A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-08-20 / 33. szám
fáklvahordozókl (MEGBECSÜLÉST Iérdemlű KULTÚRMUNKÁSOK MOTTÓ Nem elég a célt látni; járható útja keli! Nem elég útra lelni, az úton menni kell! Egyedül is! Elsőnek, elől indulni el! Nem elég elindulni, de mást is hívni kell! S csak az hívjon magával, aki vezetni mer! VÁCI MIHÁLY A CSEMADOK XII. országos közgyűlésén számos küldött hangsúlyozta, hogy a szövetség csak úgy érhetett el szép eredményeket tevékenysége utóbbi öt esztendejében, hogy számíthatott a lelkes, tenni kész kultúrmunkások népes seregére. Ezek az emberek fáradságot nem ismerve tanítanak másokat, vagy fáradságot nem ismerve tevékenykednek maguk is. A közgyűlésen elhangzottak késztették szerkesztőségünket arra, hogy levélben forduljon a CSEMADOK járási titkárságaihoz: küldjék be címünkre járásuk öt legismertebb, legtevékenyebb kultúrmunkásának nevét. A járási titkárságoktól postafordultával kaptuk meg, amit kértünk, s máris kopogtathattunk levelünkkel és kérésünkkel leg önzetlenebb és legtevékenyebb kultúrmunkásaink ajtaján. Számos válasz van már az asztalunkon, amelyekben az érintettek keresetlen, de őszinte szavakkal mondják el, mi késztette őket arra, hogy szabad idejük nagy részét a szocialista magyar kultúra ügyének szenteljék, mit jelent számukra ez a nemes feladatvállalás, összeegyeztethető-e szerintük a munkahelyi és kulturális feladatok teljesítése, mennyire értékelik fáradozásaikat legközvetlenebb környezetükben, falujukban, városukban, járásukban, hogyan néznek rájuk azok, akik nem méltányolják kellőképpen a kulturális előrehaladás érdekében kifejtett munkát stb. S mi mai számunkban megkezdjük legaktívabb kultúrmunkásaink véleményének a közlését. Ilyen módon is további megbecsülést akarunk szerezni azoknak, akik immár évtizedek óta erőt, időt, fáradságot nem kímélve munkálkodnak szoc. magyar kultúránk felvirágoztatásán. 0 0 9 A szép zoboralji Kolony községben születtem. Falum bölcsője a gyönyörűbbnél gyönyörűbb népdaloknak. Nagyszüleimtől és szüleimtől tanultam meg őket gyermekkoromban. Nem is tudtam aztán elfelejteni egyiket sem. Különösen szépnek és érdekesnek tartottam az alkalmi népszokásokat, amelyek később feledésbe merültek és a fiatalok számára már-már ismeretlenekké váltak. Most azonban felidézzük ezeket az alkalmi szokásokat, gyönyörködünk bennük, újból átéljük őket. Ez az előzménye annak, hogy a „Tavaszi szél vizet áraszt" országos népdalversenynek résztvevője, a kolonyi „Zobcr hangja” nevet viselő énekkarnak pedig tagja lettem. 1972-ben szereplője voltam a Zselizi Országos Népművészeti Fesztiválnak. 1976-ban bejutottam az országos népdalverseny döntőjébe. 1973-ban Nagycéténybe költöztem szülőfalumból, ahol a CSEMADOK helyi szervezetének vezetői felkértek, hogy 1974-ben képviseljem Nagycétényt a „Tavaszi szél vizet áraszt" országos népdalversenyen. Vállaltam ezt a szépnek ígérkező feladatot. Utána meghívtak vezetőségi gyűlésre, ahol beszámoltam a verseny lefolyásáról. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy már évek óta nem akad ember a faluban, aki a színjátszáson kívül a magyar kultúrával foglalkozna. Elhatároztam, hogy folklór csoportot alakítok. Még az úton is megállítottam az embereket, illetve az asszonyokat, és rábeszéltem őket a dalolásra. így alakult meg a menyecskekórus. Fletente kétszer is, háromszor is, sőt ha a helyzet úgy kívánta többször is összejöttünk próbára, s olyan szépen előrehaladtunk a munkában, hogy egy hónap múlva a CSEMADOK helyi szervezete már dalos délutánt rendezhetett. Megtörtént a menyecskekórus első fellépése. Műsorunkat megtekintették öregek és fiatalok, akik kíváncsiak voltak a nagycétényi eredeti menyecskeviseletre is. Szereplésünknek nagy volt a sikere és a visszhangja. Tehát a sok szabad idő nem veszett kárba. Munkánknak meg lett a gyümölcse, Télen öszszegyűjtöttük a nagycétényi lakodalmi szokásokat. Feldolgoztuk, ügyesen öszszeállítottuk a műsort, s rengeteg időt fordítottunk a betanulására. Hideg, fűtetlen kultúrházban számtalanszor próbáltunk éjfélig. Édesanyák, lányok és Szládecsekné Süttö Monika DALOLNI GYERMEKKOROMBAN TANULTAM fiúk kitartó munkájának eredményeképpen elkészült az egész estét betöltő gyönyörű műsor, örömmel tapasztaltuk aztán, hogy az idősebbek könnyekig meghatódva emlékeztek a régebbi időkre, a fiatalok pedig csodálkozva nézték végig a felelevenített szokásokat. Munkánk, fáradozásunk nem volt hiábavaló. Arra késztetett bennünket, hogy folytassuk, amit elkezdtünk. Menyecskekórusunk többször fellépett a környék falvaiban, járási rendezvényeken, s minden télen új műsort mutattunk be a közönségnek. Abban biztos vagyok, hogy csupán úgy érdekes, teljes az ember élete, ha szabad idejében olyasmivel foglalkozik, ami érdekli őt, amit kedvel. Szerintem a munkahelyi és kulturális feladatokat nem lehet összeegyeztetni. A kulturális eredményekhez vezető út nehéz, fáradságos, akarást, türelmet és önfeláldozó munkát kíván. Persze, aki szereti a magyar kultúrát, mindent megtesz felvirágoztatásáért. Évek óta tapasztalom, hogy községünkben azok a fiatalok érdemelnek figyelmet, akik kiveszik részüket a kulturális munkából. Ezek a fiatalok scRkal megbízhatóbbak, önfeláldozóbbak és előzékenyebbek, mint a többiek. És ez bizony büszkeséggel tölti el az embert. Fájlalom viszont és el is szomorít, hogy községünkben a kultúra terjesztéséhez nem kapunk elégséges támogatást, mintha a kultúrára, a kulturális tevékenységre nem is lenne szükség. Sokszor úgy érzem, jó ha csinálom, amit csinálok, de az se lenne baj, ha nem csinálnék semmit. Nekünk aztán így is jó meg úgy is jó. Mennyivel szebb és hasznosabb lenne a jó értelemben vett összefogás. Ez illene falunk jó hírnevéhez. Községem egyszerű, becsületes emberei gratulálnak minden egyes elért sikerünkhöz. S csoportom minden tagja is boldog, ha munkánkat, fellépésünket elismerés fogadja. Mennyivel jobb lenne, ha azok is velünk örülnének, akiknek észre kellene venniük munkánkat. SZLADECSEKNÉ SÜTTÖ MONIKA 6
