A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-04-09 / 14. szám

HÚSVÉTI SZOKÁSOK A BARKA VÖLGYBEN

ság termelékenységének egyidejű növekedése mellett. Járásaink többségében a fejlődés motorja az ipar, de a mezőgazdaság is lépést tart a népgazdaság fejlődésével, kielégítve egyéb ágazatainak szükségleteit. Munkaerőt szabadít fel a kitermelő, a feldolgozó és a szolgáltatóipar számára, nyersanyaggal látja el a feldolgozó ipart. A mezőgazdaság legfontosabb szerepe, hogy a termelőerők számának csökkenése mellett biztosítja a lakosság élelmiszer-ellátását. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés tekintetében fokozatosan el kell érni, hogy az ország önellátó legyen — tűzte ki elsőrendű feladatként a CSKP XV. kongresszusának határozata. E célkitűzés valóra váltásához nagy mértékben hozzájárulnak a dél-szlovákiai mezőgazdasági dolgozók tízezrei, akik odaadó és jól végzett munkájukkal arra törekednek, hogy tovább fokozzák kimagasló terméshozamaikat és hogy hazánk legtermékenyebb tájai még több gabonát, több és jobb minőségű tejet, húst, gyümölcsöt stb. termeljenek a közellátás számára.

Hogyan tovább?

Dél-Szlovákia gazdasági fellendítése töretlenül folytatódik a hatodik ötéves terv időszakában és kiegyensúlyozott, harmonikus fejlesztésnek központi figyelmet szentelnek a távlati célkitűzések is. A területfejlesztéssel kapcsolatos intézkedések elsősorban a termelési, arra irányuljanak, hogy 1990-ig kiegyenlítődjenek anyagi és kulturális színvonalbeli különbségek az ország valamennyi területe, illetve mikrokörzete között. Ennek egyik fontos feltétele a fejlődő urbanizáció, a viszonylag azonos fejlettségi szintű város- illetve községtípusok kialakítása. Szlovákiában például 77 települést jelöltek ki fejlesztésre körzeti jellegű községként, városként, ezek egyharmada dél-, illetve délkelet-szlovákiai vegyes lakosságú település. Ezek az urbanizációs központok a jövőben egyre nagyobb kihatással lesznek a további társadalmigazdaság átalakulásra. A távlati terv szerint például a ma 7 ezer lakosságú Nagymegyer lakosainak száma 2000- ben 13 ezer lesz, Ipolyságé 6 ezerről csaknem 10 ezerre, Zselizé 6,5 ezerről 10,4 ezerre, Komáromé 28 ezerről 46 ezerre, Rimaszombaté 17 ezerről 27 ezerre, Tornaijáé 6 ezerről 10 ezerre, Szepsié 5,5 ezerről 15 ezerre, Nagykaposé és Királyhelmecé 6 ezerről 11 ezerre emelkedik majd.

A gazdasági fejlettség elért szintjének további gyarapítása a jövőben lehetővé teszi a lakosság további gazdasági aktivitásának fokozását és a női foglalkoztatottság emelését. A korszerű gazdasági alapra és a tudományosműszaki forradalom követelményeire való tekintettel ugyancsak szükséges, hogy a jövőben tovább mérséklődjenek a területi aránytalansággok és eltérések a dolgozók szakmai, iskolázottsági és műveltségi szintjét illetőleg.

Tudjuk, hogy a legfeljettebb területek, illetve járások utolérése nem megy máról holnapra. A gazdasági és szociális kiegyenlítődés több évet, esetleg évtizedet igényel. Dél-Szlovákiának minden előfeltétele megvan ahhoz, hogy tovább haladjon a gazdasági fejlettség felé. Visszapillantva a megtett útra a lakosság elégedetten mérlegeli, hogy mi mindennel gyarapodott községe, városa, járása és személyes vagyona s mennyire javultak életkörülményei. A jövőben még kedvezőbb lehetőségek nyílnak a célkitűzések megvalósításához. Ezt a CSKP XV. kong rész - szusa is leszögezte, hangsúlyozva, hogy „pártunk továbbra is megteremti a feltételeket szocialista nemzeteink és nemzetiségeink sokoldalú fejlődéséhez, haladó hagyományaik és nemzeti kultúrájuk fejlesztéséhez".

MIHÁLY GÉZA

A tavaszi, nyáreleji ünnepkör legjelentősebb ünnepe a húsvét volt. Ez érthető, hiszen hosszantartó böjti időszak előzte meg, amikor tiltott volt a tánc, a zene, a szórakozás.

Hagyományőrző vidékeken még a két világháború között is nagyon élénken éltek a népszokások. Abban az időben a társadalmi és kulturális fejlődés alacsonyabb fokán kötelező erejű szokások szabták meg az egyén magatartását. Akárcsak a gazdálkodásnak, az ünnepeknek is meg volt a maga évtizedek alatt kialakult, kicsiszolt formája, rendje. Abban a társadalmi rendben az egyén alá kellett hogy vesse magát a közösség által megszabott formáknak, így. részvétele a táncban, szórakozásban is bizonyos szabályok szerint történt.

Ahogy a hosszan tartó farsangi mulatozásból nem maradhatott ki senki, ugyanúgy a böjti tilalmakat is betartották.

A farsang végének és a böjti időszaknak egyik jellemző szokása a tél és a tavasz allegorikus megütközése. Nálunk ez a kisze kihajtásában s a villő behozatalában található meg. Ez a szokás az Ipoly mentén és a Zobor alján még a második világháború utáni években is el volt terjedve.

A húsvéthoz számos szokás kapcsolódik, ezek közül még ma is a legközismertebb az öntözködés (locsolkodás) és a piros- és hímestojás készítése. A festett hímestojás nagyon régi múltra

tekint vissza. A kínaiak és az iráni népek szokásai között is megtalálható. A tojás az újjászülető élet jelképe volt, s ez a jelentése él abban a szokásban is, hogy a locsolásért ajándékként tojás jár.

A Barka völgyének falvaiban — Barkán, Lucskán, Dernőn, Kovácsiban — a húsvéti ünnepeket a fiatalok különös izgalmak között várták. Hiszen ez az ünnep az öntözködésen és a pirostojás készítésén kívül más örömöket is tartogatott számunkra. Húsvétvasárnap délutánján tartották a legényavatást. Ez nagyon fontos momentum volt a fiatalok életében. A legényéletnek is mevoltak a szigorú íratlan szabályai. Amíg az ifjút nem avatták legénnyé, nem téphetett be a kocsmába, nem vehetett részt a mulatságokon, nem járhatott el a fonóházakhoz, de késő este még az utcára sem mehetett ki. Erre a legények szigorúan ügyeltek. A legénnyé érést nem a kor határozta meg. Volt, akit fiatalabban avattak legénnyé, volt, akit idősebb korában. A feltételeket általában aszerint szabták meg, hogy tud-e már a fiú kaszálni, elég erős-e, tud-e titkot tartani. Ha a legények mindezt mérlegelve úgy döntöttek, hogy az illető alkalmas a legényéletre, húsvétvasárnap délutánjára meghívták a kocsmába legényavatásra. Ennek is megvolt a maga szertartásszerű rendje. A legényjelölt italt rendelt az egész társaságnak, s miután ezt kiitták a legények, a levegőbe emelve párszor a

falhoz ütötték az „újoncot", aki sorban kezet fogott a legényekkel, és ezzel legénysorba jutott. A mulatozás tovább tartott a kocsmában egészen éjfélig. Éjfél után az újonnan avatott legényekkel együtt indultak el énekszóval öntözni a lányokat. Minden lányhoz együtt érkeztek. Beköszöntöttek a házba,' majd, hiába ellenkezett a lány, megfogták, odavitték a kúthoz és nyakába zúdítottak egy-két vödör vizet. A lányok illendően megköszönték a locsolást, hímestojást adtak a legényeknek és süteménnyel, borral, pálinkával kínálták őket. Egy-eay háznál nem időzhettek sokáig, mert együttesen végig kellett járniuk a falu minden lányát. Egyet sem hagyhattak ki, mert az sértés számba ment volna. Hajnalra végeztek az öntözködéssel. A reggeli misére a lányok ünneplőbe öltözve mentek. Napközben már nem volt locsolás.

„Akkor a legények csak hideg vízzel öntöztek, mégis nagyon örültünk és vártuk a húsvétot" — emlékeznek az idős asszonyok. A falu hagyományos rendje gondoskodott róla, hogy a nehéz munkával eltelt hétköznapokat vidám, jókedvű ünnepek váltsák fel, amelyek színt, változatosságot hoztak életükbe és erőt adtak a fárasztó napi munkájukhoz. Régen, ha nehezebb is volt az élet, de megvolt a maga vonzó varázsa, amelyet a legteljesebb kényelem sem pótolhat.

MÉRYNÉ (C. Absolon felvétele)