A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-05-28 / 21. szám
AZ INTELMEKRŐL ÉS TANULSÁGOKRÓL BESZÉLGETÉS BALOGH EDGÁRRAL Az elmúlt hetekben — néhány év múltán — újra nálunk járt Balogh Edgár, a neves köziró és kritikus, a romániai magyar irodalmi élet egyik vezető személyisége, aki mint tudjuk az 1935-öt megelőző esztendőkben hosszú ideig élt itt, tevékeny részt vállalva a szlovákiai magyar baloldali mozgalomból és a szellemi élet irányitásából. Vezéregyénisége volt a megalakulásának fél évszázados jubileumához közeledő SARLÓ mozgalomnak, bátor és harcos kiállású publicisztikában tiltakozott a cseh burzsoázia nemzetiségi és szociális politikája, nemkülönben a terjeszkedő német fasizmus ellen. Mindezért 1935-ben kiutasították az akkori Csehszlovákiából. Azóta Kolozsváron él, de müveiben és szellemiségében itt is jelen van, hiszen egy teljes élet és gazdag életmű legfőbb számunkra is aktuális gondolataként hangoztatja a középeurópai népek összefogásának szükségességét. Legutóbb a Duna-völgyi párbeszéd című könyve jutott el hozzánk. Első kérdésünkkel a látogatás céljáról érdeklődünk s természetesen mint egy egyik leghivatottabb emlékezőt — a SARLÓRÓL, illetve annak közelgő évfordulójáról is kérdezzük Balogh Edgárt. — Hosszú idő után ismét itt. Emlékeimet idézem és azon fáradok, hogy egykori mozgalmaink eszmei tartalmából örökséget adjak át. Felújítom a helyszínen emlékeimet s így elsősorban Stószon is, ahol utoljára még az élő Fóbry Zoltánt látogattam meg. Stószon most hatvanegy egykori levelemet olvastam végig, melyeket 1933 és a második világháború közötti évek folyamán írtam Fábry Zoltánnak. Emlékfelújítás volt a somorjai látogatásom is, ahol még találkoztam régiekkel, 1932-ből való harcostársakkal, amikor is a Sarló és a Vörös Barátság közös rendezésében tartottunk egy találkozót, ahol a harcos proletárkultúráról adtam elő. Ezen utam alkalmával most Budapesten is találkoztam régi barátokkal, akik cselekvő részt vettek a Sarlóban és ma is a Sarló elviségének képviselői. Ez az emlékgyűjtés kiegészítésül szolgált számomra — hogy a már majdnem kész emlékirataimat véglegesítsem, és részemről az örökséget, tanulságokat írásban adhassam át. Mindez még csupán személyi jellegű, de helyes lenne, ha a régi mozgalom egykori haladó csoportja mintegy kollektíván is átadná mindazt, ami intelem, tanács, ami továbbadandó. Ezért is vetődött fel a terv, hogy 1978-ban a Sarló ötvenéves gombaszögi jubileumának alkalmából intézményes formában kéne gondoskodni az emlékek továbbadásáról. — A Sarló kezdeti lépéseinek baloldaliságát már többször megkérdőjelezték. Hogyan is volt ez valójában? — Az 1928-ban megalakuló Sarló még nem mondható baloldalinak, bár már akkor, a gombaszögi táborban előadás hangzott el a szovjet kolhozok jelentőségéről. A mozgalom indulásában azonban egy szenvedélyes ifjúsági gerjedelem kapott szerepet, mely céljául tűzte ki a szociális igazság keresését, méghozzá úgy, hogy a megoldás ne általánosságokban maradjon, hanem konkréten, a mi csehszlovákiai magyar adottságaink között mutassa ki a fejlődés lehetőségeit. A szabad szellemi vizsgálódás megnyitása — az akkor még kisebbségi magyar társadalomra olyannyira jellemző konzervatív-nacionalista illúziókkal szemben — elsősorban abban mutatkozott meg, hogy ez a Sarlós ifjúság a népet kereste. A népi élet valóságaira nyitotta rá a szemét és szociográfiai felmérésekkel igyekezett magát reálisan tájékozni. Ebben az indulásban azonban kezdettől szerepet játszott a nemzeti kérdés reális elemzése is. így jutott el a Sarló-mozgalom a szlovák—magyar együttélés vizsgálódásához s ennek keretében hasonló haladó szlovák mozgalmakkal szövetkezett. Az emlékidézésből elmaradhatatlan a DAV irodalmi, szociológiai csoportjának említése, hiszen abban a menetben, amelyet akkor, a gombaszögi táborozás után a fiatal értelmiség a nép felé megtett — elérkeztünk a dolgok lényegét feltáró marxista-leninista módszerekhez, majd nemzeti és parasztkérdéreinket a munkásmozgalom történelmi szerepéhez kötve jutottunk el a kommunista történelmi mozgalomhoz. Ezen a ponton találkoztunk a DAV csoportjaival, íróival és gondolkodóival. Ügy vélem, hogy a Sarló és a DAV egykori érintkezési pontjaira utoló közös visszaemlékezés ma is okos tanulságokkal szolgálhat, — akár a szocialista nemzetköziség, akár a közös hazafiság megerősítésének kérdésében. — Szívesen hallanánk a baloldalivá válás körülményeiről, és a már legendássá lett falukutatás, a szociográfiai vizsgálódás szerepéről. — Fábry Zoltán a kolozsvári Korunkban joggal bírálta indulásunk és falujárásunk romantikus kísérőjelenségeit, — amikor „etnográfiai szocializmusnak" minősítette ezt a munkát. Ö sem számolt azonban azzal, hogy mire a gombaszögi megnyilatkozásainkat, tehát a Vetés című röpiratunkat bíráló cikke megjelenik, mi már szociográfiai kutatásaink öntörvényéből is lehiggadtunk az osztályellentétek valóságáig s az akkor megoldhatatlan parasztkérdést a munkásmozgalom történelmi lehetőségei szerint kívántuk megoldani. Eljutásunk a baloldalra aztán személyesen is összehozott Fábry Zoltánnal, akivel korábban nem találkoztunk. A Sarló 1931-es kongresszusa után történt e találkozás, amely kongresszus kimondottan a lenini rálátás után ítélte meg a honi helyzetet. Ekkor Fábryval már közös pártfeladat is összekapcsolt. Az ÚT közös szerkesztésére gondolok, ahol ő nevével és tekintélyével, jelentős antifasiszta vezércikkeivel, mi pedig a szlovákiai magyar népélet dokumentálásával igyekeztünk a párt soros forradalmi feladatainak eleget tenni. A Stószon talált levelezés legrégebbi része erre a közös munkára utal. — Mint már említette, látogatása alkalmával most ismét megfordult Stószon, az egykori és örök harcostárs, Fábry Zoltán házában. A házat immár gazda nélkül találta. Milyen érzés volt, milyen gondolatokat ébresztett önben ez a látogatás? Milyen szerepet tulajdonít a Fábryháznak? — Akármilyen megrendítő is volt gazda nélkül találni a stószi házat s azt a széket, amelyben még utolsó találkozásunkkor ült, amikor közös emlékeinket idéztük, — mégis megnyugvást szerzett az a tény, hogy a házban hatalmas átalakulások mentek végbe, melyek segítségével a patriarchális emlékezés helyébe most már tudományos kutatás léphet. Egy közvetlen személyi élményeken alapuló Fábry-kultusz ugyanis az én búcsúzó nemzedékemmel együtt odavész. De ha a mai zarándokhely és kegyhely egyben tudományos góccá is intézményesül, akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy Fábry igazságai átöröklődnek és részévé válnak a ma felnövő új nemzedék tudatának is. Akármilyen szép is a mai konzerváló megoldás, — rendben a ház, a könyv- és levéltár — mégis az az érzésem, üresen jár a malom, amíg itt csupán az emlékek szelleme járkál a falak között s szakemberek példás szorgalmával nem kerül sorra Fábry munkásságának szabatos feltására. Szerintem az államvizsgázó magyar, szlovák és németszakos diákokat kell ideirányítani és megfelelő módon arra ösztönözni őket, hogy olyan fontos témákat dolgozzanak fel, mint például Fábry Zoltán viszonyulása a maga korának ifjúságához. A Sarlótól kezdve egészen — az ő szavával kifejezett — irodalmi harmadvirágzásig. Tanulmányozás tárgyává kell tenni azt a nagy szerepet is, amelyet Fábry a szlovák és cseh haladó irodalom és szellemiség közvetítésében betöltött. És nem eléggé tudatos még a közvélemény előtt, hogy Fábry eredeti német forrásokkal dolgozva vette föl a harcot a hitlerista veszedelem ellen, ugyanakkor soha meg nem tagadva tiszteletét a haladó német szellem termékei iránt. Én bizony még a kihalóban levő mánta-német tájszólást is »itt, a helyszínen, Fábry Zoltán csendes dolgozószobájában tanulmányoznám, hiszen neki ez gyerekkorától egyik kifejezési eszköze volt. Nemkülönben német szakos irodalmárra vár Fábry könyvtárának gazdag német anyaga s a könyvekben található Fábry-jegyzetek és glosszák bibliográfiai rögzítése is. — Nemrégiben Intelmek és tanulságok címmel jelent meg könyve. Fontos könyv. Mit tenne hozzá a benne elmondott gondolatokhoz, illetve hogyan foglalná össze azokat — a mi fiataljainknak címezve, hiszen ezt a könyvet a fiataloknak szánta s egy élet tapasztalatait tolmácsolja benne. — Tényleg vállalkozva már az öregkor egyik műfajára, Intelmek és Tanulságok címmel adtam ifjúságunk kezébe ezt a könyvet. Ezzel is hozzá akartam járulni a szocialista átalakulás folyamatához,' — abban az értelemben, hogy a nemzetiségi önérzet és nyelvi készség hogyan ötvöződik a szocialista magatartással. Intelmeim között a legelső helyet foglalja el az értelmiség társadalmi szerepének — vagy ahogy szívesebben mondom: népszolgálatának — az a követelménye, hogy anyanyelvét ne csak alsó, mondjuk családi fokon, konyhanyelven őrizze, hanem a közélet és a műszaki fejlődés szókincsét is megszerezze, magasabb emeleteken művelje. Tanári tapasztalataim szerint Romániában is csak azok tudják alaposan elsajátítani a feltétlenül szükséges román érintkezési nyelvet, akik fogalmaikat már anyanyelvükön is kiképezték, és erre a biztos alapra építik fel ikernyelvüket, vagy tükörnyelvként a szükséges más nyelvtudást. Ez természetesen más országokban is bizonyára érvényes és feltételezem, hogy a szlovák nyelvet is legjobban az sajátítja el, aki a nehéz és modern fizikai, kémiai, biológiai világképet, matematikát, filozófiát és egyáltalán az ifjúsággal szemben támasztott nagy követelményeket anyanyelvén iskolázza be, rendezi agyában, majd párosítja a megfelelő szlovák terminológiával is. Intelmeimhez tartozott a kisközösségi munka különleges értékelése, mert meggyőződésem, hogy a mai technikai átalakulások korában elmagányosuló ember társadalmi erkölcsöt nem szerezhet csak baráti kis közösségben — ilyen konkréten igazodva az emberiség világtávlatai felé. Kassán járva nagy örömömre szolgált négy magyar irodalmi színpad fellépése s örömmel hallom, hogy ez a mozgalom nyugat-szlovákiában még fejlettebb. Meghatott azt is, hogy tanárokkal beszélhettem, akik fizikai munkával vettek részt a Thalia színházépületének rend behozásában és hasonlóan mély benyomást keltett, amikor somorjai vendéglátóim kivittek a Pomlé erdejébe, ahol az ugyancsak kisközösségi Csemadok-munkával felépített szabadtéri színpadot mutatták meg. Ez, és számos más példa igazolja mindenütt, hogy nem elvont fogalmak játéka, hanem a konkrét munkavállalások kisközösségi szolidaritása az, ami a szocialista tervgazdálkodás hatalmas hálózatába ténylegesen bevonja a fiatalokat és saját cselekvő képességeik útján mozgósítja a bennük rejlő új nemzedéki energiát. — Köszönjük a beszélgetést. Beszélgetett: KESZELI FERENC 15
