A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-26 / 8. szám
szete űzte őt a nagy magányba, s úgy sejtem, még ott is, még úgy is boldog volt ez az ember. Boldog volt, mert álmodozhatott. S aki álmodozni tud, az költő is egy kicsit. Tápai Miklós költő volt. üldögélt szótlanul, töprengett a világ dolgain, s álmodozott a magányban. Közben apró szobrocskákat faricsgált. S e szobrokból összeállt, benépesedett egy másik világ, Tápai Miklós költői világa, melyben igazság van. Igazság azért, mert a legendás csallóközi ördög is ott van ebben a világban — fába faragva ... és hóna alatt viszi a pokolra a csuhás papot, másik hóna alatt meg a pocakos bírót aki nyüszít, malacmódjára. A két tyúktolvaj meg kicsavart nyakú lúddal menekül — valahonnét, valahová. És fába faragta a falu bolondját is. Öt biztosan szerette. Ezek a papok, bírók, ördögök és tyúktolvajok éltek valamikor. Kortársai voltak annak az embernek, aki fába faragta őket. Akárcsak a búsuló juhászok. Belőlük többet is faragott. Nyilván kérték, unszolták rá a szomszédok, ismerősök, mert hiszen divat is volt az efféle nosztalgia. így lett Munkácsy könyöklő siralomházi figurájából Doborgazon egy faszobrocska, s még sok-sok remekmű ezen kívül, — melyeket aztán tudós rokona az első Csallóközi Múzeum alapítója, Khín Antal mentett meg az utókornak. A szobrocskák ma Dunaszerdahelyen, a Csallóközi Múzeumban találhatók. Kincsként őrzik őket, mert azok. RESZELI FERENC A szerző felvételei 13
