A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-04-23 / 16. szám

irkos, koratavaszi reggel. Tanyasi reggel. A tegna­pi utat végigjárva, a teg­napi körülményességgel eljutok ismét Szépe Géza tanyájáig. A ház takaros, a hatvanas évek falusi divatja szerint épült, s ha nem a hatalmas szántó­földek közepén állna, tanyának nehe­zen nevezhetném, hiszen bármelyik fa­lusi utcasorba behelyezhető lenne. Az udvaron ólak, baromfi, s egy fóliasátor alatt autó. Két szoba, konyha, fürdő­szoba, kamra. Kilencvenkétezer koro­náért építette egy komáromi vállalat. Két évig tartott a munka, aztán át­adták a kulcsokat. Sokan csodálkoztak Szépe Géza bácsin, amiért ugyanott épít, ahol az apja tanyája állt. Mert bemehetett volna Gútára, építhetett volna Seregakolban, a tanyaközpont­ban, amely lassan falusi jelleget ölt magára. Az új házak már ott is eme­letesek, hivalkodók. De ő itt épített. Akkor, amikor már túl volt a hetvenen. Most nyolcvannégy esztendős. Négy fia közül három hagyta el a tanyát, a ne­gyedik itt él az apjával. A házban min­den szükséges tárgy, kellék megtalál­ható, de hiányzik a gazdasszony, az asszonykéz teremtette lakályos meleg­ség. Helyét a hiánya kiváltotta szomo­rúság tölti ki. Szépe Gézánét kilenc na át ezt a napot Szépe Gézával. Vagy Erdei Ferenc, aki olyan alapvető művet írt a tanyákról, ám sajnálatos módon a gútai tanyavilágot már nem tudta megismerni s könyvében csupán emlí­tést tesz róla. Szépe Géza nagyapjának tanyája még a múlt század derekán épült fel itt a szomszédos földön. Ma már nincs nyoma. Úgy emlékszik rá, amolyan nagygazda tanya volt. Még cseléd is volt a háznál. Ez a közvetlen környék akkor kezdhetett benépesülni, mert Gé­za bácsi még emlékszik rá, hogy nagy­apja meséi szerint ez még egy nagy rengeteg volt, a laposokban hatalmas nádasok húzódtak, ám feljebb a „Széli­­csárda" környékén már az ezerhétszá­zas években is kialakult tanyavilág volt. A nagyapai gazdaság 50—60 hold le­hetett, de hétfelé osztódott s így lett Géza bácsi apjának nyolc magyar hold­ja, de ő azt szép lassan el is iszogat­ta, pedig hát neki is hét gyereke volt. Akkor még bent laktak Gútán, de a falut 1899-ben kétharmadrészt felper­zselő tűzvész az ő portáját sem kímélte s ott égett az olajprés is, a család egyik jövedelemforrás. Az öreg Szépe gyakran indult el a vásárokra, hogy új prést vegyen, de mindig anélkül s a pénz nélkül jött haza. A pálinkától szelíd volt, a bortól vad. A tűz után A tanyasi iskola esztendővel ezelőtt, hetvennégy éves korában elvitte a rák. Amikor az ura először veszi szájára a felesége nevét, azonnal megérzem, szép, emberi kap­csolat, szép közös élet volt az övék. Biztosan nagyon szerették egymást, még öregen is. Szépe Géza felsóhajt, aztán keverni kezdi a mustáros pohár­ba ütött két tojást, majd a zsírra önti, de nem sercen fel a zsír. Nehezen sül meg a reggeli rántotta, mert a langyos tűzhelyen még csak pislákol a tűz. De azért megsül. Aztán nézem a reggeliző embert és csak módjával kérdezek, tisztelvén a szokást: magyar ember ha eszik, nem beszél. De Géza bácsi azért mégis csak mesél. Rövid mondatokban emlékezik a feleségére, akiért a házat is építette. Hosszabb életben hitt, min­dig jobbuló jövőben, szép öregkorban. Mert hinni azt tudott, és tud is. És tu­dott tenni azért, amiben hitt. Sosem volt könnyű a dolga, hiszen becsületes életnek s emberhez méltó hitnek köte­lezte el magát. Am az, hogy élete egy eszmei harccal volt nehezebb a leg­több kortórsa életénél — csak déltáj­ban derül ki, amikor politizálás közben egyszercsak Marxot idézi. Hivalkodás nélkül vall róla, hogy 1922 óta tagja a pártnak, alapítója a gútai szervezet­nek, hetven esztendős koráig tagja a nemzeti bizottság plénumának. A ta­nyasi sorsokra nem éppen jellemző sors az övé. Vérbeli parasztember, az szent­igaz, de megdöbbentően művelt, olva­sott. Van világnézete — s ha ezzel a teljes valóságot akarom jellemezni, akkor hozzá kell tennem, hogy a szó igazi értelmében. Felvetem hát Veres Péter nevét, aztán hosszú ideig róla is beszélgetünk. Én alázattal hallgatom, ő pedig szerényen kitárulkozik s maga­mutogatás nélkül rajzolja meg önmaga portréját, azét az emberét, akivel még sokat szeretnék beszélgetni. Tudom, Veres Péter is szívesen beszélgette vol­nem maradt más választása, minthogy kiköltözzön az apja tanyájára. A ma­gáét pedig 1903-ban kezdte építeni. Géza bácsi akkor már kamaszodó gye­rek volt, mindenre pontosan emlékszik. Arra is, hány vályogott vetett ki apja tanyájához. Ekkor még élt az öreg­anyja. Sokat olvasó asszony volt. Nem véletlenül, hiszen Czuczor Gergely csa­ládjából valónak tudta magát. Nagy­anyja jóvoltából kapott rá az olvasásra Géza bácsi is s a legnagyobb örömet a vásárról hozott kalendárium, meg a komáromi rokonoktól kapott Vasárnapi Újság kiolvasott példányai jelentették a számára. A tanyasi kisiskolás gyerek mór a beiratkozás előtt ismerte a betű­ket. Szerette is őket hosszú életében s ma sincs meg nélkülük. S hogy mit kapott Szépe Géza a könyvektől, újsá­goktól, az félórás beszélgetés után ki­derül. Templomjáró nem csak azért nem lett, mert messze volt a templom a tanyától, de azért is, mert sokat olvasott s főleg világi írókat. így alakult ki a világnézete, az igazságérzete így nevelődött s már legénykorában gyak­ran felpofozták, mint lázítót, politikai agitátort, aki mindig tudta, kinek mi­lyen nyelven kell beszélni a társadalmi igazságokról és igazságtalanságokról. A hívő vallásosoknak a Biblia igazsá­gaiból idézett, a baloldali érzelműeknek Leninről, Marxról és a forradalomról beszélt. 1921-ben ott volt a párt komá­romi alapító ülésén s egy évvel később már Gútán néhány társával ők alapí­tották meg a szervezetet. Nem voltak sokan kommunisták, de annál többen szimpatizánsok. S közben persze gaz­dálkodott, hiszen asszonyt s négy gye­reket kellett eltartania s ahogy nőtt a család, úgy kellett gyarapítania gaz­daságát. Volt két vékonyka holdja, hozzá valamennyi feles föld, később állami haszonbér. 1950-ben, mint a szö­vetkezet alapító tagja két hold tizen-Vizet árasztott itt is a tavaszi szél KESZELI FERENC: TANYA 12

Next

/
Thumbnails
Contents