A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-03-26 / 12. szám

Általában a színikritikus „sorsa" is megegyezik a nézőével: kedvelt színészeit többnyire csak a színpadon látott alakításaik alapján ismeri... Nos, jobbára „csupán" így ismerem hát én is Ropog Józsefet, a MATESZ komáromi együttesének jeles színészét; magánemberként bizony vajmi keveset tudok róla.

Félprofilban látom, amint beszélgetés közben rá-rápillantok. A tartása, ahogy a karosszék sarkába húzódik laza és elengedett. Valójában azonban tele van feszültséggel, mintha minden kérdésemre egyből, gondolkodás nélkül „illenék" válaszolnia. És hamarosan kiderül: az élete, művészi pályafutása is hasonló ellentmondásokkal van teli. Gyerekkorától a színház érdekelte, de nem érzett magában elég adottságot és bátorságot a színészethez, így az ipraiskolában szerzett érettségije után egy gépállomáson vállalt alkalmazást. Aztán amikor már-már úgy tűnt, hogy végleg a gépészszakmában marad, egy merész elhatározással — csaknem hatszáz koronával kevesebb fizetésért — elszegődött kezdő színésznek Komáromba ! . . .

— Azon a gépállomáson valamiféle állandó hiányérzetem volt — mondja halkan, mintha szégyellné, hogy fiú létére nem tudták lekötni figyelmét a gépek.

De a színpadon tett első lépései is tele voltak egy bizonyos feszültséggel s merevséggel. Hamarosan rádöbbent, hogy a színpad világa sajátos fegyelmet, keménységet követel; megtanulta, hogy mit is jelent tájról tájra utazva egy egész szezont végigjátszani. Aztán a tényleges katonai szolgálat évei következnek, de amikor leszerel, újra visszatér a színházhoz. Ekkor már egyre komolyabb feladatokkal bízzák meg. Ő játssza például Vronszkijt az Anna Karenyinóban, Tibaldot a Rómeó és Júliában, Jó Sándort a Kormos égben, Ádámot Az ember tragédiájában, a Rabló címszerepét, Cassiót az

Othellóban ... és még szép számmal sorolhatnánk Ropog József sikeres szerepeit.

— Engem sohasem skatulyáztak be egy-egy típusfigurába a rendezők. A sokrétű szerepkör nagy előny egy színész számára — mondja rövid tűnődés után.

— Melyik a legkedvesebb szerepe?

Elmosolyodik. Kamaszosan, közvetlenül, keskenyre húzódó szemmel.

— Olyan ez, mintha egy sokgyerekes apától azt kérdezné valaki, melyik a legkedvesebb gyereke . . . Gyerekem csak kettő van, de szerepem nagyon sok volt már. Talán mindig a legfrisebb alakítás élményei rögződnek benne’m a legélénkebben.

— A közönség általában csak a végeredményt: az előadást látja. Érdekes lenne azonban bepillantani a „műhelytitkokba" is! Vajon hogyan lesz egy szerepből élő figura?

Arca újra komolyabbá, testtartása merevebbé válik.

— Úgy, hogy az első olvasópróbától a bemutatóig igyekszem a lehető legtöbbet megtudni az általam eljátszandó figuráról. .. Aztán türelmetlenül várom azt a pillanatot, amikor a próbák valamelyikén ráérzek a szerep és az egész darab hangulatára. Ilyenkor minden egyébről megfeledkezem és csak a játékra összpontosítok, igyekszem minél többet rögzíteni magamban ebből az állapotból, hogy a következő próbákon vagy előadásokon még mélyebbre tudjak hatolni a figura jellemébe.

— Tudatos megközelítése ez a szerepnek?

Töprengve válaszol:

— Nem tudom hamarjában mennyire tudatos ez a folyamat, én inkább gyakorlatinak érzem... Amikor két ember leül társalogni, még nem tudják pontosan, hogy mit is fognak beszélni.. . A színésznek is ilyen élethű helyzeteket kell teremtenie a színpadon, mintha minden szava, gondolata ott születne a néző előtt! Tudatos megközelítés helyett, inkább a szereppel való azonosulást érzem fontosnak munkámban.

Ropog József tehetségének kiváló bizonyítéka, hogy a MATESZ komáromi társulatából eddig talán őt bízták meg a legtöbb tévé- és filmszereppel. Játszott a Rakéta című filmsorozatban, a vidám történetű Kocsmároskirálynőben, a Katakombákban, a Csipetnyi érzés című mai tárgyú tévéfilmben pedig a főszerepet osztották rá. A film rendezője úgy nyilatkozott, hogy kellemes meglepetés volt számára együttműködni Ropog Józseffel s a jövőben is számít játékára! Komoly elismerés ez, különösen ha számba vesszük, hogy a MATESZ színészeinek — sajnos — meglehetősen ritkán nyílik alkalmuk a rádió mikrofonja vagy film- és tévékamera előtt is bizonyítani tehetségüket.

Afelől érdeklődöm, vajon gondolt-e már arra, hogy a jövőben milyen szerepeket szeretne eljátszani?

— Nagyon szeretem ezt a pályát, de nincs konkrét szerepálmom — válaszolja. — Bármilyen feladatnak örülök, amit a színházban rám bíznak. Minden szereppel, még a néhány mondatos „belépőkkel” is el lehet és el is kell mondani valamit. Színészként talán a mai tárgyú darabok izgatnak jobban, mert teljesen közvetlenül, „hétköznapi hangulatban" szólhatok a közönséghez.

— Tényleg, a közönség! Mi a véleménye a színház állandó tájolásáról, az előadás végén fölcsattanó tapsról?

Felcsillan a tekintete.

— Szinte mindenütt nagyon kedvesen, szeretettel fogadják társulatunkat, a tájolás egyszerűen hozzátartozik színházunk jellegéhez. A sok utazás fárasztó dolog, de zokszó nélkül vállaljuk, mert estéről estére más vidéken, más közönségnek játszani egyben küldetés is ... És mert a színház közös élmény a színész és a néző számára, a taps — szerintem — ennek az élő kapcsolatnak a kifejezője. Számomra előadásról előadásra megújuló élményt jelent! (M)

KONTÁR GYULA felvételei

16