A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-04-30 / 17. szám
m m | lesz a tanyákkal? Mi tűnik I« #1 B majd el: maga a tanya- I ti I I világ, vagy a tanyák és a * " szélesebb világ között ma még meglevő különbségek? Gondolom, a válasz egy ideig még várat magára. Sőt az sem biztos, hogy a kérdés ilyenformán való felvetése egyáltalán jogos lehet. Tanyán élni sosem volt könnyű, bár tudjuk; a tanyasi ember a maga élet- és munkakörülményeinek megkönnyítésére építette meg tanyáját. Ezzel egyszerre megteremtette saját elszigeteltségét is, ami számos szempontból sosem volt előnyös a számára, óm sosem ezek a szempontok voltak a döntőek, de az idők folyamán észrevétlenül mégis sorsokat határoztak meg, kialakították a jellegzetes tanyasi életformákat s azon belül a jellegzetes tanyasi embersorsokat. A felszabadulást követő társadalmi átalakulás s főképp a mezőgazdaság kollektivizálása folyamán a tanyákra is betört a civilizáció, ide is eljutott az új társadalom s megnyílt az út az új lehetőségek felé. Ez a képletes út a valóságban meglehetősen rögös volt — nehezebben járható, lassabban épülő, bár bizonyos vonatkozásban gyorsabban formálódó is volt. Az elsők között alakultak meg a tanyasi közös gazdaságok, szövetkezetek, sőt mi több, 1949- ben ebben a tanyavilágban láttak hozzá a mocsarak lecsapolásához a lelkes fiatalok. Munkájukat, küldetésük célját „ifjúsági építkezésnek”, az eredményt pedig Ifjúsági Falunak nevezték el. A mocsár helyén egyszercsak kultúrnövények kezdtek nőni, gazdasági épületek, családi házak épültek — s a buzgó ábrándokból meghökkentő valóság lett: egy új falu, amely azóta nem csak a térképen, nem csak a köztudatban, de egy kicsit a történelemben is elfoglalta a maga helyét. Néhány dűlővel távolabb pedig megkezdték átalakulásukat a százesztendős tanyák s a bennük élő emberek. A ma hetvennyolc esztendős Szénásy Kálmán annak idején váltig hitt abban, hogy a magafajta gazdaembert összeroppantja majd a szövetkezetesítés. Ez a nagy tévedés lett élete egyik legmeghatározóbb tényezője. Az agitáláskor hajlíthatatlan maradt, mert húsz hold földjét, két lovát, két ökrét, két tehenét, baromfiseregtől zsivajgó udvarát, sertésröfögéstől hangos óljait, jómódú tanyáját hitte elveszőnek — és ennél jobban semmihez sem ragaszkodott. Gazdaságát a magáénak tudta, hiszen nem lopta. Szívós munkával, önmagát nem kímélve teremtette meg és próbálta megtartani. Jobban élt, mint a tanyasiak általában s ez döntően meghatározta szociális érzékét. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy vagyonát megosszo valakivel. Tévedett. Tudja ezt ő maga is, de ennyi idő után is nehezen ismeri be. Azt mondja, még mindig szívesen gazdálkodna egyedül, de én tudom, hogy ezt már nem a meggyőződése mondatja vele, csupán a hajdani élet utáni nosztalgia, meg a föld iránti ősi szeretet, a ragaszkodás. Azóta eltelt egy negyedszázad; meghalt az aszszony s a gyerekek egy tanyával vagy egy járással odébbálltak s bizony, ha kikorhad egy deszka a kerítésből, nincs miért pótolni, mint ahogy a ház leroskadt részét se lenne miért újjáépíteni, hiszen még így is nagynak érzi a házat, mert egyedül lakja s az elhagyott helyiségek csak kihangsúlyozzák, felfokozzák szomorú magányát. Ilyenkor, ha a magány nagyon rászakad, átballag a szomszéd tanyára a fiához, az unokák közé. Hívják is magukhoz, de ő csak akkor készül, ha majd muszáj lesz, vagy ha majd a tanya összedől. Netán ha vevő akadna rá ... de ebben maga sem bízik, mert ugyan ki is adná meg érte azt az árat, amit a gazdának megér? Maga is tudja: senki. Eléldegél hát itt, úgy, ahogy lehet. A postás havonta kihozza a nyugdíját... mert Szénásy Kálmánból azért mégiscsak szövetke!zeti dolgozó, állami gazdaságok mezei munkása, állattenyésztője lett, aki ha ma kitekint a közös földre, mégiscsak a vérbelien ősi típusú parasztember szemével látja, veszi tudomásul, hogy a föld terem, a földet megművelik s ennél jobban nem is lehetne. Az a másik ember, s annak nemzedéke abban különbözött Szénásy Kálmántól, hogy a szövetkezet alakulásakor húszesztendős volt s szegényes tanyasi ember gyereke lévén csak a szövetkezetben látta a jövőt. Ábelovszky Pálról, a Gútai Városi Nemzeti Bizottság alelnökéről van szó. — Mi aztán igazi és töretlen lelkesedéssel vágtunk neki annak a jövőnek, amely most már részben a múltunkat is jelenti. Szép volt. Tudtuk, ezek a lehetőségek a mi lehetőségeink, a népé. És rajtunk múlik, hogy a társadalom megteremtette alapfeltételekből mit hozunk majd létre. Nem szégyellem bevallani, milyen gyakran, és milyen erős I nosztalgiával gondolok vissza azokra az időkre. A szövetkezet első lépéseinél vagy harmincon voltunk fiatalok, többségben lányok. Vidámak voltunk, erősek és lelkesedtünk. Szerettük egymást s nem lehet véletlen, hogy ha ma közösen emlékezünk a régi időkre, úgy érezzük, ez volt életünk legnagyobb közösségélménye. Az még egy lokális élmény volt, amely folyamatosan tágult egy szélesebb társadalmi élménnyé, a szocializmus élményévé. Annak idején itt Gútán azóta is példátlanul maradt aktivitással működött a CSEMADOK s ez kihatott a tanyavilágon élő emberekre, változásokra. Az azóta tanyaközponttá formálódott Seregakolban volt egy kultúrháznak nevezett helyiség. Ott jártunk össze mi fiatalok. Színdarabokat tanultunk a téli estéken s a fűtéshez szükséges tüzelőt esténként mindenki hozta magával a kultúrházba. Hazulról persze, a tanyákról, ahonnét összesereglettünk. A próbák után vagy itt, vagy a lányos házaknál táncoltunk, beszélgettünk. Micsoda majálisokat rendeztünk ... Az ifjúság csoportosulásának fóruma lett a szövetkezet. Traktoroskurzusra küldtek bennünket, később mezőgazdasági szakiskolákba — és havi fizetést kaptunk. Micsoda nagy dolognak számított az a havonta kapott biztos pénz. Tanyasi apáink, öregapáink soha sem kaptak rendszeres, biztos pénzt életükben, így hát meg tudták velünk becsültetni. Így aztán néhány évvel később pedig elkezdtünk építeni, családot alapítani. Ki Gútán, ki pedig itt a tanyaközpontban. Kint a dűlők közepén kevesen építettek már tanyát, de ez nem jelentette a tanyavilág hanyatlását, hiszen mindenütt sok volt a gyerek, a szülői tanyák nem maradtak lakatlanul. Szó se róla, azóta megcsappant a tanyák száma, de a kihalt, nyomaveszett tanya így sem lett sok. A hatvanas évek elején aztán jött a villany s hozzá mindig egy-egy darabka betonút. Jött tehát az átalakulás. Persze ettől a tanyavilág még tanyavilág maradt, ám valami mégis megváltozott. Mondanom sem kell, a szociális feltételekről, az emberek gondolkodásáról, a világgal, a társadalommal való kapcsolatáról van szó. Ma a „legistenhátamögöttibb" tanyáig is villanypóznák jelzik az utat. Mindennek értéke, jelentősége, életet könnyítő szerepe hajdan felbecsülhetetlen volt, ma magától értetődő. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy a tanyasi életforma most már könnyebb a falusi, városi életformánál. Tanyán élni még mindig nehezebb, körülményesebb, számos tekintetben hátrányosabb, de azért előnyei is vannak. Igaz, ezek érzelmi előnyök, de ez sem lebecsülendő. Hogy mi lesz a tanyákkal? Nehéz és felelősségteljes dolog lenne ezt röviden és határozottan megmondani. Célunk az, ami a gyakorlat maga. Nevezetesen az, hogy amelyik tanya elnéptelenedik, azokat lebontják, helyüket beszántják. Amelyikben pedig to-Pancsa Gyuszi a nagyapával KESZELI FERENC: TANYA Ábelovszky Pál Langer doktor Tanya az árban 12
