gazdag olaj-, rézérc-, valamint kisebb horganyérc-, foszfor- és káliumlelőhelyeket tárt fel. Az első világháború után, a húszas évek elején jelentkező felszabadító mozgalmak nagy szerepet játszottak az ország függetlenségének kivívásában. Francia-Kongó 1958-ban autonóm köztársaságként a Francia Közösség tagja lett. Az ország vezetése a franciabarát Foulbert Youlou abbé, miniszterelnök és neokolonialista érdekeket kiszolgáló bábkormánya kezébe került. A kormányt 1963 augusztusában népi felkelés buktatta meg. Az Alphonse Massemba-Débat elnökletével 1963-ban alapított Forradalom Nemzeti Mozgalma a demokratikus fejlődést tűzte ki célul, és a termelőerők társadalmi tulajdonba vételét és a szocialista irányú fejlődést hirdette meg. A belső reakció és a kapitalista országok aknamunkájának hatására az állami vezetés 1965 után fokozatosan jobbra tolódott. Ez kihívta a tömegek elégedetlenségét. A helyzetet bonyolította, hogy a hadsereg sem volt egységes, de végül is a különböző erőcsoportok küzdelméből a haladó, baloldali szárny került ki győztesen. 1968 szeptemberében a hadsereg vette át a ha-