A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-15 / 2. szám
Tizenhárom kérdéssel szerettem volna a mestert „fülbegyónásra" bírni. Kérdésekre azonban szükség nem volt. Josef Broz kedvesen, közvetlenül beszélt az árvagyerek hétszűkesztendejének sanyarúságairól, amelyek életkedvét. veleszületett optimizmusát mégsem tudták elsorvasztani. Azt hiszem, hogy a gyermekkornak megvannak a jó tündérei, akik Gond asszony hosszú, szürke árnyékát gyakran elűzik, hogy minden gyerek Robinson lehessen vagy Nemo kapitány, űrhajós esetleg Pele vagy Beckenbauer... így volt ez a kis Broz Jóska esetében is. Ám gyermekkorának égboltja nem volt mindig derűs. Már elemista korában igyekezett özvegy édesanyjának segíteni. Amikor pedig beiratkozott a Valasské Mezirící-i fafaragó iskolába, ahol Pelant tanár úr rövidesen felfigyelt tanítványa rendkívüli kézügyességére, különféle módon igyekezett valamilyen keresetféleséghez jutni. Hol szuvenír-figurákat faragott fából, hol pedig a helyi műkedvelő színjátszóknak festett kuli szókat. — Egy műkedvelő színjátszóval, bizonyos Nedbal szobafestővel jártuk a környék falvait — emlékezik vissza a régmúltra a nemzeti művész —, s egyre-másra festettük a kulisszákat. Nedbal volt ugyan a főnök, de festeni nem tudott, én voltam a mindenes. Igaz, etetett meg itatott, s adott bőven zsebpénzt. Aztán egy szép napon Konűpek tanár, egy nálunk nyaraló prágai grafikus felfigyelt kulisszáimra és azt mondotta: „Fiam, magának tovább kellene tanulnia rajzolni és festeni. Jöjjön fel Prágába! „Huszonhatban végül is Prágában kötöttem ki, az Iparművészeti Iskolán. Ám tanulmányaim mellett élnem is kellett. Így kerültek sorra ismét az színpadi díszletek, no meg képeslapokat festettem és kisméretű tájképeket a fűszeresnek, az orvosnak, a hentesnek, hol húsz-harminc koronáért, hol pedig egy rúd szalámiért. — Émelyítő viszont az, mondja kesernyés mosollyal a mester —, hogy ezek az akkori „jószívű" mecénások ezekért az aprópénzen megszerzett dolgaimért ma tízezreket kérnek a műgyűjtőktől. .. Kilencszázharmincnégyben Josef Broz ösztöndíjat kapott és egy évre Párizsba utazott. Ott Frantisek Kupkánál tanult, majd lement Bretagne-ba, ahol Gaugain nyomait kereste, festett, koplalt. .. És mégis boldognak érezte magát, mert fiatal volt és szerelmes. Szép volt a hazatérés is, a folytatás azonban már kevésbé. Hitler rövidesen lerohanta Csehszlovákiát, és a művész vidéken húzódott meg. Ott festett, segítette a földalatti mozgalom harcosait és a partizánokat. És megmentette Stefan Bednár, a jónevű szlovák festő életét, aki az egyik hitleri halálvonatról szökött meg s Josef Broznál keresett és tolóit is menedéket. A felszabadulás után szívére hallgatott és belépett a pártba. Nagy szükség volt az ilyen igaz emberre és kiváló művészre, aki mindig helyesen reagált napjaink nagy eseményeire és adekvát módon fejezte ki saját és százezrek érzéseit. Elkötelezett és pártos művész volt kezdettől fogva és sok másoktól eltérőben egyben kiváló festő is. Mindig tisztában volt azzal, hogy a pártosság és az elkötelezettség a művészetben nem azonos a pártkongreszszusok határozatainak gépies kérődzésével, tudta, és tudja ma is, hogy a vörös lobogók, a sarlók és a kalapácsok nem lóghatnak ki hamis és semmitmondó díszletekként a műalkotásból. A pártosság a dolgok, az események mély átélését és átérzését jelenti, amit csupán igaz ember és nagy művész tud őszintén és magas színvonalon vászonra vagy papírra rögzíteni. Mindig és mindenütt a lényeget keresi és mondja ki ecsetjével. Mondanivalója mindig drámai és meggyőző, festői kézírása éppen ezért LÁTOGATÓBAN JOSEF BR02 NEMZETI MŰVÉSZNÉL JOSEF BROZ NEMZETI MŰVÉSZ (FÉNYKÉP) Bár még kora délután volt, a tél ködpipája már szürke köntösbe bujtatta Prága száz tornyának színes kupoláit, amikor túl a folyón, egy régi sarokház előtt megálltam. A villamosok éktelen zenebonájában és a tülkölő autók végtelen áradatában akaratlanul is felvetődött bennem a kérdés: miért nem lakhatna egy nemzeti művész csendesebb, jobb és szebb helyen? Amikor azonban csengetésemre a kedves Broz elvtársnő ajtót nyitott és szépen zengő magyarsággal üdvözölt és amidőn beléptem a tágas, képekkel, szobrokkal és népművészeti alkotásokkal ékes lakásba, ráébredtem arra, hogy a zajtenger közepetette strázsáló bérházban is létezhet mesebeli kocsalábon foigó kastély. Igaz, csak akkor, ha a lakója olyan varázsló mint Josef Broz nemzeti művész, ez a hetvenkétéves fiatal, akinek magyaros bajsza és vendégszeretete, valamint dióbarna szeme anyai szépapámat idézte. És menten otthon éreztem magamat. .. CHILE TRAGÉDIÁJA (OLAJ) ŐSZI ERDŐ (OLAJ) NEGYVENNYOLC FEBRUÁRJA (OLAJ) spontán és keresetlen, tömör s nem egyszer nyersnek tűnő, de mindenkor lelkiismerethez szóló és szívbe markoló. Ezt különben ékesen bizonyítják az „Apokalipszis lovasai", a „Háború után", a „Lidice" valamint a februári győzelmet ábrázoló vásznai és a „Chilei tragédia" című alkotása. Ám hiba lenne megfeledkezni egy tényről, mégpedig arról, hogy Josef Broz ugyanakkor a cseh táj meghitt lírikusa, aki megdöbbentő erővel ábrázolja a cseh U-.-sz varázsát, az ratás örök szépségét, az őszi erdő bűbáját, a réten legelő ménest... Tájképei egyben azt is bizonyítják, hogy egy igazán tehetséges művész, légyen politikailag bármennyire is elkötelezett reafista, nem unalmas megismétlője a múltban már elmondottaknak. Új szemmel, új szívvel látja a változó élet gazdagságát, a való világot és realizmusa sohasem lehet kincstári! Hogy miért nem? Erre o kérdésre a mester adja meg a feleletet: így éltem, így éreztem és ezért festettem így és nem másképpen. A művésznek ereje kell hogy legyen ahhoz, hogy a mai világ lényegét ábrázolja, hogy vásznain korunk pulzusa lüktessen!" És azt hiszem, hogy összes fel nem tett kérdésemre ez a legszebb válasz! BARS! IMRE KORUNK PULZUSA LÜKTET VÁSZNAIN 10
