A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-04-30 / 17. szám
Tetszett az embereknek, amit a főispán mondott. Különösen az, hogy köny• nyebb a Szamosnak visszafelé folyni... Mindenki tudja, hogy ilyen nincs. Történt már sok furcsaság a vízen, meg fog is még történni, de hogy visszafelé folyjon? Nem sokáig maradtak a vendégek. Szívélyesen búcsúztak el. Az úton egymás között beszélgettek. Ivan kapitány se ült előre a sofőr mellé, mind a négyen hátul szálltak fel. A főispán azt mondta: „Mekkora erő van ebben a népben! Ezeket nem lehetett megtörni megalázással, robottal, tizenharmados aratással...“ A szolgabíró — műszaki ember. „Nem biztos, hogy fel tudják ezek építeni a hidat. De iskolának jó lesz! Majd tavasszal megnézzük, mire mentek...“ Ivan kapitány: szívesen segítené a hídépítőket, eddig is küldött nekik szeszt, csizmatalpat, szalonnát, de a felsőbb parancsnokság leállította. Mindent a szatmári hídhoz kell küldeni, az katonailag fontos, ez nem! Azt, amit ők négyen beszéltek, Bálint és a hídépítők nem hallották, csak a biztató szavakra emlékeztek, amit a kapitány és a főispán mondott. Az is jó volt, de nem mindenkinek, a gazdákat elkeserítette. — Az istenit neki, a végén csakugyan elvesznek tőlünk mindent, a gróf után mi következünk. És még dolgozzunk is nekik a hídnál... A főispáni látogatás jelentős dátum volt a híd építésében. Másnap reggel otthon maradt minden gazda. A teljesítmény így is olyan volt, mint az előző napokon. Akik maradtak, azok tudták, miért dolgoztak ... Minden fejszecsapással közelebb akartak jutni valamihez! Ügy érezték, valamitől elválasztja őket a víz, a Szamos vize... de ha egyszer túljutnak rajta .. . Bálint másnap este korábban ment Zsuzskához. — Nem mondtam el anyának semmit ... Reggel volt itt egy ember ... hadifogságból szökött, azt mondta, látta Bercit, találkozott vele, de nem beszéltek, mert Berci a tiszti különítményben volt, ő meg a legénységgel. Arról, ha neki sikerült, akkor Berci miért nem szökött meg, nem beszélt. Az idegen keveset időzött, nagyon félénknek látszott, és azt mondta, ne szóljak róla senkinek, hogy itt járt. — Hála istennek, él! — mondta Zsuzska. — Igen — felelte rá Bálint. Aztán sokáig nem beszélgettek, nézték, kutatgatták egymás arcán az öröm, a boldogság, az együvétartozásuk nyomait. Bálint fogta Zsuzska kezét, a mama folyton ki-be járkált, és mogorvább volt, mint máskor. A Berciről érkezett hírt érezhette meg? Mindenki ideges a családban, még a gyerek is nyugtalanabb, mint máskor... — Beszélgetni se tudunk! így nem lehet... Kétpercenként nyílik az ajtó. Tudod mit? Kísérj ki... jobb, ha megyek ... Zsuzska nem vesztette el sem a türelmét, sem a kedvességét. — Jobb, ha úgy teszel, mintha mennél... Bálint magára terítette a kabátot, köszönt. A mama visszamorgott valamit. Amikor az előszobába értek, ott az ajtónál megálltak egy pillanatra. Nézték a padlót. „Ez szebben nem történhetett.“ Kijött utánuk a mama. Eddig soha sem tette ... — Megfázol, kislányom! — mondta mogorván. Elindultak, maguk se tudták, hova. Sötét volt, csak a templom fehér fala világított. Oda mentek. Behúzódtak a széles téglalábazat mögé. Ide senki se lát az útról. — Szeretném, ha megcsókolnál! — A templom falánál?! Bolond vagy! Itt igazán nem... nem akarom! ... Itt a templom falánál... — Szent hely ... — Szép egy kis papné vagyok én, Bálint! — Szép vagy! — Nem úgy gondoltam... De nem bántam meg semmit... így a jobb! Erős vagyok, ragaszkodók hozzád. Ha Berci visszajön, bátran fogok elébe állni. Azt mondom neki: nem vétkeztem ellened, mert már nem vagyok a tied ... és a szemébe nézek! Úgy búcsúztak, hogy holnap este nem találkoznak. Bálintnak be kell menni a városba, hívatja a főispán, kétnapos értekezlet lesz. — Akkor majd holnapután ... Másnap az értekezletre meghívottakat teherautó gyűjtötte össze a falvakból. Eljöttek Bálintért is. A munka vezetésével Sándor bátyját bízta meg. Zűrzavaros volt aznap a helyzet a hídnál. Ilyen még nem is fordult elő, egyetlen szekeres gazda se jött, délig nem kaptak rönköt az erdőről, pedig ott kint vágta a brigád. A hídnál csak nézték az emberek az utat, mikor jönnek már a szekerek! Nem jöttek. Délre Járó Sándor mégis előállított két ökör- és két lófogatot. Azok fordultak délután kétszer. Valamikor egy-egy fogat ebéd után négyszer is hozott fát az erdőről... Amíg bent a városban Bálinték tanácskoztak, váratlan dolog történt. Szamosházán. Megérkezett a hadifogságból Csák Albert tiszteletes úr. Zsuzska szinte elszédült, amikor meglátta Bercit. Rosszul nézett ki, sápadt volt, sovány, de nem erőtlen! Furcsa, nagyon furcsa volt Berci. VÉGH ANTAL Idegen, távoli; szokatlan, hátborzongató; mint a kísértetek... Megcsókolták egymást. A gyerek nem ismerte az apját, de nagyon hamar megbarátkozott vele. Bálinttal nem, pedig ő mindig kedves akart lenni hozzá. Zsuzska egész nap vidámnak és boldognak tettette magát, „ennyivel tartozom neki“ — gondolta — „este jön Bálint, majd akkor megmondunk mindent. Hadd teljen ez a nap így. De nem! Bálint ma este nem jön, talán jobb is így. Olyan nehéz lesz minden, ami ezután következik ...“ Zsuzska őszintén mondta, hogy: Isten hozott! Berci úgy tartotta karjaiban Zsuzskát, mintha el se hinné, hogy hozzáér, hogy látja, hogy itt vannak egymás mellett. De talán az érkezésében az volt a legmeghatóbb, amikor a gyereket ölbe kapta, és magához szorította ... Aznap csak néhány szomszédasszony jött át megnézni a tiszteletes urat, de lehet, nem is őrá voltak kíváncsiak, hanem a tiszteletes aszszonyra! Bercinek olyan hihetetlen-furcsa volt, hogy Zsuzska hátrakötve hordja a haját. A nap hamar eltelt, a mama zavartabb volt, mint máskor. Berci azt mondta, hogy fáradt, Zsuzska igyekezett mosolyogni; csak a gyerek volt igazán vidám és játékos. Lefekvés után — a másik szobában — a mamát kirázta a hideg. Akkor este hamar eloltották a papiakban a lámpát. A parasztok még nem feküdtek le — oda-odanéztek a papék sötét ablakára. Reggel megindult a szóbeszéd: „Milyen állapotban jött haza? Kell-e még Bálint továbbra is a házhoz? Legalább addig, míg felerősödik a tiszteletes úr, vagy mehet máris? Csak tán nem a tiszteletes úr áll odébb? Vagy maradnak mind a ketten? Volt már ilyen is, amióta világ a világ.“ Más meg úgy tudta, hogy Bálint nem is jön már többet vissza a városból. „Elég volt neki a hídból is, másból is!“ Berci és Zsuzska lefeküdtek. Berci átölelte feleségét. — Nagyon akarlak ezentúl szeretni. Sokkal jobban, mint eddig! Zsuzska úgy érezte, elzsibbadt az egé^z teste, nem bírt mozdulni, miivden pillanatban azt várta, hogy elájul. „Csak Bálint jött volna ma este!“ Berci úgy szólította őt, hogy Zsuzska ... „Egy pillanatig sem maradhatok itt tovább mellette! Levetkőztem egy idegen férfi előtt! Ha ezt Bálint megtudja. El kell mondanom neki mindent! öelőtte nem lehet semmi titok. Nem ronthatom el az utolsó pillanatban az életemet! Bálint mindent megbocsátott nekem, ami eddig volt. De soha semmit nem bocsátana meg, amit ezentúl teszek; amióta őt ismerem, őt szeretem, az övé vagyok!“ Kiszabadította magát a férje öleléséből, leugrott az ágyról, az asztal mellett a szoba közepén megállt. Berci idétlenül kedves akart lenni. — Elszoktál tőlem... megijedtél ... te ... — Én nem félek tőled. De én már nem a tiéd vagyok! — Van ereje elmondani mindent... Zsuzska azt várta, hogy Berci kérdez, felelősségre von, számon kér ... — Ugyan — mondta —, gyere vissza! Szeretném, ha visszajönnél ... aztán majd beszélgetünk, hiszen még nem is mondtunk el magunkról egymásnak semmit, mi történt azóta... Könyörgött. — Mindent megbocsátok ... Egyedül voltál.. . Megértem . . . — Nem kell hogy megbocsáss nekem! Nem a tied vagyok! Berci nem csinált jelentet — intelligensen viselkedett —, másnap fáradtabbnak látszott, mint a hazajövetele napján. Nem szólt, nem folytatták az éjszakai beszélgetést. Olyan volt a lakás, mint egy siralomház. Berci gyengébb volt, mint amilyennek látszott. Aznap délelőtt váratlanul — kétszer ájult el. Zsuzska lefektette, borogatást tett a homlokára. Nem úgy alakult semmi, ahogy Bálinttal eltervezték. Bercit nem lehet elhagyni most, a férje volt... a gyermekének az apja, ember ... Ezt Bálintnak meg kell érteni. ö másnap késő este érkezett vissza a városból. A kapitány a teherautóval haza is hozatta. Annyi mindent látott, hallott a két nap alatt, alig várta, hogy beszámolhasson róla. Most már mindennél biztosabb: lehet hinni abban az eltervezett, megálmodott új világban. Óriási az erő, amely azt előkészíti. Apa és anya fogadták. — Hazajött a tiszteletes úri — mondta apa. Bálint meglepődött, belesápadt, lélegzetet vett. De aztán megnyugodva válaszolt: — Hazajött... hála Istennek! Apa és anya meglepődtek Bálint válaszán, ök ketten egész délután, este erről beszélgettek. Bálint nem kérdezte meg apát, hogy mi újság a hídnál. A lányok nem voltak itthon, hárman asztalhoz ültek. Bálint keveset evett, mélyen nézett a tányérjába. — Fiam, fiam! Hallgattak újra. — Most kell elhatároznotok ... — mondta apa. — A főispán úr szíves volt hozzád, ö elintézhetné, hogy itt hagyd a hidat... küldhetné embert helyetted. (Folytatjuk) •Jégzajlás 10
