A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-08-13 / 32. szám
^ £ fám STÓSZI LÁTOGATÁS • • • A csehszlovákiai magyar irodalom egyik legjelentősebb és legtekintélyesebb antifasiszta írójának hagyatékát, életművét, emlékét megismernünk, továbbadnunk és megőriznünk — emberi kötelesség. A CSEMADOK és a SZISZ lucskai (rozsnyói járás) helyi szervezeteinek tagsága ebben a szellemben emlékezett Fábry Zoltánra. A község kultúrházában Fábry-estet rendeztek, amelyen főleg fiatalok vettek részt. A SZISZ helyi szervezetének elnöke ismertette Fábry Zoltán életét, társadalmunkban és irodalmunkban betöltött szerepét. Beszélt műveiről, valamint a Fábry-hagyaték ápolásának és megismertetésének jelentőségéről, fontosságáról. Az itt szerzett, hallott ismeretekkel indultak útnak pár nappal később fiatalok és idősek, hogy felkeressék azt a házat, ahol nagy írónk született, élt és meghalt, ahonnan, egy életen át riasztott, harcolt az egész emberi kultúrát veszélyeztető fasizmus ellen. # Vasárnap reggel, 6 óra. Felhőtlen az ég. Süt a nap. Vidám, csevegő csoport vár az autóbuszra, amely hamarosan meg is érkezik. Negyvenhármán foglalunk helyet benne. Elindulunk a „stószi kúriába”. Magunkkal visszük a reggel frissességét, a harmatos mezők üdeségét, hogy ezzel köszöntsük Stósz nagy fiának emlékét. Az út és az idő alkalmas arra, hogy lélekben elzarándokoljunk Fábry Zoltánhoz. Felidézzük gondolatait, újból hallassuk figyelmeztető szavait: A felejtés ellen ágál. „A feledékenység a jelenből a múltat lúg ózza ki. Ha a nemzetnek nincs emlékezete, nincs gátlása .. . Hitler elment, de a tábornokok, a kórokozó bacilusok megmaradtak ... Az emberek ellapozzák a tegnapot. Miért kell minden emberöltőnek a saját bőrén tapasztalnia, amit az előzők elrettentőén és hiába mutattak fel? Miért nem tudjuk élményeinket úgy átadni, hogy rettentsenek? Miért? Mert létezik egy izolációs közöny ...” Írásaiban és különösen fő művében az Európa elrablásában ez ellen a közöny ellen emel szót. Kor parancsa jövőbe mutatóan határozza meg célunkat, küldetésünket : „Embernek kell lenni, embernek megmaradni, megveszt egethetetlennek, őrzőnek a strázsán. „A híd az embertalálkozás szimbóluma és valósága. A híd: az ember, az emberség. Ahol az nincs, ott árok van: embertelenség, gyűlölet, ököl és barbarizmus. A híd a megismerés és megértés eredménye: a gondolat és béke igaza, útja. Az árok: a háború feneketlensége. A hídon ember találkozik emberrel. A híd népek, kultúrák közlekedési útja. Legyen élet és emberszeretet és nem atombomba, öngyilkos nihilizmus. Legyen hídépítés és nem árokmélyítés.” • Gondolataimban nem juthatok tovább, mert megérkeztünk Stószra, Fábry szellemi őrhelyére. Elnézem a házat. A világba kitárulkozó és világot befogó „stószi ablakot”. Az ablakpárkányokat már 7 éve nem népesíti be a oinegék és verebek serege, betartva a csodálatos harmóniát és rendet: a cinegék a dolgozószoba, a verebek pedig a könyvtárszoba ablakpárkányán gyülekeztek egykor elemózsiáért. A Fábry-emlékház ajtaját zárva találjuk. Nem jövök zavarba. Átmegyek a hídon. Beszólok Schreiberné asszonynak, aki 11 éven át gondozta Fábry Zoltánt. Szívesen jön s kinyitja az ajtót. Megilletődve állunk a roppant szellemi erőt és történelmet sugalló könyvespolcok előtt. Ezek táplálták, éltették, erősítették hangját, ezek marasztalták, tartották szülőföldjén. Csak itt, volt életkömyezetében érthetjük meg a „stószi mérték”, a „stószi őrhely” és a „vox humana” fogalmait. Közben Schreiberné előadását hallgatjuk, amelyből megismerjük Fábry Zoltán hétköznapjait, szokásait, percnyi pontosságú napirendjét. Elhagyjuk a szobák tiszteletet paranosoló csendjét, ahonnan magunkkal hoztunk egy töredéket Fábry szellemi gazdagságából, és viszonzásként ott hagytuk tiszteletünket. A stószi temetőben megkoszorúztuk sírját, s elhelyeztük rajta az emlékezés virágait. Az emlékbeszéd után „Kidőlt a legszebb stószi fenyő...” — hallgatom Batta György versét, amelyet egy lucskai kislány ad elő, s közben tekintetem belevesz a stószi fenyők árnyékába. KORCSMAROS LÁSZLÓ a cím változatlan Hl Az utóbbi hetekben, hónapokban többször megfordultam Stószon. Egyedül, vagy ismerősöket, barátokat kalauzolva, akik azért jöttek, hogy a Fábry-életműből, a Fábry-hagyatékból munkájukhoz forrásanyagot gyűjtsenek, Fábry Zoltán nyolcvanadik születési évfordulójának közeledtével. Az évfordulók mindig arra késztetik az embert, hogy egy pillanatra megálljon a napi rohanásban és körülnézzen összegezve önmaga s mások számára is az elvégzetteket és a még elvégezni valókát. A Fábry-ház, a Fábry-hagyaték állapota, nagy antifasiszta írónk halála óta különböző fórumokon különböző módon vetődött fel. Voltak hangok, amelyek az örököst, aCSEMADOK-ot megpróbálták elmarasztalni, hogy nem gondozza méltón az örökséget. Aki közelebbről ismeri az objektív helyzetet, tudja, hogy a Fábry-ház az író halálakor — enyhén szólva — rossz állapotban volt. A rekonstrukcióhoz — a padlótól a tetőig szinte mindent ki kellett cserélni — csaknem öt esztendő kellett. Tavaly az épületet és a katalogizált könyvtárat ünnepélyes keretek között adták rendeltetésének. A Fábryház áll, megújult s meg is gyarapodott a hozzáépített vendégszobákkal. „Stósz és a Fábry-mű realitását, egységét biztosítani kell, mint hagyatékot, mint elkötelező örökséget” — írta Fábry végrendeletében. Ez az egység ma biztosított. Mindenki számára hozzáférhető s hasznosítható az örökség. Ugyancsak mindenki számára hozzáférhetővé vált Fábry Zoltán levelezése is. Vagyis: Stószon a Fábry-házban ablak, ajtó ismét nyitva áll. Várja az érkezőket. Azokat akik dolgozni jönnek, s azokat is, akik azért jönnek, hogy leróják tiszteletüket Fábry Zoltán írói, emberi nagysága előtt. Mivel a Fábry-ház s a Fábry-hagyaték állapota, jelene, jövője mindannyiunk személyes gondja, beszélni kell arról is, amit ezzel kapcsolatban még el kell végeznünk. Szerencsére csupán apróságokról van szó. (Már ami az anyagi természetű kérdéseket illeti.) Az első, ami fontos a Fábry-házban: elkészíteni a könyvtár katalógusát, kartotékrendszerét. Ez a munka már folyik. Azonkívül szükség lenne egy prospektus kiadására. Az sem ártana, ha végre Fábry Zoltán síremléke körül is rend lenne: be kellene keríteni. Ezek, mivel anyagi természetű gondok, rövid időn belül megoldhatók. S hiszem, hogy meg is oldódnak. A Fábry-hagyaték lényegesebb része azonban az, amit szellemi hagyatéknak nevezünk: az író életműve. A kérdés az, hogy mennyire igyekeztünk ezt eddig közkinccsé tenni s mit tervezünk ennek érdekében a jövőben. Az első s kézenfekvő válasz: életre hívtuk a Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napokat, megrendezésére az idén ősszel már hatodízben kerül sor. Kezdetben ez a rendezvény amolyan tapogatózás volt. Azt próbáltuk felderíteni, mit lehet tenni Fábry Zoltán életművének népszerűsítése érdekében. Tavaly óta azonban már központi rendezvény, s kiterjed az egész kelet-szlovákiai kerületre, Rozsnyótól Nagykaposig. Véleményem szerint azonban még így is csak a lehetőségeket megközelítő eseménysorozat. Ha méltók akarunk lenni Fábryhoz — s általa önmagunkhoz —, akkor szerény véleményem szerint a Fábry-napokat országos rendezvénynyé, a csehszlovákiai magyar irodalom és könyv ünnepi hetévé vagy napjaivá kellene tenni, éspedig a szocialista internacionalizmus szellemében. S azt is el kell érnünk, hogy az ezen a fórumon elhangzó előadások, vitafelszólalások kellő publicitást kapjanak. Miért van erre szükség? A „stószi mérték”, a „stószi ablak” , a „stószi őrhely” a magyar irodalom fejezetcímei lettek. A mi mindennapi gondunk, hogy ezek a „fejezetcímek” necsak holt betűk legyenek, hanem ható, élő, eleven gondolatokat ébresztő találkozási pontok; e sok nemzetiségű Duna-völgy közös gondolatait befogadók és közvetítők. „Stószból, a házból, nem sablonos múzeumi zarándokhelyet kell csinálni, de a könyvtár és a levéltár felhasználásával élő kulturális gócot, amelyet írók, kutatók használnak.” Ezt a pár sort Fábry Zoltán végrendeletéből másoltam ide, mégpedig azért, mert az „élő kulturális góc” nem lehet meg élő, tehát mai, mindennapi kulturális gondjainkateredményeinket rögzítő sajtótermékek, folyóiratok s más publikációs anyagok nélkül. Fábry halála óta azonban ide, a Fábry házba egyetlen sajtóterméket sem hozott a posta. Sem itthonról, se külföldről! Nem jár ide az Irodalmi Szemle, sem az Üj Szó, sem a Hét; de nincs Kortárs, Üj írás, s a Nagyvilág évfolyamai is hiányoznak. S a Korunk se jön Fábry halála óta, sem a Híd. Nem (sorolom tovább. Csakhogy itt, ahol ezek a lapok, folyóiratok jelenlétükkel a vox humanát erősítették és hangsúlyozták — ma hiányoznak. A nyolcvanadik évfordulón nem ünneprontásként írom ezt, inkább csak figyelmeztetésként: mulasztásaink pótlása soha sem lehet késő. S a cím is a régi, változatlan: Stósz, via KoSice-Kassa. — GS — 7
