A Hét 1977/2 (22. évfolyam, 26-52. szám)
1977-07-30 / 30. szám
VERES JÁNOS: Egy forradalmár sírjánál Könnyes-néma kegyelet adassék az utolsó öregnek, a kis ház előtt üldögélönek, zarándokot puszta létével gyámolitónak! Nem trombita harsogott ajkán, csellóhang áradt belőle, de annak, kit ilyen muzsika éltet, minden szívrostját átitatta a kellemetes dallam. Egy régi zászlónyélre gondolt gyakran, melyet megcsókolt egykor; szerénységgel szentelt állhatatosság aranylott bánatránc-rámában arcán; jó volt fürödni tekintetében, jóság és hűség csodatavában. Sírján a gyászpántlika téphetetlen törvény-testamentum — sunyiknak: elejtett korbács. Kis házban lakott, csendes utcában, virágágyak őrizgették álmát. Régóta pihenő varrógépére tette le nyugdiját a postás. Folyondár kúszott lel a léckerítésre. Kinézett a virágokra, s röplapokat látott kavarogni a kék levegőégben, sok fehér röplap-szirmot, s fejénél érezte ama tölgyfa gallyát, mely alatt tanácsot ültek a bátrak. ösvényeket látott, ahol izzadton osont, hátán a féltett teherrel, s lomb-álcás bosszúvágy hegyezte fülét hiúzként. Ó, kis házikó a félreeső utcában, kristály ivóhely, ó, kis udvar, szaharai árnyas oázis, hol szelíd, okos szó duruzsolt a fényben, s rőt-ezüst szárnyú emlékezések keveredtek a virágillatba. Sohasem horgadt le a deres fő, egyenesen feszült a zászlórúd-gerinc, rózsafa-önbizalmamat magához-háncsolva: ne féljek kievezni örvényes vízre. Mi szállt veled sirba utolsó öreg bajnokunk, régi harcok, Íratlan virtusok koronatanúja? Hitvallásom szentélyének ikonjaira látom rá az arcod, Így óvom, míg melléd nem hanyatlók. Csellóid szólnak a szélben! URR IDA Évszakok kellenek Ha egyenletessé válna a világ és mindig havazna vagy mindig esne és a következő évszak nem állna lesbe s Így nem készülnénk harcra és éjjeli órán nem ugranánk ki az ágyból, hogy ki rikácsol és nem kelnénk fel egyszer délbe amikor egész más a táj, mint reggel már látható a virágok színes lépte Maria Szymanská (Lengyelország): Vadkacsák (linómetszet) s illatuk felszáll az égbe, ha mindig csendbe lennénk és csendre intenénk a világot és meg is tartaná a világ amit kérnek tőle a kis királyok akkor kihűlne bennünk a lángra való készség a változatosság és elfoglalná helyét a semmi egyenlete mit érnénk vele? a ritmus, a hullámok csúcsa és völgye boldogítja csak a földet egyelőre a jólét és rosszlét között kanyarodjon csak létünk ne zúgolódva lépjünk, mert egyenlete térben forogva úgyse bírná soká emberségünk megbomlik az agy, ha nem cikázhat repülnie kell, mint a madárnak, repülnie kell a gondolatnak, a levegőnek repülnie kell a pornak; az egyenletességből nem születhet százarcú holnap. KLAPKA TÁBORNOK A könyv szerzője, Szénássy Zoltán dr., nem ismeretlen a hazai magyar olvasóközönség előtt. Hely- és irodalomtörténeti publikációival és előadásaival bizonyította, hogy jól ismeri a magyar történelem és irodalom Komárom megyei vonatkozásait. Könyve a nagyközönségnek szánt könnyen olvasható ismeretterjesztő munka. A Klapka-életrajz közzététele annál inkább időszerű, mert a korábbi feldolgozások már eléggé elavultak. Klapka György egyike volt azoknak, akik az 1848-as forradalom és az utána következő függetlenségi harc folytán kerültek az ismeretlenségből a történelmi szereplők közé. Pályafutása — annyi más társáéval együtt — nagyon emlékeztet a francia polgári forradalom és Napóleon tábornokainak tüneményes emelkedésére. Ha a temesvári polgármester főhadnagy fia a forradalmi hírekre nem siet Pestre, hanem ott marad a bánsági granicsár-garnizonban és megmarad a császár hűségén, aligha emelkedett volna ki tiszttársai szürke tömegéből. A szerző meglehetősen rövidre szabva a Klapka ifjúkorát ismertető fejezetet (talán valamivel többet foglalkozhatott volna Klapka magánéletével), könyve legfontosabb részét már jóval alaposabban dolgozta ki. A Forradalom katonája című a legbővebb fejezet. Hivatkozásaiból látjuk, hogy jól ismeri az idevonatkozó régebbi irodalmat. Vannak azonban újabb eredmények is. Az 1848—49-es magyar szabadságharcnak Bécsben őrzött levéltári anyaga ugyanis csak a Saint Germain-i békeszerződés ratifikációja (1919) óta hozzáférhető a kutatók számára, ezért egy esetleges második (javított, bővített) kiadás (Szénássy Zoltán: Klapka György, vagy fordítás előkészítésének nem ártana az újabb kutatási eredményeket tartalmazó publikációkat is figyelembe venni. Klapka karrierje voltaképpen akkor kezdődik, amikor 1848 szeptemberében különleges feladatot hajt végre: a titokban Jellasichhoz húzó Mertz altábornagy komáromi várparancsnokot eltávolítja a várból és ezzel lehetetlenné teszi, hogy a pákozdi csatából menekülő horvát bán vert csapataival bevegye magát Komáromba. Ha beengedték volna a várba, akkor Komárom ugyanolyan végzetes szerepet játszhatott volna, mint később Temesvár. Klapka mint hadvezér voltaképpen csak 1849 januárjában debütál. Ekkor már ezredes és a Mészáros Kassánál szétvert seregének parancsnoka. Tárcáinál és Bodrogkeresztúrnál ugyanezekkel a csapatokkal fizeti vissza a kassai kölcsönt gróf Schlik altábornagynak, aki pedig a császári hadsereg legtehetségesebb hadvezérei közé tartozik és éppen a kassai győzelméért kapta meg a Mária Terézia rendet. (Ezt a szerző is megemlíthette volna.) Klapka most egyesül a felvidéki anabázisából megérkező Görgeyvel, kitünteti magát a kápolnai csatában, az isaszegi győzelméért pedig megkapja a tábornoki rangot. A nagysallói győzelmes csata után Komárom fölmentése következik. Utánuk a huszonkilenc éves Klapka egy ideig hadügyminiszterhelyettes a debreceni kormányban, majd visszatérve a harctérre Komáromot védelmezi. Nyolc Madách Könyvkiadó, Bratislava, 1977) nappal a világosi kapituláció előtt átmenetileg Győrt is visszafoglalja, ámde a szabadságharc kimenetele nem Komáromnál és nem Győrnél, hanem Temesvárnál dőlt el. Ezután még majdnem két hónapig tartja Komáromot, amelyet tisztességes kapitulációs feltételek mellett ad át az osztrák hadseregnek. E feltételeket még a korábban meghódolt péterváradi várőrségre is kiterjesztik. Az Emigrációban — Londontól Konstantinápolyig című fejezetben a szerző már jobban felhasználta az újabb irodalmat, különösen Kovács Endre művéből merített sokat, ami az olaszországi és a poroszországi magyar légiót illeti. Annak idején a figyelembe veendő publikációkról említést tettem lektori jelentésemben, itt csak azt szeretném utólag hangsúlyozni, hogy III. Napóleon nem egészen rosszhiszeműen hagyta cserben a Kossuth-féle emigrációt: az 1859. évi villafrancai fegyverszüneti egyezményt megelőzően a cári diplomácia is nyomást gyakorolt rá, hogy a magyar szabadságharc menekültjeit ne támogassa. (Lásd Octave Aubry: Bismarck III. Napóleon ellen. Bp. é. n. 149, 163.) Cserbenhagyja Bismarck is: a Klapka-légió thurzófalvi elkésett expedíciója a porosz— osztrák háborúnak a tragikomikum határát súroló epizódja. Érdemes még kiemelni: az osztrák rendőrkémnek elszegődött Asbóth Lajos erkölcsi profiljához tartozik az is, hogy a Görgey elleni rágalmak jórészt tőle származnak. Ismét hazai földön című fejezet Klapka életének utolsó szakaszát tárgyalja. Az osztrák—magyar kiegyezés lényege az volt, hogy az uralkodóház elismerte az 1848-as magyar alkotmányt, csak a hadügy, a külügy és a pénzügy irányítását tartotta fenn magának az ún. közös minisztériumok útján. Kossuth és szűkebb köre nem fogadta el a kiegyezést, de az emigráció zöme Klapkával együtt hazatért. Klapkát megválasztották Deák-párti programmal az illavai választókerület képviselőjévé, majd az orosz—török háború idején Törökországba utazik katonai tanácsadóként. 1892. május 17-én halt meg Budapesten, hetvenkét éves korában. Habár a szerző nem szól róla, érdemes megemlíteni, hogy a temetésén megjelent sokezres tömegben jelen volt és egymás mellett haladt Görgey Artúr és Vetter Antal tábornok is. Kritikai észrevételem is volna bőven éspedig nemcsak a szerző, de a kiadó szerkesztőségének címére: a francia idézetet magyar fordításban is közölni kellett volna, hiszen tömegeknek szánt ismeretterjesztő munkában tették közzé, az idegen nevek egy részét hibásan szedték, Nugent táborszernagy nevét pedig egyenesen „Nyugati“-nak (58. oldal). Nem ártott volna a lelkiismeretesebb ellenőrzés. Mivel Klapka apai nagyapja a morvaországi Znojmóból származott el a Bánságba — egyik hőse a fehérhegyi csatában harcolt a cseh „téli király“ oldalán — meg lehetne fontolni a Szénássy-tanulmány cseh nyelven való kiadását, például egy életrajzgyűjtemény keretében, rövidített formában. Dr. FOGARASSY LÁSZLÓ 11
