A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-04-30 / 17. szám
kulturális küzdelmük céljait okvetlenül a jelenlegi filmalkotás legjobb művei Hőseinek kellene diktálniuk. A szocialista film eddigi tapasztalatai ezt az igazságot teljes terjedelemben igazolják. Mindig magas volt a művészi és eszmei színvonaluk, ha nem tértek ki az összemberi kérdések, at egyén, az osztályok és egyáltalán az emberi társadalom élete értelmének alapvető kérdései elől. Gondoljunk csak Ejzenstejnnek, Dovzsenkónak, Pudovkinnak, a Ballada a katonáról, az Emberi sors, A tűz meghódítása, s az újabb szojet filmek közül a Vörös kányafa, a Derzu Uzala, A hazáért harcoltak, a Prémium, a Szót kérek és más szovjet filmek alkotóira. A filmművészet alkotóinak tudatosítaniuk kellene, hogy általában a művészet és különösen a film fő kritériumai közé tartozik a kor, a társadalom és a személyiség legégetőbb problémái koncentrációjának mértéke. És így álljunk meg még egy szovjet filmnél. A CÉL MEGVÁLASZTÁSA című szovjet film teljesen megfelel ennek a követelménynek. A film elkötelezett elbeszélése az atombomba megszerkesztésének az Amerikai Egyesült Államokban és a Szovjetunióban: a filmidő három órájában koncentrálódik a szovjet állam politikai és diplomáciai harcának lényege a békéért bolygónkon. Filmművészetünk az utóbbi időben azt bizonyítják nekünk, hogy az alkotók, akik gondolataikat és cselekvésüket alárendelik a kommunizmus nagy eszményeinek, akik nap mint nap aktív ráhatást fejtenek ki a szocializmus győzelmének nevében és ebben látják boldogságukat, szellemi és életszükségleteik teljes kielégítését, korunk és a szocialista filmművészet hősei. És azt, hogy több jelent a filmművészetbe, úgy kell jellemezni, hogy minden filmalkotás az emberek küzdelmeinek s a feltételeknek, melyek között kinőtt és amelyektől meg van jelölve, tükröződése kellene hogy legyen. Tartós tény és az marad, hogy a jó művészi filmalkotás mindig hitelesen kifejezte a kor problémáit, amelyben született, vagy amelyet az alkotók átéltek. Ezeknek az elveknek az alapján keletkezett a HORÜCKA (Láz) című film J. Kot és S. Uher forgatókönyvíróktól M. Holly rendezésében, amely egy pszichológiailag hangolt történet cselekményszférája, amely igen szilárdan gyökerezik nem régi múltunkban, emellett hőseinek sorsa egy kis nyomdába koncentrálódik, amelyben tükröződik 1968 ma már történelmi-társadalmi konfliktusának légköre és problematikája. A film alkotói itt behatoltak a nyomdai élet atmoszférájába az igen bonyolult időszakban nálunk. A nyomda atmoszférája, az emberek jelleme, pozitívumaik és fogyatékosságaik, a történet hitelessége lehetővé tették egy filmalkotás keletkezését szépítés és feketére festés nélkül. Bizonyítéka ez annak, hogyan tudatosítják teljes mértékben filmalkotóink, hogy a filmművészetnek dolgozóink tudatában szilárdítania kell a szocializmusnak, mint az egyetlen társadalmi rendszernek nagy eszményeit, amelyben minden emberi személyiség elérheti a teljes kivirágzást. Ma a CSKP XV. kongresszusa határozatainak megvalósításánál a filmművészetben vegyünk irányt az új értékorientációra dolgozóinknál, amilyenek a szocialista erkölcs, az új emberi kapcsolatok, a viszony a munkához, a közösséghez, a munka- és társadalmi kötelességekhez, a proletár internacionalizmushoz, a szocialista hazafisághoz, valamint szocialista társadalmunk további értékeihez. Stefan Smátrala Vártuk, hiányoltuk s most végre örömmel vettük kézbe e kis kötetet. Azt hiszem, ez nem csupán baráti gesztus a költő iránt, akinek Emil Boleslav Lukác mellett sokat köszönhet a magyar irodalom, hiszen a szlovák versszerető közönség az ő kitűnő fordításaiban ismerte meg Petőfi, Ady és József Attila legszebb verseit. Petőfi költeményeinek mesteri tolmácsolásáért 1954-ben állami díjjal tüntették ki és megkapta a Magyar Pen Club érmét is. Maga a költő így emlékezik Petőfire és a fordításokra: — „Életem egyik boldog napjának tartom azt a napot, midőn 1953-ban belekezdtem Petőfi verseinek fordításába . . . Olyan művészi élvezetet, sőt gyönyört jelentett számomra, hogy magam is ámultam... Ez a költészet a legmesszebbre és a legmélyebbre ért az ember és világ végtelenében, ez az élet költészete.'1 A modern szlovák líra kezdeti szakasza elképzelhetetlen lenne Jón Smrek művei nélkül. Hányatott életútja, ifjúkori vándorlásai, majd prágai szerkesztői munkája közben alapos világirodalmi tájékozottságra tett szert és a korabeli divatos irodalmi áramlatokat kitűnő formakészséggel a maga egyéniségéhez idomította. Mellőzött minden patetikus, ünnepélyes cirádát; az élet köznapi szépségeit, a világ örökké változó arcát, a mindig megújuló szerelmet verselte meg, szinte Kosztolányira emlékeztető játékos könnyedséggel és Berda Józsefet idéző lenyűgöző rusztikus vitalitással. Baccardi című verséből idézünk egy jellemző részt Veres János fordításában : Nem is virrad fel boldogságunk napja, mig nem simulnak töltött poharakra a töltött fegyvert emelő kezek. Mért folyjon mindig vér? Csobogjon jó itall Némuljon el a gyilkos ágyúdörgés, s szelíd poharak csengjenek! Smrek életeleme a líra, a pillanatnyi önkifejezés. Számos verse már a címében is jelzi ezt. Például: Téli dal, Vízmenti dal, Esti énekem, A szlovák dal stb. Balladái inkább kedélyes életképek vagy humoros lírai vallomások, mint a szó klasszikus értelmében vett balladák. Hosszabb elbeszélő költeményei, mint például A költő meg a nő, és a Sárga virágok, is lírai önvallomások füzéréből épülnek fel. A kép: anyag. A vers megfoghatatlan. Mindig tiéd, bár add el száz alakban. * * * Mondd, mért kínozod agyad annyi mással? Légy büszke, és törődj az alkotással. (Sárga virágok. Bede Anna fordítása) Ebben a versében, a festővel folytatott párbeszédében a maga ars poeticáját is megfogalmazza. A kötet fordítói általában ragaszkodtak a költemények eredeti ritmikai és érzelmi hangulatához, de egypár esetben éppen az a könnyedség hiányzik, amely a Smrek-versek jellemzője. Tetszett Bede Anna, Dudás Kálmán és Veres János egy-két nagyon szép fordítása, valamint a Cseresznyevirágok balladája című vers Vozári Dezső mesteri átültetésében; erről maga Smrek is megállapította, hogy szebb mint az eredeti. Rúfus, Válek, Lukác, Buncák után tehát folytatódik a sor a versfordítások igényes és szép köntösű kiadásában. Kár, hogy elfelejtünk, vagy nem érünk rá a köteteknek valami vonzó címet adni, ugyanis a „Válogatott versek” túl kényelmes és uniformizált megoldás, különösen, mert az eddig megjelent köteteknek is ugyanez volt a címe. Alcímnek még elfogadható, de így az olvasónak nagyon keveset mond. A kötet anyagát a nemrég elhunyt Szalatnai Rezső válogatta és az utószót is ő írta a tőle megszokott igényességgel és alapossággal, s így öszszegezi Smrek költészetének lényegét: „Ez a líra az emberiség tisztessége. Egy életmű, amely teljes, s úgy nőtt, mint a fák, méltósággal, szépséggel és erővel.” Végezetül, hadd szóljon még maga a költő a Gyönyörű játék (én ezt a címet adtam volna a kötetnek!) című vers zárótételével Végh György fordításában: Lassítsd le lépted, ifjúság — még itt vagyok mögötted —, lassíts, míg még egy vers megszületik bennem és míg én magam is újabb versek számára újjászületek ... OZSVALD ÁRPÁD Vámos Gábor felvétele 15 GYÖNYÖRŰ JÁTÉK JÁN SMREK VÁLOGATOTT VERSEI MAGYARUL
