A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-06-18 / 24. szám
E napokban nyílt meg a prágai Kinsky-palotában az európai grafika mestereinek tárlata, amelyen harminckét képzőművész között olyan óriásokkal találkozhatunk, mint Hyeronymus Bosch, id. Pieter Brueghel, id. Lucas Granach, Albrecht Dürer és Rembrandt van Rijn. Ez a kiállítás azonban nemcsak világhírű festők és grafikusok díszszemléje, hanem egyben jelentős társadalmi és politikai esemény is mégpedig a szó legnemesebb értelmében, mivel Helsinki szellemét idézi és a különböző társadalmi rendszerek békés egymás melletti élésének hasznosságát hangsúlyozza. A kiállítás anyaga ugyanis — az a 191 grafikai mű, amelyet az Adrien Wittert hagyatékát képző huszonötezer karcolat, metszet, rajz és festmény közül válogattak ki — a lüttichi egyetem tulajdona, s a jelenlegi rendezvény a csehszlovák— belga kulturális egyezmény alapján valósult meg. Mindezt, bármennyire is fontos tény, mégiscsak széljegyzetként említem, mert ez a grafikai parádé művészeti jelentőségével és színvonalával magában is páratlanul értékes kulturális tett. Harminckét művész alkotását láthatjuk ezen a tárlaton, s nem érdektelen, hogy az alkotók zöme az Alpoktól északra látta meg a napvilágot, és hogy valamennyien a humanizmus meg a reformáció hívei voltak. Kezdetben vala MARTIN SCHONGAUER, ez a kiváló kolmari német festő, akinek azonban grafikai alkotásai sokkal jelentékenyebbek mint vásznai, és tulajdonképpen vele kezdődött a német grafika aranykora. A tárlaton látható művei közül a Jézus születése és a Szent Antal megkísértése című rézmetszetein árnyalatokban gazdag, sajátosan egyéni realizmussal örökíti meg hőseit, akik vallásos köntösük ellenére is már az új kor laikus, sőt gyakran az egyház ellen ágáló emberei. Ezért nem is meglepő, hogy életműve nagy hatással volt a magyarországi születésű Albrecht Dürerre is. Úgy vélem, hogy ALBRECHT DIJRER-ről a német festészet és grafika géniuszáról nem igen lehet sok újat mondani, hiszen a művészettörténészek és kritikusok a legmélyebb hódolattal és csakis szuperlatívuszban szólnak róla. Magyarországi ötvösöknek ez a Nürnbergben letelepedett utóda eszményképét túlszárnyalva Európa egyik kiválóságává vált. Dürer azonban nemcsak kiváló művész volt, hanem felvilágosult szellem, humanista is, aki baráti viszonyban volt Rotterdami Erasmussal, s ezt rézmetszetein és rajzain többször meg is örökítette. A „Szatír és családja", a „Szöktetés az orrszarvún", és az „Álom", valamint az Apokalipszis című tizenöt lapból álló, világhírű fametszetsorozata igazolja a francia Étienne Dennery megállapítását, hogy „Dürer géniusza átlépte művészetének határait s azok közé az alkotó művészek közé tartozott, akiket a reneszánsz szült meg, s akiknek felfedező szelleme az élet legkülönbözőbb területein is bizonyított!" Kortársa id. LUCAS CRANACH elsősorban festő volt. Ám a reformáció korának ez a népszerű mestere, Luther és Melanchton barátja, nagyszerű és elkötelezett grafikusnak bizonyult. Martin Lutherról készített és itt kiállított rézmetszete a legszebb portrék közé sorakozik. A nagy németek közé tartozik ALBRECHT ALTDORFER is. Művészete új hangot, új színt jelent a német képzőművészetben. Felfedezi a természetet, a tájat. S ahogyan azt a Mária és gyermeke a tájban című rézmetszete mutatja. Altdorfer szerint az ember csak része a természetnek. A németek után, természetesen időrendben és nem Rembrandt, Dürer,______ Brueghel és társaik... Az európai grafika nagymestereinek prágai díszszemléje a ranglétrán, a flamandok és a németalföldiek következnek, akik érdekes módon jobban hatottak és hatnak ma is a modern európai képzőművészetre mint a nagy németek. Időrendben Hieronymus BOSCH köztük az első az a neves, magyar származású Charles de Tolnay művészettörténész szerint. Albrecht Dürerrel és Leonardo da Vincivel meg másokkal ellentétben, akik a modern európai kultúra úttörői és megalapítói közé tartoznak, teljes lényével középkori ember. Tán ezért is sorozzák őt a későközépkor művészei közé. Titokzatos ember és művész, életművét a fantasztikum és a víziók jellemzik. Bizarr művészetének azonban haladó, egyházellenes éle van, amelyet az inkvizíció emberei ugyan felfedeztek, de II. Fülöpnek, a bigott katolikus spanyol királynak furcsa jóakarata megmentette Boscht a kínzókamrától s valószínűleg a kínhaláltól is. Hieronymus Bosch művészete, ahogyan arról az Utolsó ítélet című rézmetszete is vall, nemcsak Brueghelre hatott, hanem a XX. század szürrealistáira is. A maga nemében nagyszerű mestere volt a grafika művészetének id. PIETER BRUEGHEL, a „paraszt" Brueghel, aki egyáltalában nem volt paraszt, hanem művelt humanista, tudósok barátja, akinek minden műve jelentéssel terhes, s akinek szatirikus és moralizáló allegóriái a fennálló társadalmi rend visszásságai ellen irányulnak. Ügy vélem, nem érdektelen rámutatni a művész életének egyik jelentős mozzanatára. Bár Brueghel már korábban elkötelezte magát a művészetnek, hivatására és küldetésére csak későbben eszmélt rá, mégpedig akkor, almikor Bois le Duc-ban egy H. Cock nevű kereskedő boltjában felfedezte Hyeronimus Bosch néhány alkotását. Ez a találkozás döntő hatást gyakorolt a művészre, aki minden műveltsége ellenére vagy talán éppen ezért, Németalföld népének lett hű krónikása. És ahogyan azt egy beavatott méltatója B. Claessens mondja: Részt vett népe szenvedésében és harcában . . . Lázadását utolsó metszetében fejezte ki a legnyíltabban ..." Sokat szenvedett, fiatalon halt meg a spanyol elnyomás legrémesebb korszakában, de művészete legyőzte a halált és a múlandóságot. Fantasztikus ötleteit a képzelőerő olyan intenzitásával formálta meg, hogy alakjai, bármennyire sátániak vagy Albrecht Dürer: Alom eltorzított szörnyek, élő valósággá váltak, s minden életigenlő és szabadságszerető ember agyában és szívében mindmáig élnek. A „Ravasz madarász", a „Pihenő katonák", a „Két koldus" és a „csaló kereskedő" meg az „önző, aki az égő ház lángjainál melegszik" című rézmetszetei előbbi megállapításaimnak ékesen szóló illusztrációi. Végül is magamig ért a sor! Mert amit Rembrandt van Rijnről szeretnék itt elmondani, az tisztára egyéni meglátás. Ő volt az ugyanis, aki ceruzájával és tollával korának emberéről hagyott ránk értékes híradásokat. Ö értette meg elsőnek az ember és a ruha egységét, illetve ennek ellentétét. Túllépett a kor szokványos korlátain és emberi sorsok megértője lett. Ű volt az első, akit elbűvölt a síkság poézise, aki korát jóval megelőzve megteremtette, ahogyan ezt a Hit és az Omval című képein is láthatjuk, az intim tájfestészetet. Életet, az első modern ember tragédiáját majd mindenki ismeri. Azt azonban, hogy a felsorolt halhatatlanok- között miért éppen ő a legnagyobb, az olyan titok, amelyre felelni nem tudunk. Igaznak azonban mégis igaz. Mert bármennyire is nagy szerelmem Daumier, Stenlein, Toulouse-Lautre és Picasso, legnagyobb szerelmem mégiscsak Rembrandt van Rijn maradt. És nemcsak az enyém! A többi huszonhárom művészről, köztük a cseh származású Václav Hollarról vagy a francia Jean Duvetről Rembrandt van Rijn után azonban már szólni nem tudok. Pedig megérdemelnék! És mégsem tudok . . . BARSI IMRE . id. Pieter ^ Brueghel: Két koldus Rembrand van Rijn: ► Omval 15
