A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-04-09 / 14. szám
A bíróságoknak a bontóperek tanulságait elemző írásunkat hadd folytassam egy, tulajdonképpen már nem is figyelmeztető, hanem inkább riasztó és a megfontoltabb, körültekintőbb családalapításra ösztönző adattal: 1975-ben hazánkban 100 házasságkötésre 22,9 válás esett! És hogy ez az adat még teljesebb legyen: többnyire olyan házaspárokról volt szó, akiknek kiskorú gyermekeik voltak. Pontosabban a válófélben lévő házastársak 61 százalékának egy, 31 százalékának kettő és csaknem hét százalékának pedig három gyermeke volt. Dr. Mária Hermanová, a Bratislava! Városi Bíróság nagy gyakorlattal rendelkező tanácsvezető bírája így összegezi több mint másfél évtizednyi bírói gyakorlatának tapasztalatait: — Társadalmunk érdeke, hogy a családok harmonikusan fejlődjenek, ezért helyénvaló, ha több figyelmet szentelünk a bontóperek megelőzésének. Erre ösztönöznek bennünket a csonka családok problémái is, amelyeket a társadalom csak nehezen vagy egyáltalán nem tud megoldani. Konkrétan például a másik szülő hiányáról van szó, s a legtöbb esetben a férfi hiányzik a családban ... Egyelőre nem rendelkezünk még olyan megbízható statisztikával, amely teljes objektivitással mutatna rá a házasságok felbomlásának valódi okaira, tehát azokra is, amelyek gyakorta rejtve maradnak. — Rejtve? Miért?! — Mert válóokként szerepelhet ugyan a periratokban az alkoholizmus, a hűtlenség, a család iránti közömbösség vagy akár szexuális ellentét is — ám mindez általában már csak következménye, nem pedig tényleges oka egyegy házasság zsákutcába jutásának. Családi törvénykönyvünk illetékes paragrafusa szerint „bármelyik fél kérheti a házasság felbontását, ha a házasság már helyrehozhatatlanul el van rontva, tönkre van téve". A törvény az ítélet indoklásában 1964 óta nem jelöl meg konkrét vétkest a válóok előidézésében: nem foglalkozik „névreszólóan" a házastársi hűség vagy hűtlenség kérdéseivel, a testi és lelki összeférhetetlenséggel, az anyagi viszonyokkal, a vallási és a jellembeli különbségekkel. Bár ezek közül mindegyik oka lehet a házasság felbomlásának, a bíróság csupán a perben álló felek vagy a tárgyalásra beidézett tanúk vallomásainak jegyzőkönyveiben rögzíti a szóbanforgó házasság kudarcba fulladásának körülményeit. A tanács kötelessége, hogy először békítsen s csupán annak sikertelensége után bontson. A válás csakis akkor mondható ki, ha a perben álló felek közül bármelyik olyan mély és helyrehozhatatlanul súlyos változást idézett elő, amely lehetetlenné teszi a házasfelek további együttélését. Száz fennálló házasságra tehát 22,9 válás jut, ami azt jelenti, hogy kis híján minden negyedik házasság felbomlik hazánkban I Úgy vélem, a vakvágányra futott házasságok ijesztő aránya is bizonyos általános tanulságokat példáz. Persze, nem pozitívakat, hanem negatívakat. Érdemes hát elgondolkozni rajtuk! ... Több válóperi tárgyalást hallgattam végig s ha alkalom adódott rá, akkor a bírókon kívül a perben álló felekkel is beszélgettem. írásom most következő részét e tárgyalások tapasztalatai és az egyénileg folytatott párbeszédek alapján írtam meg. A válások okait firtatva a szesz és az erőszak a „listavezető“. Néhány eset. Negyvenöt éves férfi, idült alkoholista, akit többszöri eredménytelen gyógykezelés után egészségügyileg leszázalékoltak. Valamikor jól keresett, így nem éppen csekély rokkantsági nyugdíját szinte az utolsó koronáig rendszeresen elitta. Ha pénze elfogyott, kisebb-nagyobb holmikat hordott el hazulról. Harmincöt éves férfi. Fizetését ugyan hazaadta, de aztán javarészt „visszaszippantotta“ az egészet. Ha nem jutott italozásra pénz, bántalmazta a családját. Negyven éves férfi. Időszakos alkoholista. Józan időszakaiban szelíd ember, de ha inni kezd, minden pénz lecsúszik a torkán. Ha a felesége ellenkezik vele, tenyérrel vagy ököllel támad rá. Az első férfitől tizenkettő, a másodiktól tizenöt, a harmadiktól tizenegy évi házasság után akart válni a felesége. A bontóperi kérelmet mindháromnál már több kereset előzte meg, de a férj kérésére az asszonyok mindig visszavonták: két-három hónap után azonban minden a régi kerékvágásba zökkent ... Az iszákosok feleségei általában nagyon türelmesek. Többnyire csak sokéves keserves kínlódás után, újra és újra kudarcba fúlt fogadkozás után válnak el. Az alkoholista ugyanis soha nem akar válni. Foggal-körömmel raaszkodik feleségéhez, gyerekeihez, rthető, hiszen nemcsak az ingyen szállás, ellátás, gondozás miatt, de a család egyben az utolsó menedéket is jelenti számára. Ha ez a támasz is elesik mellőle, menthetetlenül lezüllik. Különben, egyetlen megrögzött iszákos se vallja magát annak a válóperes bíróság előtt. Szinte valamennyi színjózan, mértékletes életű. A legtöbb, amit beismernek: „Annyit iszom, ameny-IÓI (II.) MEGGONDOLTÁK? nyit a társadalmi megítélés még normálisnak tart...“ Más kérdés viszont, hogy a társadalmi megítélés ebben a tekintetben — sajnos — meglehetősen liberális. A bíróságok tapasztalatai szerint még egy oka van annak, hogy alkoholistától csak hosszas és keserves szenvedés után válik el a felesége: a gyerekek hatása alatt. Ha egy apa részeges is, de jelenléte akkor is fontos lélektani mozzanat a családban; másrészt pedig azért, mert a fölcseperedő gyerekek betegnek tekintik az alkoholista apát. Ny°lc-b2®rikét éves korban még nem vetik meg, inkább sajnálják. A garázdaság általában ikertestvére az iszákosságnak. Az asszony keserű szemrehányást tesz ittasan hazatámolygó férjének, az dühbe gurul és a kéz máris pofonra lendül. Néha az asszony is viszonozza az ütést. Megtörténik, hogy „az asszony verve jó“ szemlélet értelmében a garázdaság egyedül jelentkezik: ez a férj gátlástalanságára, önfegyelmének teljes hiányára és gyakran szadizmusára is vall. A bontóperi tanácsok elé gyakran állít az élet idősebb, hatvan év körüli párokat is. E perek külön érdekessége, hogy számos esetben három-négy éve megesküdött, „fiatal házasokról" van szó, akiket nem érzelmi motívumok vezettek egymáshoz, hanem a legtöbbször számítás, meggondolás. Az egyik csekély nyugdíját szerette volna kiegészíteni, a másik lakáshoz akart jutni. Mintha idős korban a szeretet s a ragaszkodás forrása megapadna és helyébe anyagi mohóság lépne. Bizonyságképpen csak egyetlen példa : Egy 58 esztendős özvegyasszony több ízben is apróhirdetéssel keresett partnert. Végül is — talált valakit. Ugyancsak egy nyugdíjas férfit. Alig egy esztendő múlva elváltak. Az ok: a férj nem akarta megmásítani régen megírt végrendeletét; házát, kertjét, teljes vagyonát a leányára kívánta hagyni. Érdekes gyakorlati megfigyelés, hogy olykor nem csupán a fiatalok kapcsolata fut zátonyra az idősebbek beleszólása miatt; hanem az öregek házassága is nem ritkán a gyerekek felháborodása miatt megy tönkre. A tárgyalásokra megidézett gyerekek tanúvallomásaiban nem ritkaság az ilyen kijelentéseket hallani: „Egy ilyen képtelen üggyel bennünket is nevetségessé tett a mama..." „Józan ember ebben a korban már nem nősüli..." Nem titok, hogy a gyerekek tiltakozása mögött gyakorta önös érdek: az örökség féltése is meghúzódik. Ezért addig „piszkálják" az öregeket, amíg sikerül szétbomlasztaniuk a kapcsolatot. — Idős emberek bontópereiben általában megcsontosodott szokások kerülnek ellentétbe egymással — magyaráz, za dr. M. Hermanová. — Az idősebb emberekben a törékeny érzelmeknek nincs már olyan erejük, hogy képessé tegyék őket az alkalmazkodásra, kijegesedett szokásaik megváltoztatására. Mégis, az idős emberek válópereiben az alkalmazkodás nehézségeire való utalás viszonylag ritka jelenség; ők is inkább szeretet és ragaszkodás hiányáról beszélnek. Aztán minden különösebb szenvedély nélkül, szárazon bejelentik elhatározásukat: elválnak, mert kötelezettség nélkül, szabadon kívánnak élni. A bíróság ilyenkor csak a legritkább esetben gördít akadályt az idős újházasok szándéka elé. Braunsteiner Tamás felvétele (Vége következik.)
