A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-06-11 / 23. szám
Szovjetuniót, a világ elsó szocialista államát a külső és a belső ellenség egyformán veszélyeztette. Az ellenforradalom erői a munkáshatalom létére törtek. A baloldali eszerek például az V. szovjetkongresszus napjaiban lázadást robbantottak ki. 1918. július 6-án két eszerpárti meggyilkolta a moszkvai német követet. A merénylettel az volt a céljuk, hogy kiprovokálják a központi hatalmakkal a háború felújítását. Az eszerek elfoglaltak kaszárnyákat, vasútállomásokat, és tüzérségi tűz alá vették a Népbiztosok Tanácsának székhelyét, a Kremlt, amelynek őrségét a magyar agitátoriskola hallgatóival erősítették meg. A Kremlben gyorsan összevont internacionalista osztag, amelyhez a Magyar Kommunista Csoport vezetői is csatlakoztak, Kun Béla vezetésével visszafoglalta a távíróhivatalt. A győzelemmámorban úszó eszerek nem is gondoltak arra, hogy komoly ellenállásba ütköznek. Az ellenállók, vagyis a szovjet hatalmat védők soraiban kipróbált, a szocializmus és a kommunizmus ügyéért halni kész internacionalisták harcoltak. Köztük igen nagy számban magyarok. 1918 nyarán és őszén az internacionalisták még több más ellenforradalmi megmozdulás leverésében vettek részt. Említést kell itt tenni az asztrahanyi augusztusi eseményekről, melyeknek Gavró Lajos, Pados István, Dömök József és Szabó Sándor is résztvevői voltak. Ebben az időben Szovjet-Oroszország és Tunkesztán között már csupán egy útvonalon lehetett fenntartani az összeköttetést; a Volga alsó folyásánál, a Kaszpi-tengerhez közel fekvő Asztrahany ennek az útvonalnak egyik kulcspontja volt. A szovjetköztársaságot 1918 nyarán és kora őszén keletről fenyegette a legfőbb veszély. Több ezren harcoltak az Uraiban és a Volga mentén. A Magyar Kommunista Csoport jelentése szerint 1918 őszén a harcban álló internacionalisták hatvan-hetven százaléka magyar volt. Oldalakra terjedne azoknak a századoknak, zászlóaljaknak, ezredeknek a felsorolása, amelyekben nagyobb számban magyarok teljesítettek szolgálatot. Történetesen amikor a nyugati határvidékről és a központi kormányzóságoktól több ezredet vezényeltek át a Volga menti harctérre, akkor is az első vonalakban körülbelül tízezer magyar vöröskatona harcolt. A harcokban kitűnt a Jaroslav Castek és Varga Gyula parancsnoksága alatt álló I. szimbirszki internacionalista ezred. Az ellenforradalmárok ellen vívott ütközetekben olyan kiváló kommunisták vettek részt, mint Kun Béla, Szamuely Tibor és Münnich Ferenc. Érdemes idézni R. I. Berzinnek, a 3. hadsereg parancsnokának elismerő nyilatkozatát: „Őszinte hálámat fejezem ki a dandár parancsnokának, Reichardtnak, Kun Béla és Zaluckij katonai biztosoknak, a törzs parancsnokának, a híradóparancsnoknak, az internacionalista osztag parancsnokának, Münnich elvtársnak és a törzs valamennyi munkatársának" ... Visszaemlékezések arról tanúskodnak, hogy Bugyonnij is szívesen fogadta seregébe az ellenforradalmárak ellen küzdő internacionalista osztagok harcosait. A legendás hírű lovashadsereg parancsnokának a szavait idézzük: „Két fontos- körülmény folytán szívesen vettem be a magyarokat. Először is tudtam, hogy a magyar internacionalista harcosok rendíthetetlen katonái a forradalomnak . . . Másodszor, magam is régi 4L Partizánosztag felderítésen. Távcsővel Kalandarasvili, közvetlenül mögötte Gajdos és Király János magyar internacionalisták Lenin és Szamuely a Vörös téren KUN BÉLA lovaskatona voltam, részt vettem az első világháborúban, és tudtam, hogy a magyar lovasság a legjobbnak számított. A tapasztalt kozák lovassággal kellett harcba szállnunk, olyan lovasságot kellett tehát alakítani, amely felülmúlja a kozákokat. így aztán a magyar lovasok jelenléte nagy nyereség volt számunkra... A magyarokból, csehekből, szlovákokból, szerbekből és a legjobb orosz harcosokból megalakítottam a Minta Lovashadosztályt... Ez az osztály volt a támaszom, testőrségem, amely a győzelemért meghalni is kész volt." A moszkvai föderáció egyik vezetője, a román Mihail Guiu 1918. október 6-án kelt beszámolójában így ír dél-oroszországi útjáról: „A legszervezettebb a magyar csoport, amely nagyon eredményesen dolgozik. Az internacionalista zászlóaljakban mindenütt magyar a többség. A magyarok a hadifoglyok legforradalmibb elemei.” Már 1918 tavaszán sok magyar hadifogoly lépett be a Vörös Hadseregbe. Az internacionalisták szervezésének egyik központja Jekatyerinodar volt. A városi színházban német és magyar propagandisták szóltak a hadifoglyokhoz. A Jekatyerinodarban és környékén rekedt hadifoglyok tömegesen jelentkeztek a Vörös Hadseregbe, hogy harcoljanak Gyenyikin ellen. Például az I. jekatyerinodari internacionalista ezred katonáinak 90 százaléka osztrák—magyar (zömmel magyar) hadifogoly volt. Asztrahany három magyar hadifogolytáborában is megalakultak az internacionalista egységek. Mondok János, a Sugár testvérek — Jenő és Mór, valamint Dömök József vezetésével erős, nagy létszámú kommunista csoport alakult, omely több internacionalista századot és zászlóaljat szervezett és küldött az észak-kaukázusi és az Ural-folyó menti harctérre. Az Asztrahanyban szervezett internacionalista lovasszázad parancsnoka Erőss Miklós volt. Az ellenforradalmárok ellen vívott ütközetben számos magyar internacionalista vére omlott ki. A moszkvai „Szociális Forradalom” egyik számában megjelent cikk szerint a Petrovszkért vívott harcokban 80 magyar internacionalista esett el. „A munkás és paraszt tanácshatalom védelmére jöttek a szocialista Vörös Hadseregbe — olvastuk a lapban. — Nem csábította őket a magyar királyság, megértették, hogy az igazi haza a szocialista tanácsok Oroszországa, és ezért a hazáért vitézül, férfiason adták oda utolsó csepp vérüket is! Dicsőség és tisztelet nektek, drága elvtársak! A munkások és parasztok Oroszországa 8
