A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-15 / 2. szám
LÁTOGATÁS A HATÁRSZÉLEN ELŐSZÓ HELYETT „Streng nyomozó: Kísértetügyben nincsenek szavahihető tanúk. A nagyon szavahihetőek meg egyenesen gyanúsak. 1. nyomozó: Lubomirszky Öméltósága kétszer is találkozott vele, és határozottan állítja, hogy az aranyakat is tőle kapta. Streng: No látja, barátom, a hamis arany, az tény. Az kézzelfogható. És azt nem kísértetek csinálják. Ha a sztaroszta ezt Kaszparektől kapta, akkor Kaszparek él, és nekünk el kell fognunk. Készüljünk, barátaim, induljunk Lublóra!“ Nem nehéz kitalálni, hogy az idézett szöveg az egyik legújabb magyar film forgatókönyvéből, Mikszáth Kálmán Kísértet Lublón című művének filmváltozatából származik. Hogy volt-e kísértet, s ha volt, ki volt, megtudjuk a filmből1. Streng nyomozó szavait azonban mi is megfogadhatjuk: szóval, induljunk Lublóra. A JÁRÁSI SZÉKHELY Érdekes, hangulatos kisváros Stará Lubovna (Ólubló) a Szepességben, a lengyel határ mellett. Az oklevelek először 1292-ben említik, méghozzá Podolineccel (Podolinnal) kapcsolatban: a lublóiak kapták ugyanis azt a feladatot, hogy Podolin városfalait őrizzék. Ólubló egyébként ma már járási székhely, méghozzá olyan járásnak a székhelye, amely — ki tudja, miért? — meglehetősen nagy szerepet kapott a magyar irodalomban. Mikszáth innen származó kísértethístóriáiban — mint Schöpflin Aladár megállapította — még ma is érezzük azt a borzongást, amit hallatukra egykor a szklabonyai születésű kisfiú érzett. Krúdy Gyula is gyakran emlegeti Lublót, a lubíói főszolgabírót, s valószínű, hogy ő is jól ismerte a városkát, hiszen a közeli Podolinban volt kisdiák. Krúdy még fiákeren járta a vidéket. Poprádfelkától Podolinig, s útközben — mint Szindbád kalandjaiból megtudjuk — meg-megpihent a késmárki vendégfogadóban. Bizonyára gyakran volt szüksége egy kis „lélekmelegitőre", mert errefelé igen szeret tréfálkozni a természet. Hol hóval borítja el a gyanútlan látogatót, hol meg jéghideg esőt zúdít a nyakába. Nem kegyelmez szegény újságírónak sem, aki szerencsétlenségére nem eléggé téliesen öltözve jelenik meg a színen, azaz Lubló főterén. A főtér talán évszázadokkal ezelőtt is ilyen lehetett. Középen a templom, körülötte régi polgárházak. A járda egy darabon ódon boltívek alatt halad. Már-már könnyű fiákereket vagy súlyos határokat képzelnék magam köré, amikor a négyszögletű tér egyik sarkában hirtelen felbukkan egy autóbusz, amelyet rögtön megrohamoz a tologó tömeg. Mintha csak otthon, a fővárosban lennék. . . Úgy látszik, az emberek mindenütt egyformák: legalábbis az autóbuszon utazók. Szóval, Lubló első pillantásra ódon kisvárosnak tűnik. De csak az első pillantásra. A főtértől néhány lépésnyire korszerű, minden igényt kielégítő áruház, a Vabec csábítja a látogatót. Kissé távolabb új lakónegyed hívja fel magára a figyelmet, amely — mint ezt a lakótelepen meredező daruk bizonyítják — még tovább épül. A város szélén pedig, a lublói vár alatt szépen berendezett, hangulatos juhásztanya — a mi fogalmaink szerint autócsárda —, a Pol'ana várja a vendéaeket. ~ A VÁROS SZÉLÉN A Pol'anába természetesen én is betérek, de érdemes előbb szétnézni a környéken. Mert Lubló elég sok meglepetést tartogat az idegen számára. Ugyan, ki számítana például arra, hogy egy városban — amely ráadásul járási székhely —, tehenet vezető nénivel, esetleg lovaskocsival találkozik? Lublón ez természetes, mindennapi dolog. A tehén, a lovaskocsi ugyanúgy hozzátartozik a városhoz, mint az ősrégi vár, amely már legalább hatszáz esztendeje uralkodik a vidéken. Annak idején — évszázadokkal ezelőtt — azoknak a határszéli váraknak a rendszerébe tartozott, amelyek a Lengyelországba vezető fontos utakat őrizték. Valószínűleg IV. Béla veje, Boleslav krakkói fejedelem építtette, aki nemcsak Podolin, hanem Lubló környékére is igényt tartott. 1308-tól négy éven át Trencséni Csák Máté tulajdonában volt a lublói vár, majd 1412-től, amikor tizenkét más szepességi várossal együtt Lublót is elzálogosította Zsigmond király, egészen 1772-ig a lengyel sztaroszták lakták: lengyel urak mulatoztak benne és lengyel kapitányok parancsoltak a népnek. Lubomirszky „Öméltósága“, aki állítólag kétszer is találkozott a lublói kísértettel. A Pol'ana nevű juhásztanyát — azt hiszem — nem szükséges részletesebben bemutatnom. Hiszen aki erre jár, bizonyára úgyis tart itt egy rövid pihenőt. Annyit azonban elárulok, hogy a főszakács „specialitása" a juhászmódon elkészített sertésborda. Nagyon finom. VARGA ERZSÉBET (Absolom L. és a szerző felvételei) 4
