A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-03-26 / 12. szám

5.

Klárinak ma, a múló idő távlatából úgy tűnt, hogy apa főiskolai tanulmányainak évei szinte karikacsapásszerű gyorsasággal röppentek el. Hétközben csak később, általában este járt haza a különböző értekezletekről, szolgálati utakról, a tervteljesítés érdekében vállalt túlórákról, vagy egyszerűen bent maradt a hivatali dolgozószobájában, ahol zavartalanul készülődhetett a vizsgáira.

Eleinte legalább szombat-vasárnaponként szakított magának időt a család részére, de a harmadik-negyedik évfolyamba jutva ezeken a napokon is csöndet, nyugalmat kívánt maga körül. Anya vasárnap is korán reggel fölkelt, gyorsan megfőzött, aztán hármasban többnyire kirándulni vagy a nagyszülőkhöz mentek. Hétfőtől aztán újra elölről kezdődött minden: önállóan végezték iskolai kötelességeiket, néha segítettek valamit anyának, apával pedig csak esténként találkoztak néhány percre.

Anya az elmúlt esztendőkben minden házi munkát magára vállalt, mindennel egyedül törődött, semmivel sem akarta apát terhelni. Arról sem szólt, hogy elromlott a központi fűtés hőszabályozója, hogy öcsi nem tartozik az osztály legjobb tanulói közé, és hogy ő, Klári sem a zeneiskolába, hanem inkább egy sportkörbe szeretne járni.

Sőt, anyának még arra is futotta erejéből, hogy türelemre intse mindkettőjüket, ha amiatt elégedetlenkedtek, hogy olykor bizony hetek vagy hónapok múlnak el és ők néhány röpke mondatnál alig válthatnak több szót az apjukkal.

„Most az a legfontosabb, hogy apátok be tudja fejezni tanulmányait. Akkor majd újra minden megváltozik nálunk, meglátjátok!... Már csak egyetlen évfolyamot kell befejeznie" — szokta mondani ilyenkor halkan, békítőén anya, bár látszott rajta, hogy ő is nagyon belefáradt már a többszörös megterhelésbe.

6.

Az avatás olyan volt, akár a többi hasonló díszes ünnepség. Elegáns ruhák, bódító virágillat és könnyek. Anya büszkén lépett ki férje oldalán a főiskola kapuján, hiszen apa friss diplomája egyben az ő türelmének jutalma is volt. Szeméből határtalan öröm sugárzott: látjátok, megérte az a sok lemondás, kibírtuk ezt az öt évet, győztük akaraterővel!

Este, amikor a házi ünnepségre meghívott vendégek elmentek és a család végre magára maradt, anya határtalan boldogsággal ölelte meg apát.

„Imre, mától újra úgy lesz minden, mint régen, ugye?” — mondta halkan és még jobban magához szorította.

„Természetesen ... természetesen úgy lesz!" — válaszolt apa és mintha még mondani akart volna valamit, kibontakozott anya öleléséből...

... Klári csak most, hogy ráért a gondolkozásra és szinte napról napra, eseményről eseményre elemezte magában az elmúlt esztendőkben történteket, csak most döbbent rá, hogy apa válasza milyen idegesen, szinte idegenül hangzott.

De akkor ez még egyiküknek sem tűnt föl.

7.

„Imre, délután a gyerekek szóba hozták, hogy sohasem foglalkozol velük. És hogy sohasem vagy otthon ... Pedig most már nem terhel az a sok tanulnivaló. Mikor beszélgettél velük csak tíz percig is a tanulmányi gondjaikról vagy egyéb problémáikról? ... Klári valami olyasmit említett, hogy teljesen elidegenedtél tőlünk. És igaza van, magam is úgy érzem!"

„Kérlek, ne izgass fölöslegesen ilyen badarságokkal. Ebben a családban valahogy túlságosan érzékeny mindenki. Jól tudod, milyen felelősség terhel a gyárban, hány ember munkáját kell irányítanom és ellenőriznem, folyton csupa gyűlés, értékelés, tervjelentés ...” „ ... és a magad szabta egyéni program! ... Azt hiszed, hogy mindenki vak körülötted? Arra nem gondolsz, hogy a családodnak is szüksége van rád?"

„Mária, hagyj föl ezzel a siránkozással! Te leülöd a magad nyolc óráját a hivatalban, itt-ott leírsz valamit az írógépen, megfőzöl néhány kávét és ezzel kész. Azt hiszed, nem tudom, miből áll egy titkárnő munkája? Te tulajdonképpen pihenni jársz a hivatalba, de én... Igaz is, légy szíves kikészíteni a fehér ingemet és a szürke öltönyömet. Prágai vendégeink vannak, este közös programunk lesz.”

„Ma sem maradsz itthon?”

„Nem és holnap sem. Reggel kéthárom napra elutazom."

„Pénteken?"

„Képzeld, pénteken!"

„Imre, de ez nem élet így!..." „Fölösleges érzelegned! És különben is: ha nem tetszik, elválhatunk..."

8.

Klári a szomszéd szobában tanult, világosan hallotta a párbeszéd minden mondatát. Szülei között akkor esett először szó a válásról, később — főképpen apa kezdeményezésére — egyre többször és egyre hangosabban vitatkoztak erről. Anya eleinte előttük, gyerekek előtt titkolni próbálta a dolgot, de Klári számtalanszor látta, ahogy esténként pirosra sírt szemmel a konyhába menekült... S ilyenkor mindig eszébe jutott az a vidám gyerekkori délután, amikor apa annak a pöttyös köténynek a csücskével törölte le anya arcáról a nevetéstől fakadt könnyeket... A bánat könnyeit azonban már nem volt kinek fölszárítania. Az egész család tudta, ha nem is beszéltek róla, hogy apa egy idegen nővel töltötte a szabadságát valahol a tengerparton.

Hetente legföljebb egyszer-kétszer tartózkodott már csak otthon, de ilyenkor is mindig veszekedéssé fajult szüleik társalgása. Apa rendszerint csak azért jött, hogy az általa tervezett válóper részleteit megbeszélje anyuval, aki ellenben hallani sem akart a bontóperről. Beszélgetéseik szinte mindig

durva veszekedéssé fajultak. Anya többnyire elsírta magát tanácstalanságában, apa pedig dühösen bevágta maga után az ajtót, és újra nem látták őt napokig.

Nehéz hónapok voltak, különösen attól a naptól kezdve, amikor apa először emelt kezet anyára. Egyre kíméletlenebből bánt vele, pedig tudta, hogy anya sokat fogyott akkor és ideggyógyászati kezelésre is szorult.

De mindez még csak előjátéka volt annak, ami az első bírósági tárgyalás napján lejátszódott náluk.

A tanács előtt apa kijelentette, hogy ők tulajdonképpen már csak papíron számítanak házasoknak és a gyerekek korával sem ellenkezik a házassági kötelék felbontása, ezért kéri: mondják ki a válást.

Anya a bíróságon is megismételte otthon már számtalanszor elmondott álláspontját. Hogy több mint tizenöt évi házasság és a kölcsönös egyetértésben átélt esztendők emlékét nem tudja egyik hónapról a másikra fölszámolni magában, hogy továbbra is ragaszkodik apához és bízik abban, hogy megváltoztatja álláspontját.

A tanács erre meghatározatlan időre felfüggesztette a tárgyalást. Apa köszönés nélkül, dühösen kirohant a tárgyalóteremből; anyára pedig olyan gyöngeség jött, hogy ki kellett őt támogatni a folyosóra.

9.

öcsinek aznap délután szakköri foglalkozása volt, úgyhogy Klári és anya kettesben voltak otthon. Vacsora készítés közben egyszerre hangos csattanással bevágódott az ajtó és a konyha küszöbén ott állt apa. Haja csapzottan a homlokába hullott, szeme fénylett az italtól. Egyből hangosan ráförmedt anyára. Hogy a bíróságon csak azért mondott nemet, mert el akarja rontani az életét. És az sem igaz, hogy még szereti őt, s ne áltassa magát azzal, hogy még valaha is beleszólhat az életébe.

Anya újból rosszul lett, de így is hellyel kínálta, csillapítani próbálta apát. Ű azonban válasz helyett kíméletlenül arcul ütötte anyát, aki nekiesett az ablaknak és két virágcserepet is levert közben. Klári ekkor már kezében tartotta a konyhakést, ezzel akarta megfenyíteni, megfékezni apát, aki meglátva a kést, hirtelen a lány után iramodott. Klári maga elé rántott egy konyhaszéket, apa a futás lendületében megbotlott benne és estében magával sodorta Klárit is, miközben bal vállával a késre zuhant.

Percek alatt megérkezett a mentőkocsi, röviddel később pedig a rendőrségi riadóautó is. Apát kórházba szállították, Klárit előzetes letartóztatásba helyezték.

10.

A főtárgyaláson Klárit valóban fölmentették a vád alól. ügyvédje két perdöntő bizonyítékot tudott felmutatni. Apa írásbeli nyilatkozatát, melyben magára vállalja a súlyos testi sérülésért járó felelősséget, és egy másik iratot, melyben visszavonja bontókereseti javaslatát.

... A bontóper tehát elmaradt, de milyen súlyos családi tragédia árán ...

(M)

Foto: E. Kosúthová

A BONTÚPER ELMARAD

(A LAPUNK LEGUTÓBBI SZÁMÁBAN KÖZÖLT BÍRÓSÁGI TÖRTÉNET BEFEJEZÉSE)

17