A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-08-13 / 32. szám
artam sem többet, sem igyar lényegünknek, a vox továbbhaíó folyamatosságot /ox humana fogantatásának, c — úgy hiszem — nem ízért elvárhatják, hogy az Ikezzenek meg rólunk." 0-án Mi lett volna, ha valóban kocsikra rakják Fábry Zoltán könyvtárát? Nem rakták! Nem rakhatták! Micsoda emberi, erkölcsi tekintély kellett ahhoz, hogy a helyi nácik „beharapott szájjal” hallgassanak! Hogy önmaguk ellen védjenek meg egy embert — magyar írót, antifasisztát — akiről pedig köztudott, hogy a náciz-Fábry Zoltán utolsó fényképe Fábry íróasztala must, a fasizmust az embertelenség legnagyobbjának tartja, s minden erejével harcol ellene. A Mária-hegyen fel nem lobbant könyvmáglya és a „beharapott szájak” Fábry Zoltán vox humanajának a diadalát jelentették akkor és ott „fegyver és vitéz” felett. Stósz és a Mária-hegy nem merült el a gyalázatban. Tiszták maradtak. A dolgozószoba egy részlete A STÓSZI TEMETŐ Különös ez a stószi temető. A fából, öntöttvasból, márványból és műkőből készült síremlékekről mintha e soknyelvű Európa nézne vissza rám. Cseh, szlovák, német, lengyel, magyar neveket olvasok. Ilyeneket: Dorothea Bistrika, Roza Bölöni, Matus Ján, Wagner Margit, Elisabeth Gedeon, Kovács Géza, Fiszher Veronika, ifj. Kiss Károly, Emerich Morgenstein, Johana Adamcsikova rod. Juhászova. Egy fekete márványlaprál ezt olvasom: Emil Martinék cet. stáb. strázmajster. A név alatt cseh nyelven négysoros vers: P'red soudcem nejvissim Jó doufám v soucit jisty ló vrátim, co mi dal, A to je duch máj cisty. A cseh szöveg fordítása, szabadon: „Emil Martinék, csendőrmester. A legfőbb bíró előtt / Biztos szánalmat remélek én / Visszaadom mit tőle kaptam / S ez az én tiszta lelkem.”/ Egy sírnyi távolsággal lejjebb pedig egy másik síron ez áll: Fábry Zoltán, 1897—1970 Vox humana Véletlen? Figyelmeztetés? Jelkép? Különös ez a stószi temető. Neveivel, némaságával is beszél. RÉSZLET EGY EMLÉKBESZÉDBŐL (1976) Fábry Zoltánt idézve magam elé, nem a magányos, hanem a cselekvő embert látom. A tudatosan cselekvőt, a gondolkodót, a látót, s a láttatót. Azt az alkotó szellemet, amelynek ösztönei legmélyén a megsejthető távolságok sugarai gyűltek össze és szilárdultak igazsággá; emberi igazsággá és törvénnyé, s ebben a sajátos mágnesességű erőtérben történelmi távlatot nyert századunk teljes mozgása, emberi küzdelme. Harc a jóért, a tisztességes emberi világért, az értelmes emberi életért, egymás megbecsüléséért, elfogadásáért és elfogadtatásáért. Nevezték őt remetének, és nevezték őt oltárőrzőnek, strázsának is. Házát, otthonát, lakóhelyét nevezték zarándokhelynek. Én Fábry Zoltánt forradalmárnak nevezem, házát, otthonát pedig a forradalom műhelyének, amelyben a „változni és változtatni” törvény volt. Korparancs. Ha úgy tetszik: e parancsa, amelyben élünk. Ezért ki kell mondani végre, hogy Fábry Zoltán volt az első közülünk, aki e kivágott nyelvű tájat szólásra bírta, megszólaltatta, s példája nyomán újra megtanultunk beszélni. üzenetei a szemtanú hitelével és súlyával érveltek minden vád, minden jogtalanság ellen, s bizonyították: vagyunk annyi, mint akárki más ebben a soknyelvű világban, s tőle tanultuk meg, hogy jogunk van arcunkat minden népek arcával egy magasságba emelni. GÁL SÁNDOR PRANDL SÁNDOR és KOLLAR PÉTER felvételei RY ZOLTÁNRÓL amelyek az emlékezet bénító évek során kivesztek a köztudatból. FÖLDESSY GYULA (MAGYARORSZÁG) Európa és Stósz — Fábry Zoltán révén nem paradoxonok, hanem a lehető legtermészetesebb fogailompár. hiszen Stósz a harmincas években európai őrhellyé lett, bizonyítva, mennyire az egyéniségen és szenvedélyen, s mennyire nem a földrajzi hosszúsági és szélességi körökön múlik. hogy kinek a háza van a szellem virtuális s mégis oly eleven Európájában. Mert Fábry Zoltán bátran elmondhatja: „ahol én vagyok, ott Európa is ott van”. Egy életmű alibije bizonyítja ezt, függetlenül attól, hogy Fábry „Európa-fogalma” szemléletének sajátos jellege következtében nem mentes bizonyos egyoldalúságoktól. BORI IMRE (JUGOSZLÁVIA) ■ Fábry Zoltán olyan ember volt, akire csak jó szívvel emlékezhetünk vissza, és aki méltó példaképe lehet az egymás mellett élő nemzetek testvériségéért harcolóknak. Ezt a róla szóló rövid eszmefuttatást a következő gondolattal szeretném befejezni: Ha az egzakt tudományokban az illető tudós nevéről nevezik el az általa tett felfedezést, ha van „Lobacsevszkij-törvény”, akkor ezt a szabályt a humán tudományokban is követhetjük; ezek szerint tehát a „Stílusunk — az antifasizmus” (Fábry nál eredeti formájában: A műfaj neve: antifasizmus — a szerkesztő megjegyzése) formulát méltán nevezhetjük el megalkotója neve szerint „Fábry-formulá”-nak. ALEKSZANDR GERSKOVICS (SZOVJETUNIÓ) ■ Fábry számára a szabadság: az egyértelmű küzdelem fegyelmének következetes vállalása. Ebben az új szabadságban találkozik az író a világ döntő kérdéseivel, hullanak le szelleme előtt a hajdani szűk magyar korlátok, árasztja a gondolat világosságát, gyújtó humanizmusát irodalmunkba. Ö a küzdő gondolat hordozója és a győzelmes alkotó, ő a szenvedő, az üldözött és a kérlelhetetlen igazságkimondó. A harcos humanista irodalom teljes skáláján szól minden Fábry-megnyilatkozás. MÉLIUSZ JÓZSEF (ROMÁNIA) „Az író a kor lelkiismerete” — olvashatjuk ismételten Fábry figyelmeztetését. Ez az abszolutizált tétel azonban főként saját magára érvényes: ő az az író, aki nem akar és nem is tud lenni csak-kritikus vagy csak-esztéta vagy csak-irodalomtörténész; becsvágya több is meg kevesebb is ennél: az író, akinek rangjára pályázik, a kor lelkiismeretét hirdeti, „időmeghatározó, időteljesítő, időképviselő”. Ezért van, hogy Fábry bármiről írhat: könyvről, történelmi eseményről, helyi érdekű viszályról vagy egy kortárs szellemi arcvonásairól — mindig egyetemes távlatokban és erkölcsi összefüggésekben mozog a gondolata, s ő maga is mindig jelen van abban, amiről vall. A jelenből indul ki, s az időtlenbe érkezik, miként a helyit is mindig összekapcsolja az egyetemessel. Műve így válik esztétikai értelemben teljes értékű alkotássá, etikai értelemben pedig igaz felelősségű emberi tetté. DOBOSSY LÁSZLÓ (MAGYARORSZÁG) 13
