A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-03-12 / 10. szám
így o hazai énekkari mozgalom már létrejötte idején úgy indult, hogy az éneklő csoportok tulajdonképpen csak újjáalakultak. Többnyire olyan idősebb tagokkal, akik annak idején már a fonóban megszerették a közös éneklést. Az éneklő csoportokat jelentős mértékben támogatta a néprajzi kutató munka megkezdése, néprajzi múzeumok létesítése, a népdalgyűjtés stb. Az énekkarok munkája — bár a hatvanas évekig nem volt mozgalomszerű — soha nem volt jelentéktelen, s szerepe és jelentősége még nagyobb lesz a jövőben. Énekkari kultúránk gazdag munkásmozgalmi hagyományokkal rendelkezik. Elég itt utalnom a rozsnyói és a komáromi munkásdalárdára. Véleményem szerint a zene és az ének' az eszmei és az egészséges nemzeti öntudatra nevelés egyik hatékony eszköze már ma is, s az lesz a jövőben is. Hogyan képzelem el a további kibontakozást? Nincs az a tökéletes munka, nincs az a tökéletes módszer stb., amelyen ne lehetne javítani. Jelenleg nagyon sok énekkarunk a megalakulás, még több a stabilizálódás folyamatát éli. Főleg ezek igénylik további munkájukhoz a módszertani és szakmai segítséget. A kórusok csak így tudják leküzdeni az előttük álló nehézségeket. Csak így tudnak eljutni működésük harmadik szakaszához, amelynek mór a „kulturális értékek" létrehozása a jellemzője. Úgy vélem, egyelőre kevés ilyen énekkarunk van, a galántai Kodály-napok is ezt bizonyítják. Meggyőződésem szerint a színvonal további javulásának nélkülözhetetlen feltétele „a kulturális értékek cseréje". S a kórusoknak most már szinte „létérdekük" lenne a folyamatos fellépések biztosítása, a kölcsönös találkozók rendszeres szervezése, a kerületi és központi versenyeken való szereplés, kapcsolatteremtés szlovák kórusokkal, küfföldi fellépések, amelyek révén már a sajátos kultúrák is cserélődhetnének. Az énekkari mozgalomnak, illetve az énakkaroknak most már arra kell törekedniük, hogy működési területükön a lehető legteljesebben kielégítsék az igényeket. Vass Lajos Erkel-dijas zeneszerző a CSMTKÉ vendégkarnagya munka közben. ÚJABB MUNKAFORMA NYELVMŰVELÉSÜNKBEN Meggyőződésem, hogy egy-egy szerv, szervezet vagy testület munkaformáit nem lehet íróasztal mellett kiagyalni: ezeket mindig maga az élet hozza létre, és szinte kényszeríti ránk. Ezt igazolja azoknak a munkaformáknak az eredményes vagy eredménytelen alkalmazása is, amelyeket a CSEMADOK KB nyelvi szakbizottsága immár tízéves működése során kialakított. Eddig öszszesen nyolc munkacsoportban próbáltuk szervezni munkánkat, de ennek csak a fele működött eredményt felmutatóan. Érthető is, hiszen egy-egy csoport munkájának hatóterülete átnyúlt a másikéba is. Például sajtónyelvi csoportunk rövid ideig működhetett eredményesen, mert a sajtó nyelvével az ismeretterjesztő (nyelvművelő cikkeket író) csoport is foglalkozott (hiszen nagyrészt a sajtó nyelvéből vette témáit), az újságírók továbbképzésének ügyét meg az újságíró-szövetség vette kézbe, s hatékonyabban ellátta, mint az említett csoport. A terminológiai csoportot pedig — amely elsősorban a közéleti terminológiának és a szakmai terminológiák közéletivel érintkező részének a kialakítási kérdéseivel foglalkozott volna — meg sem tudtuk szervezni, míg a sajtónyelvi csoport működött, hiszen ez utóbbi is foglalkozott terminológiai kérdésekkel, sőt az ismeretterjesztő csoport tagjai is dolgoztak fel terminológiai témákat. Mostanában viszont egyre többen sürgették a terminológiai csoport működésének elindítását. A sajtó nyelve ugyanis mind jobban telítődik szakmai szavakkal és kifejezésekkel — ez egyébként a rohamos fejlődés következménye és világjelenség —, s bizony az ismeretterjesztő csoport cikkei már nem nyújtanak elég segítséget a fordítóknak és szerkesztőknek a terminológia használat kérdéseiben. A terminológia használata még az egynyelvű közösségekben is vet fel problémákat: nem mindegy, hogy egyegy új közéleti vagy szakmai fogalomnak milyen nevet adnak; olyat-e, amely magát a fogalmat is jói kifejezi, és szerkesztettségében sem mond ellent a nyelvi törvényeknek; vagy pedig olyat, amely az új fogalmat úgy-ahogy kifejezi, de létrehozása nem a szóalkotási szabályoknak megfelelően ment végbe. A kétnyelvű társadalmakban (például a nemzetiségi közösségekben) a nevezéktannak látszólag nem a kialakítása, hanem a fordítása okozza a problémát. Ez részben így is volna, ha a fordítóknak. rendelkezésükre állna a kétnyelvű terminológiai szótár. Ilyenek azonban nincsenek minden szakterületen, s ha volnának is, csak a régebbi nevezékek lefordításában lehetnének segítségükre. Viszont nemegyszer a magyarországi nyelvhasználatból még nem ismert szakmai fogalmak nevét kell magyarra fordítani, s így a fordítók is „szóalkotókká" válnak. Csakhogy ennek több veszélye van. Először is az, hogy más néven nevezik meg ugyanazt a fogalmat nálunk, mint amilyen néven Magyarországon válik ismertté, s ez a magyar nyelv különfejlődésének veszélyét rejti magában. Másodszor: a mi nemzetiségi kiadványainkban is eltérhet a szakszóhasználat, mert az „Ahány fordító, annyi megoldás" elve érvényesülhet. Szükségünk van tehát ennek a rég tervezett csoportnak a működésére (most már a szerkesztőségi dolgozók is látják ezt), amely egyrészt közös munkával felkutatja majd az új szlovák szakkifejezések magyar megfelelőit, másrészt állást foglal sajátos terminológiai kérdéseinkben. Az egyénnek esetleg hetekre, sőt hónapokra lenne szüksége ahhoz, amit a szervezett közösség néhány nap alatt megold. De az eredmény nemcsak a munka meggyorsítása és megkönnyítése lesz, hanem terminológia használatunk egységesítése is. A terminológiai csoport munkája sem indul meg és megy majd zökkenők nélkül — ezt jól tudjuk. Nem elég ugyanis megszervezni a csoportot; ez egyébként már meg is történt. A szerkesztőségektől hathatós segítséget várunk bizonyos technikai, sőt anyagi kérdések megoldásához, mint például az összegyűlt terminológiai anyag feldolgozása, a feldolgozott anyagról készült jegyzékek sokszorosítása stb. A mi segítségünk a szervezés és a szakmai tanácsadás biztosítása, a többi tulajdonképpen rájuk vár. Olyan szervünk ugyanis nincs, amely ebben a kérdésben kész segítséget adhatna szerkesztőségeinknek. A sült galamb meg senkinek sem repül a szájába. Csak „Csináld magad" alapon oldhatjuk meg ezt a problémánkat. De aki csinálja, az elsősorban valóban magának csinálja. JAKAB ISTVÁN TEGYÜK KÖZKINCSÉ ÉRTÉKEINKET A Hét utóbbi számaiban rendszeresen bemutatja a szlovákiai magyar népviseleteket. Csak a dicséret és elismerés hangján szólhatunk a szerkesztőségnek erről a kezdeményezéséről, hiszen a népviselet lassan teljesen divatjamúlt lesz. Örömmel vettük tudomásul, hogy a Hét Ipolyszalka népviseletét is bemutatta. Sajnáljuk, vagy tartsuk természetesnek, hogy a faluban már csak az idősebb asszonyok járnak népviseletben? Napjainkban egyre több szó esik a népi alkotások is a népművészet értékeiről. Nem vitás, hogy gazdag hagyományokkal rendelkezünk. Mindent meg kell tehát tennünk, hogy mentsük, ami menthető. A népi alkotások és népművészeti értékek megmentésére más országokban is történtek intézkedések. Televízióműsorokban láthattuk, hogy a gyűjtőmunkába a tanulóifjúságot is bevonják. Nálunk nem lehetne ugyanezt tenni? A népművészeti tárgyak, a népviselet megmentése elsősorban a népművelők, a pedagógusok és az úttörők feladata. Szálkán is történtek intézkedések a népi alkotások megmentésére. Az általános iskola igazgatósága az iskola tánccsoportja részére felvásárolta a környék egyedülálló népviseletét. Szükséges azonban, további népművészeti tárgyak felkutatása is. Néprajzi szoba létesítése mindenképpen ösztönzőleg hatna. A népi alkotások megmentéséért Halló József teszi a legtöbbet, önszorgalomból, kedvtelésből már egy kis múzeumra való anyagot gyűjtött össze. Nemcsak régiségeket gyűjt, hanem olyan munkaeszközöket is, amelyeket a felszabadulás előtt még használtak. Gyűjteményében megtaláljuk a szántóvető ember munkaeszközeit, a kenderfeldolgozó eszközöket és a házi kenyér sütéshez szükséges munkaeszközöket. Gyűjteményéhez tartozik még a szőrtarisznya, (ezt marhakereskedők hordták vásárok alkalmával) és a szálkái) csikóbőrös kulacs. Szükséges lenne helyiséget biztosítani a felkutatott és összegyűjtött tárgyak, eszközök számára. MÁJERSZKY MARTON ARANY JÁNOSRA EMLÉKEZTEK A CSEMADOK Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) városi szervezete sikeresen teljesíti az évzáró taggyűlés által megjelölt feladatokat. Szép példája volt ennek az a klubest, amelyet Arany János születésének 160. évfordulója alkalmából rendeztek. A halhatatlan költő életét és munkásságát Hölgye István gimnáziumi tanár méltatta. Az irodalmat szerető hallgatóság figyelmét lekötötte a szépen kidolgozott előadás. A jelenlevők még jobban megismerték Arany János életét, munkásságát, hazájának és népének sorsát, amely mélyen hatott rá. A versek és az idézetek célszerű kiválogatása hozzájárult a költő életművének teljesebb megismeréséhez. A költeményeket Széllé Zsuzsanna és Ozsvald Gabriella gimnáziumi tanulók szavalták. Akik jelen voltak a klubesten, szép élménnyel tértek haza, s türelmetlenül várják a következő alkalmat, amikor ismét hasznosan eltölthetik az estét. MAG GYULA RÖVIDEN A CSEMADOK luéeneci (losonci) helyi szervezetének honismereti köre élénk tevékenységet fejt ki. öszszejöveteleiken érdekes és hasznos dolgokról tanácskoznak. Legutóbbi ülésükön Rusznák János elnök ismertette a tagokkal azokat a módszereket, amelyek a kutatáshoz nélkülözhetetlenek. Jelenleg rendezik és leltározzák az összegyűjtött anyagokat. A kör egyik fontos célja a Losoncról szóló könyvek, írások számba vevése. Tervükben szerepel „Emberek, évek, események“ címmel egy losonci vonatkozású eseménynaptár összeállítása. Hermel Ödön mérnök, a kör egyik lelkes tagja most például fényképkiállítást rendez „Losonc régen és ma“ címmel. Munkájában a honismereti kör tagjai segítik. A közeljövőben Varga Ervin tart előadást a kör tagjainak Losonc és a környék irodalmáról. Egyik összejövetelükre meghívják a járási levéltár vezetőjét is. SÓLYOM LÁSZLÓ ★ Jabloncán élénk kulturális tevékenység folyik Csobádiné-Molnár Magda pedagógus jóvoltából. Az iskolán kívüli munkából is kiveszi a részét. Mind a CSEMADOK, mind a Nőszövetség helyi szervezetében tevékeny. Esztrádműsorokat, alkalmi és keretműsorokat, rigmusos-tréfászenés játékokat tanít be, feldolgozva sok szép hagyományt, és a község krónikáját is ő vezeti: Nagy része volt az évzáró taggyűlés sikeres lebonyolításában. A jól előkészített és kellően propagált öszszejövetelen körülbelül százharmincán vettek részt. Az író-olvasó találkozóval egybekötött évzáró taggyűlésnek Gömörl Kovács István volt a vendége. Nemrégen jelent meg „Hívogató“ című verseskötete. Kedvesen elbeszélgetett a jelenlevőkkel, a fiatalokkal, akik már több versét ismerték. A könyvárusítással tarkított szerzői est azt bizonyítja, hogy ebben az eldugott kis faluban is szeretik a verset, a szép és érthető szót. NÉMETH ZSUZSA 7
