A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-04-30 / 17. szám
terét és mindörökre elvetette a burzsoá propagandának azt az állítását, hogy a szocializmus gyakorlati építésének időszakában az emberiesség a háttérbe tolódik. Ezeknek kellene lenniük a szándékoknak a filmművészetben: nevelői szempont a gazdasági tevékenységben, gyakorlati célszerűség és a választás (optimális) lehetősége gazdasági feladataink megoldásánál. A filmművészetben megfelelő helyen kell lennie az értelemnek és a szívnek, tudni kell őszintén lelkesedni az alkotó tevékenységben a szocialista realizmus sikereiért és győzelméért. Erkölcsi elveink kimeríthetetlenek, mert a forradalmiságban és az internacionalizmusban, az idősebb nemzedékkel való kontinuitásban (folyamatosságban), társadalmunk építésében és megújításában, a szocializmust építő és a békét védő kortársak hősiességében van. Az erkölcsi elvek ott vannak úgyszintén magasfokú öntudatosságunkban, amelyben a burzsoá ideológusok, filozófusok és kritikusok rágalmai ellenére legjobb filmalkotásaink hősei élnek. Nem lehet kétség afelől, hogy a filmművészet kötelessége megragadni és megörökíteni történelmi és mai eseményeket, problémákat, tetteket, amelyek életünkben előfordulnak, megismétlődnek és befolyással vannak fejlődésünkre. Meg kell mutatni, hogyan birkózik meg népünk felelősen és hősiesen az összes nehézségekkel' életünk minden szakaszán. Ez azt jelenti, hogy igen felelős, becsületbeli társadalmi feladatunk a filmművészettel hozzájárulni a szocialista kor embere profiljának és életének kialakításához. A társadalom joggal követel filmeket mai témákkal az emberi kapcsolatok területéről, mint például ezekben a filmekben: Dost dobrí chlapi (Egész jó srácok), Bouflivé vino (Forr a bor), Kdo hledá zlaté dno (Aki jó szakmát keres), Dym bramborové naté (A krumpliszár füstje), Den pro mou lásku (Amikor szerelmes lettem), Ruzové sny (Rózsaszín álmok) stb. E kérdés fontosságáról már Engels hangsúlyozta: „A történelmileg örökölt kultúra formái közé tartoznak a tudományon és a művészeten kívül az együttélés kulturált formái is“. Ebből a szempontból társadalmunkban a legfontosabbaknak a szocialista együttélés elveit kell tartani, amelyeknek a kölcsönös és elvtársi bizalmon alapuló magas kulturális színvonalon kellene lenniük, a kölcsönös kapcsolatok szempontjából. És így a szocialista brigád címért versengő kollektívák kérdéseinek, ahogy az a 10 % nádeje (Tíz százalék remény), a Parta Hic (Olvasztárbrigád), és más filmekben van, a filmdramaturgia elválaszthatatlan részének kellene lenniük. Ez azt jelenti, hogy politikai, gazdasági és Az ember csinálja a filmet az emberről, az embernek. Minél emberiesebb, annál hozzáférhetőbb és annál népiesebb. Ezért a film a legnépiesebb művészet. És minél művészibb, annál hatásosabb, közelebbi és érthetőbb. És annál inkább művészibb és értékesebb, minél inkább emberi. A mi koncepciónk, ami a filmművészetet illeti, a szocialista realizmus módszere magas művészi szinten, amely életünk valóságát, az ember, a szocializmust építő ember életét ábrázolja. Ma a fejlett szocialista társadalom mint egységes szociális szervezet megköveteli életünk valamennyi területének megfelelő tervszerű és harmonikus fejlődését. Ezért közösen vizsgálják a gazdaság fejlesztésének, a népgazdaság irányítása tökéletesítése módjának feltételeit, s így magasan időszerű jelentőséget kapnak a filmművészet fejlesztésének problémái is, amelyben visszatükröződik a politikai, gazdasági és kulturális életünk. Ha ebből a szempontból nézzük a filmművészet fejlődését, akkor be kell vallanunk, akár tetszik, akár nem, hogy sok minden van itt, amin javítani, tökéletesíteni kell, hogy elérjük a filmnek azt az eszmei és művészi színvonalát, amely megfelel szocialista jelenünknek. Már V. I. Lenin hangsúlyozta a film jelentőségét és maga gyakran s emellett alaposan foglalkozott a művészet elméleti kérdéseivel. Nemcsak esztétikai szempontból értékelte a műalkotást, hanem egyszersmind mindenekelőtt abból a szempontból nézett minden műalkotást, hogy az kinek és milyen osztálynak „hasznos“. Szellemi hagyatékában ott találjuk a gondolatot, hogy „a szocialista kultúra nem az égből hullik alá, hanem mindazon értékek legjavának elsajátításával, kritikus átdolgozásával és továbbfejlesztésével jön létre, amelyeket az emberiség a múltban alkotott“. Időszerű a tőle vett következő idézet is, amelyben ezt mondja: „A művészetben annak van meg a jelentősége, ami nem egy napra szolgál, hanem aminek tartós a jelentősége és a hatása.“ Ez azt jelenti, hogy a művészet nem sznobok szűk körének, hanem millióknak számára van, hogy mély gyökeret kell eresztenie a dolgozók tömegeinek tudatában és fel kell keltenie bennük az alkotó képességeket. A kapitalizmus és a szocializmus között folyó ideológiai harc mai feltételei között nem várhatunk a védelem hátterében, hanem ellenkezőleg, keresni kell az útját támadásunknak, a filmoffenzívának, szocialista kultúránk befolyása kiterjesztésének és így szembeszállni a burzsoá ideológiai diverzióval, amely igen intenzíven hat a szocialista államok irányában. S noha szándékaik gyakran takartak vagy enyhítettek, lényegük végeredményben mindig olyan, hogy igyekeznek elszakítani a művészeket a dolgozóktól, igyekeznek felbomlasztani a szocializmus osztályjellegét és kultúráját, kompromittálják a művészeti szövetségek alkotóit, lelkűket, ez azt jelenti, hogy igyekeznek demoralizálni őket gazdasági ösztönzőkkel. Mindebből számunkra következik, hogy a filmművészetben olyan alkotó szempontokra kellene vennünk az irányt, amelyek megformálnák a szocializmus építését, főként az embernek, mint minden, ami minket körülvesz, alkotójának részesedését, élettetteit és belső világát. Szocialista filmművészetünk alkotóinak, amely ebben az évben ünnepli államosításának 32. évfordulóját, figyelmüket a tettrekészség, alkotókészség és a körülöttünk történő minden iránt való pozitív érdeklődés szellemének, azon szellemnek a megtestesítésére kellene irányítaniuk, amelyet embereinkben a párt, szocialista rendszerünk, a társadalmi viszonyok egész rendszere alakított ki. Ez azt jelenti, hogy az ember pozitív érdekeinek minden filmalkotó figyelmének középpontjában kellene állniuk. Az ország politikai, gazdasági és kulturális életében 1945 után végbement változások nekünk magától értetődően és természetesen elég gyakran komplikálják a társadalmi feladatok jellegét, tehát társadalmunk egyes ellentmondásait is. Az ezekkel az AZ EMBER ÉS A FII* ellentmondásokkal való konfliktusban és ezek leküzdésében teljesebben meg kellene nyilvánulnia jelenünk jellegének a filmművészetben és pontosabban kellene motiválódniuk alapfeltételeinek. Mindennek gazdagítania kellene a mai film hősét és belső művészi életét is el kellene mélyítenie. S ezzel a film is teljesítené az alapgondolatot, amelyet a CSKP XV. kongresszusa fejezett ki a minőségről. Nem szabad megfeledkezni a íorradalmiságról és a harci hagyományokról, amelyeknek jelentősége a történelmi távlattal nem csökken, hanem törvényszerűen emelkedik. Ezeknek témája nem lenne szabad hogy hiányozzék dramaturgiai terveinkben. A film segít nekünk nevelni élenjáró forradalmároknak és a szocialista munka élenjáró mai hőseinek példáján. Tudjuk, hogy éppen ezeket a szavakat a közelmúltban a revizionisták nevetségessé tették, de számunkra szentek és kötelezőek és ezek is maradnak. A szocializmus megadta nekünk a humanista cselekvés sohasem látott Iva Bittová és Juraj Novota látható 14 Két jelenet a Rózsaszín álmok című filmből. Felvételeinken
