A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-05-28 / 21. szám
JÖ MA GYEREKNEK LENNI! Következő számunk tartalmából: Lacza Tihamér: KÉRDŐJELEK — BRONZBÓL Dr. György István: A KULTÚRA A SZOCIALIZMUSBAN A Hét versenye: A NAGY OKTÓBER ÉS A VILÁG Prózaíróink arcképcsarnoka: LACKÓNÉ KISS IBOLYA ETIÓPIA Címlapunkon Kontár Gyula, a 24. oldalon Prandl Sándor felvételei A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Cs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 328-64. Grafikai szerkesztő. Král Péterné. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedíció tlace, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlaciarne n. p., Kosice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kcs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SÚTI 6/46. Mostanában egyre többször eszembe jut gyermekkorom egyik legmegrázóbb élménye. Nyár volt, augusztusi kánikula. Anyám, takarékosságból, valami előző napról maradt ételt evett és ettől gyomormérgezést kapott. Rosszul lett, belázasodott, s mire orvost hívtunk, a láza negyven fok fölé szökött, önkívületben volt, élet-halál közt lebegett. Jómagam, szünidő lévén, úgy csaptam agyon az időt, ahogy lehetett, a szomszéd fuvaros kordés lovait hajtottam, amiért a kocsistól olykorolykor egy-egy darab kolbászt (lókolbászt), falat kenyeret, tepertőt, kovászos uborkát vagy más ilyen, számomra akkor nagyon is csábító jó falatot kaptam. Akkor délután, amikor anyámhoz kijött az orvos, éppen a fuvaros lovait legeltettem a réten, s késő délutánra járván az idő, megéheztem, így hát elindultam haza. Otthon, a kis egyszobás lakásban nagy volt a sürgés-forgás, ott volt az orvos, a szomszédasszony meg az apám, s éppen azzal voltak elfoglalva, hogy ki-ki szaladgáltak a kúthoz, és felváltva lepedőt mártogattak a kihúzott jéghideg vízbe, hogy hidegvizes borogatással próbálják lehúzni anyámnak már-már az elviselhetőt meghaladó lázát. Kevés volt az esély, így hát érthetően mindhárman kétségbeesettek, idegesek voltak. Nem engedtek be a lakásba, ahol anyám életéért küzdött. A szomszéd néni kezembe nyomott egy darab kenyeret, apám meg néhány fillért, hogy menjek el a moziba, a délutáni előadásra, ne ténferegjek ott láb alatt. Nem tudtam, nem értettem, mi folyik odabenn a házban, a pénznek azonban nagyon megörültem. Néhány szomszéd gyerekkel felkerekedtem, hogy megyünk a moziba. Egyiküknek az apja újságíró volt ha nem is olyan igazi, csak valamiféle újságocskának a levelezője, mije, amiről igazolványa volt. A fiának eszébe jutott, hogy ez az igazolvány jó lesz valamire ha felmutatja, a legolcsóbb jeggyel is jó helyre ülteti a jegyszedő, hiszen a mozi úgyis kong az ürességtől. Kezdődött a nagy kaland, legalábbis számomra, hiszen addig iskolai oktatófilmnél egyebet még nem láttam. Megváltottuk a jegyeket, természetesen a legolcsóbbakat. Hárman vagy négyen voltunk srácok. Az „újságíró“ fia nagy büszkén felmutatta apja igazolványát, s csodák csodája, a hatás nem maradt el, a jegyszedő a legjobb helyre vezette a fiúkat. Igen, a fiúkat... engem nem. Nem hitte el, hogy — nem éppen a legjobban öltözve, mezítlábason — én is közéjük tartozom. Hiába rimánkodtam, könyörögtem, könyörtelenül odacipelt az első sorokhoz és ott ültetett le, nagy szitikozódások közepette, miközben a fiúk jót nevettek az üres mozi másik végében, én meg próbáltam hősiesen visszafojtani a könnyeimet, ott szipogtam egyedül, elhagyottan. Azóta is haragszom valahogy Greta Garbóra, mert az ő filmjét adták, a Krisztina királynőt... Hazaérve anyám — a jó öreg orvos, Benyó József doktor úr „paraszti“ kúrájának jóvoltából — már eszméleténél volt s csak keserűen mosolygott, amikor elmeséltem a kalandomat, apám szemében azonban haragos villámok cikáztak s szidni kezdte a burzsujokat meg annak a livrés moziszolgának az istenét, aki így bánik a fajtájával, a másik prolinak a gyerekével... Jómagam három gyereket neveltem fel, igyekezvén megadni nekik mindent, amiben nekem annak idején nem lehetett részem. És így volt ezzel minden szülő, a két háború közötti generációk tagjai. És ma? Ma szinte már egyenesen túlhajtott a gyerekkultusz nálunk. De hát lényegében így van ez rendjén, ha mindent megteszünk annak érdekében, hogy gyermekeink fizikailag, szellemileg optimálisan fejlődjenek, ha a legújabb haladó pedagógiai, pszichológiai elvek szerint neveljük őket, hogy alaposan felkészüljenek „az életre és a munkára a szocializmusban“ — amint ezt egy bölcs, előrelátó párthatározat kimondja. Most, amikor gyerekeink ünnepét üljük, nem feledkezhetünk meg arról, hogy nem minden gyereknek megy olyan jól a sora, mint nálunk, a szocializmus országaiban. Világszerte gyerekek százmilliói élnek a legnagyobb nyomorban, zsúfolt nyomortanyákon, rosszul tápláltam, a műveltségre, az emberhez méltó életre való minden remény nélkül. És száz- meg százezer gyerek hal meg évente legyengülve, a rosszul tápláltság következtében. Ez ma a világ két arca. A világ egyik részén, a szocializmus országaiban, békés alkotó munka, emelkedő életszínvonal, szociális és létbiztonság, a másik részén nyomor és kizsákmányolás, munkanélküliség, szociális elnyomás. Mindezen nem segíthetnek a mindenben dúskáló gazdagok jótékonysági szervezetei, könyöradományai. A társadalmi rendszer gyökeres megváltoztatására van szükség ahhoz, hogy a világ „szegény“ felének gyermekei is megfelelő táplálékhoz, egészségügyi ellátáshoz, műveltséghez, egyszóval emberhez méltó élethez jussanak. Ma lenne jó gyereknek lenni! — hallom nem egyszer generációm tagjainak szájából. így igaz. De nem szabad azonban elfelejteni, hogy felnőttnek, sőt öregnek lenni is jó, összehasonlíthatatlanul jobb, mint három-négy évtizeddel ezelőtt. S hogy még jobb legyen, az csak rajtunk, s ha felnőnek, gyermekeinken múlik... — ta — Mit tagadjam, Szádalmásra érkeztem — megpillantva a helyi általános iskola szürkészöld, két-három szintes szokványépületét — bizony kételkedni kezdtem annak a tanácsnak hitelében, amit a roznavai (rozsnyói) jnb oktatásügyi osztályán kaptam, amikor afelől érdeklődtem: a járásban hol találhatnánk egy olyan „mintaiskolát“, ahol minden diákhagyományt meghazudtolva a gyerekeknek örömet jelent iskolába s napközi otthonba járni?! „Jablofiovra, Szádalmásra menjen! Járásunk magyar tannyelvű általános iskoláinak legjobbjai közé tartozik, sokoldalú tevékenységet fejt ki a napközi otthon és jól működik a helyi óvoda is" — kaptam némi tűnődés után az útbaigazítást. Nos, miközben az iskola épületének bejáratát keressük, azon gondolkozom, vajon mi érdekeset találhatok ebben az első pillanatban nagyonis szokványosnak, köznapinak tűnő épületben? Aztán egyszercsak olyan szobába kerülünk, ahol egyhamar megfeledkezik az ember arról, hogy iskolában jár. A kis terem egyik sarkában a község fejlődését szemléltető fotók, a gyerekek találékonyságát, gazdag fantáziáját bizonyító, gazdag díszítésű falak; padok helyett pillanatok alatt átrendezhető székek és asztalok. Gyerekek jönnek-mennek, egy kis csoport faliújságot készít, mások beszélgetnek, régi krónikákban lapozgatnak. Koradélután van, az iskola ideiglenes kulbközpontjának számító teremben vagyunk. PAPP LAJOS iskolaigazgató kalauzol bennünket: — A napközi otthonnak már a neve is elárulja a hivatását... Hogy mennyire sikerül a diákok második otthonává varázsolni, az elsősorban a nevelőtanárokon múlik. Mi már második-harmadik éve kísérletezünk azzal, hogy a hagyományos napközi helyett afféle klubszerű tevékenységgel tegyük tanulóink számára változatosabbá az itt töltött órákat. A gyerekek ugyanis képtelenek arra, hogy reggel nyolctól délután négy-öt óráig tanuljanak, „rendesek legyenek“. Igaz, a klubtevékenység is szervezett, de a hagyományosan értelmezett közös szabaidős programoknál sokkal kötetlenebb, oldottabb formában foglalkoztatja a gyerekeket. Szétnézünk az épületben. Percek alatt kiderül, hogy a napközisek foglalkoztatásában egyenletes arányban oszlik meg az érdekköri tevékenység, az iskolai tananyag ismétlése és gyakorlása s a játékra szánt idő. Az egyik helyiségben a színjátszócsoport nyolc-tíz tagja gyakorol. A néhány hete gyakorolt mesejáték bemutatóját még ebben a tanévben tervezik. Egy másik helyiségben sakkoznak vagy egyéb, ugyancsak a logikai gondolkozást serkentő játékokkal játszanak. De a napközi otthon nyújtotta lehetőségek keretében működik a szádalmási iskolában képzőművészeti-esztétikai érdekkör, modellező szakkör, csillagászati klub, honvédelmi A fiuknak is elkeli egy kis kézügyesség... 2
