A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-08-13 / 32. szám
A BÓDVA-HIDTÓL A MARIA-HEGYIG ÉS VISSZA Ha Stószra megyek, legelőször mindig a Fábry-liáz közelében állok meg. Nekidülök a Bódva-hid korlátjának, s nézem a nagy kaput, az ablakokat, s — most már — a Fábry-ház homlokzatát díszítő emléktáblát. Mögöttem — a Bódva jobb partján — áll Schreiberék háza, s a patak két oldalán sorakozik — itt még egy lendülettel átugorható a Bódva — a híres két hársfasor, amelyet kilencven évvel ezelőtt Fábry Zoltán nagyapja ültetett. Vagy ahogy Fábry maga mondja: „A stószi Unter den Linden nagyapám eszméje és műve .. Most, amikor a híd korlátjának dőlve a házat, s a hársfasort nézem, azon tűnődöm, magamban, hogy hogyan talált el ide e soknyelvű Európa minden gondja, gondolata, emberért megszólaló szava, lélegzete, sóhaja?! Ide a — ma már — istenhátamögöttinek tűnő helységbe, Stószra, amely egykor a hét alsó-szepességi bányaváros egyike volt, s amelynek városi rangját II. Rákóczi Ferenc is megerősítette. S nem ok nélkül. Mecenzéf és Stósz szuronyokat, kardokat adott a kurucoknak. A mondás szerint: „Mecenzéf kovácsolt, Stósz köszörült." Továbbá azon tűnődöm, hogy az idáig eljutó hangok nem némáitok el a fenyvesek puha csendjében, hanem meghallóra találtak, s a soknyelvű beszédre innen — kisebbségi, tehát szükség-helyzetből — magyarul fogalmazódott a méltó felelet. Bíztató, megértő, erőt adó; vagy ha kellett: kemény és elmarasztaló. És — mindig figyelmeztető. Nagy volt itt a csend- mindig. Nagy most is. Távolról, közelről mindent hallani. A patak csobogását, a hársfasorok ágai között motozó szelet, s a szálfenyőket a meredek hegyoldalakon. S hallani a kontinensek szívverését. . . Csak a válaszokat, feleleteket fogalmazó ember nincs már itt, nem nyit ablakot a váratlanul érkező vendég kopogására ... A gondolat önmagát termi, de a következő pillanatban az értelem felülvizsgálja s cáfolja a követikezével. Valahogy így: ott van minden érkező kérdésre a válasz a könyveiben. Bárhol ütöd fel azokat — önmagoddal találkozol. Kérdései a kérdéseid; feleleteivel létedet igazolja. Tegnapod, mád, holnapod. Emberi hite, magatartása — példa számodra. Fe: van-e elegendő erőnk, hitünk, vállalni, követni ■ Fábry Zoltán egyéniségéről a legtöbbet művei mondanak. Mi csupán alapvető, jellegzetes vonásait rajzolhatjuk meg annak, amiről ő maga beszél. Általában véve kitűnő ismerője a magyar irodalomnak és kultúrának. Nem felfedező természetű irodalomtörténész, hanem marxista—leninista típusú pártos magyarázója az irodalomnak. Voltak elődei és tanítómesterei itthon is. Ám írói alapállása új volt, és sajátos az egyetemes jelenkori magyar irodalom szempontjából is. ö volt az első, akinek sikerült egybekapcsolnia a magyar irodalom gondolati, vagy forradalmi áramkörét a cseh és a szlovák irodaiméval, és ezzel teljesítette azt a feladatot, amely viszonyaink között a legfontosabb volt. MILAN PISÜT elő minden rejtekéből, hanem az ellenállás polgári gyengéit, az egzisztencialista létfélelem és a művészi absztrakt antihumánumát is kikezdi, eléggé világos példákkal illusztrálván minden elidegenedés és nihilizmus szükségszerű irányulását a fasizmus katasztrófakalandjai és ezek passzív elfogadása felé. Időnként ez konzervatívizmusnak látszik, pedig semmi más, mint Fábry Zoltán töretlen ifjúsága: az a kommunista hit, hogy „embertelenítő veszély idején az embert kell vállalni, láthatóvá, érzékelhetővé tenni, és így tudatosítani, mozgósítani — társadalmi és imperialista embertelenségek ellen”. BALOGH EDGÁR (ROMÁNIA) ■ Stószon megtört mindig a sznobok és kozmopoliták divathulláma. Nemcsak a fasiszta rémet zavarta ■ Fábryt nem nyugtalanította, nem zavarta, hogy az ősi ház hátsó részét rommá rágta az idő foga, naponta nyugodtan lépett át a téglaakadályokon, de fájt neki, ha orszáaz ő példáját? Fel tudunk-e emelkedni hozzá? Gyanítom, hogy messze még az az idő. Pedig ha a jövőnk felé fordítom tekintetemet, csak az ő útját látom járhatónak. Ez az út elvezethet önmagunk megőrzéséhez. Ellököm magamat a hídkorláttól, s elindulok a hársfasor mentén fölfelé. Egy szembejövő asszonyt megszólítok, kérdem, merre van a Mória-hegy. Eligazít. Lassan kapaszkodom fölfelé és nemsokára már a Mária-hegyen levő kápolna előtt állok. Nem azért jöttem ide fel, hogy a kápolnát csodáljam. A kápolna előtti térre voltam kíváncsi. A térre, semmi másra. S nem ok nélkül. Kévésén múlott, hogy itt a kápolna előtt egykor nem lobbant fel a Fábrykönyvtárból rakott könyvmáglya. Adalbert Hudák, a hitlerista stószi lelkész 1939-ben arra bíztatta a stósziakat, hogy — miként ezt Fábry maga írja — <1 ..Végrendeletemmel nem kevesebbet, mint szlovákiai humanának, látható emléket biztosítani. Stósz és jómagam dajkálásának. kifejlődése voltak méltatlan tényezői i utánuk következők ne ff Stósz, 1970. jam Fábry Zoll „pakolják szekerekre a könyvtáramat és a stószi Mária-hegyen, a katolikus kápolna előtt égessék el". Itt, ahol most állok, itt kellett volna elégnie egy „fertőző gócnak". Ez a könyvmóglya azonban nem lobbant fel, s ez a tér, itt a kápolna előtt tiszta maradt. De a máglya helye ki volt jelölve. Mi lett volna Stószból, ha a falu népe Hudák tiszteletes úrra hallgat?! 12 gok, népek, nemzetek, emberek között átléphetetlen árok tátongott. A híd szimbólummá válik Fábry Zoltánnál, a népek, nemzetek és nemzetiségek, az emberek közti kapcsolat szimbólumává, a lerombolt híd a háború lényegévé. „A hid: a béke, ha igazán mondjuk és akarjuk, — írja Fábry. — A hid az ember legbüszkébb műve, az ív az esztétika legszebb vonala, a találkozás az az etika legmagasabb foka: emberiség szépsége és X&aza. A híd: az embertalálkozás szimbóluma és valósága. Zálog és hitel. Szocializmus embersége, népek találkozása nélküle elképzelhetetlen. A híd: a békevalósítás alapja és mindennapja. Híd nélkül semmi nincsen. A híd: minden, mert a híd a béke útja. A háború legnagyobb ellensége, akadálya: a híd. A híd. melyet emberség kapcsol egybe, erőt vehet minden embertelenségben.” Fábry ezt a hidat építi, ezt a hidat járja, mikor szól József Attiláról és Fuéikról, Móriczról és Olbrachtról, Thomas Mannról, Tamási Áronról, Marie Majerováról, Hviezdoslavról és Adyról. LŰRINCZ gyula o <a ■ Fábry imponáló fölkészültséggel dolgozik. Nagy olvasottságával, legapróbb részletekre is kiterjedő kitűnő tájékozottságával rengeteg sokat számon tart a közelmúlt és a jelen történetéből, a legrégibb tradíciók tanulságait is értékesítve közben. Jellemzők értesültségének széles körére a százakra menően idézett nevek. Számos adatot őrzött meg.
