A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-03-05 / 9. szám
ÉLETSZÍNVONAL A MIKROSZKÓP ALATT — Én itt születtem, Győző pedig akkor költözött hozzánk, amikor összeházasodtunk. — Ezek szerint együtt éltek a szüléiddel? — Egy házban lakunk. Szüleim a földszinten, mi pedig a két éve elkészült emeleten. — Miért lettél közgazdász? — Erre nem is olyan könnyű válaszolni. Talán egy kicsit az is közrejátszott, hogy világéletemben makacs természetű voltam. — Szeretném, ha ezt megmagyaráznád. — A somorjai magyar tannyelvű gimnáziumban volt egy tanárom, aki folyton azt hangoztatta, hogy sok volt somorjai diák végezte el a főiskolát, egyetemet, de egy közgazdász sem akad közöttük, s feltehetően ezután sem lesz. Ez eléggé kihívóan hangzott, nem csoda hát, ha eltökéltem magamban, hogy én csakazértis közgazdász leszek, s amint a mellékelt ábra is mutatja, ez sikerült. — Az egyetem befejezése utón mindjárt a mostani munkahelyedre kerültél? — Nem. Tíz hónapig egy központi hivatalban dolgoztam, jobban mondva tengtem-lengtem. Sehogy sem találtam a helyemet az aktakupacok között, s őszintén el voltam keseredve, hogy ott kell „megavasodnom". Szerencsémre időben megtudtam, hogy az Életszínvonalkutató Intézetben közgazdászt keresnek, megpályáztam az állást, felvettek, azóta itt dolgozom. Még azt sem bántam, hogy háromszáz koronával kevesebb lett a fizetésem; az volt a fontos, hogy kedvemre való dolgot csinálhatok. — Tulajdonképpen mi az az életszínvonalkutatás? — Részben közgazdaságtan, részben szociológia, de ha úgy vesszük egyik sem, hiszen a két tudományág ötvözéséből nem holmi keverék, hanem — ahogy ez már lenni szokott — egy új tudományág keletkezik. S hogy mit vizsgál? Egy összetett és sokrétű jelenséget, amit mi jobb elnevezés híján életszínvonalnak kereszteltünk el. Azt hiszem eléggé elterjedt tévhit, vagy legalábbis egyoldalú nézet, hogy az életszínvonal nem egyéb, mint az anyagi jólét mércéje. Ha valakinek sok a pénze, vagy ha víkkendhóza, autója, pazarul berendezett lakása stb. van, azt szoktuk mondani róla: magas életszínvonalon él. A dolog másik oldalát viszont senki sem látja: ennek a valakinek, akit úgy irigyelnek, valójában nincs egy pillanatnyi szabad ideje sem, hiszen folyton az autóját bütyköli vagy a nyaralója körül szöszmötöl — kényszerűségből, mert a javításra, a karbantartási munkálatokra már nem telik. Ez a valaki természetesen olvasni sem ér rá, legfeljebb egy detektív-film megtekintésére futja az idejéből, s meglehet, épp az autója miatt nem öltözhet divatosan sem, kénytelen az idejétmúlt öltönyében járni. Az elmondottakból kiviláglik, hogy az életszínvonalat mi nem kelnem, tanulni viszont csak este van időm,' miután Kingát aludni tettük, így érthető, hogy többnyire éjféltájban vagy még később kattintom el a villanyt. Szerencsére mindenki segít és drukkol nekem, így nem is olyan rettentő a felkészülés. Talán hihetetlenül hangzik, de még a lányom is izgul miattam. A minap valahogy felriadt az álmából, s amikor észrevette, hogy ott görnyedek a könyv fölött, azt kérdezte: „Anyuci, már mindent megtanultál? Ha odamész a bácsikhoz, mondd meg nekik, hogy ne haragudjanak rád! Akkor majd biztosan nem bántanak." — Mióta laktok Somorján? Dr. Bauer Győzőné Fischer Edit közgazdász, a bratislavai Életszínvonalkutató Intézet munkatársa. Idestova nyolc esztendeje ismerjük egymást. Ennyi idő alatt jóformán semmit sem változott — illetve, hogy pontosabb legyek: mintha megfiatalodott volna. Amikor hangosan is kimondom, mire gondolok, jóízűen elneveti magát. Aztán tréfásan csak anynyit jegyez meg: — Magad is láthatod, milyen ősz öregasszony vagyok én már, a hajam maholnap teljesen megfehéredik — és ujjával a fejebúbjára mutat, ahol valóban meg-megcsillan egy-két ősz hajszál, csakhogy azokat én már nyolc esztendeje is ott láttam, tehát nem bizonyítanak semmit. Váratlanul egy sereg fényképet tesz az asztalra. — Nézd, milyen nagy lányom van — mondja nem kis büszkeséggel. — Az apja folyton csak őt fényképezi. Kinga két és fél éves, életvidám és — a képek alapján ítélve — eleven teremtés. — És kivel van ilyenkor, amikor ti munkában vagytok? — kérdezem. — Most, hogy már nagyobbacska, minden reggel visszük a bölcsődébe, de még fél éve is az édesanyám vigyázott rá, ami megfizethetetlen segítséget jelentett számunkra. Sőt, hogy őszinte legyek, mostanában is gyakran megtörténik, hogy anyu „vállalja" a gyereket, mivel én a kandidátusi disszertációm megvédésére készülök, Győző pedig többnyire otthon írja a tudományos cikkeket. — Mennyit alszol naponta? — Mostanában nem többet, mint öt órát, de olykor még annál is kevesebbet. Reggel már hatkor indul az autóbusz Somorjáról, tehát korán fel kell 16
