A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-02-26 / 8. szám

FIATALOK VÁLASZÚT ELŐTT Szimőn (Zemné) a Nemzeti Fronthoz tömö­rült tömegszervezetek tagjai elhatározták, hogy foglalkoznak a fiatalok öltözködésének kérdé­sével, vagyis azzal, hogyan illene megjelenniük társas összejöveteleken. Ugyanis egyre gyak­rabban fordult elő az utóbbi időben, hogy jól ismert fiatalemberek és más falvakból jött ven­dégek szinte egymást fölülmúlva versenyeztek a kihívó viselkedésben. Például táncmulatságokon nem alkalomhoz illő öltözékben jelentek meg. Az ingüket övig kigombolták, farmernadrágju­kon pedig ízléstelen, tarka foltdarabok voltak. Ez a modortalanság kihívás akar lenni (Ki va­gyok én?),nézzétek, ez vagyok, a legmodernebb vagány vagyok stb. öltözékük és viselkedésük egyaránt kirívó, feltűnést keltő volt. Nem csoda tehát, hogy a lakosság körében nemtetszést váltottak ki ezzel a magatartásuk­kal. A Nemzeti Fronthoz tartozó tömegszerveze­tek tagjai ezért helyezkedtek aztán olyan állás­pontra, hogy a feltűnősködő, kirívó öltözködésű és viselkedésű egyénektől megvonják a rendez­vényre a belépés jogát. Néhány évvel ezelőtt a tisztességesen dolgozó fiatalok még a szép és divatos öltözködésben versenyeztek, ünnepé­lyeken, alkalmakon legszebb ruhájukban jelen­tek meg. A község vezetői nem azt kívánják, hogy a fiatalság kimondottan sötét ruhában szórakozzék. Azt azonban elvárja, hogy öltöz­ködésben is kifejeződjék fiatalságunk egészsé­ges, okos gondolkodása. A vezetők döntése jó viszhangra talált a la­kosság körében. A kihívó és kirívó viselkedésű, illetve öltözködésű fiatalok most válaszút előtt állnak: vagy megfelelnek az elvárásoknak, vagy elszigetelődnek. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a döntés eredménye kedvező. Az utolsó két táncmulatságon a kirívó öltözkö­désűéit és viselkedésűek már nem jelenhettek meg. Bízunk abban, hogy az a néhány ,,vagány­­kodó" fiatal hamarosan kultúratisztelővé és il­lemtudóvá válik. BÚKOR JÓZSEF Legszívesebben úgy kezdeném, ahogy a mesék kezdődnek: „Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy ember Doborgazon . . .: Tápai Miklósnak hívták, s a töltés tövében lakott — abban a nádfedeles házikóban, ahol ősei hosszú-hosszú időkön keresztül egymástól tanulták — örökölték a dunai ha­lászmesterség számtalan szép titkát, fortélyát. Ez a Tápai Miklós immár negyven eszten­deje halott. A faluban már a legöregebbek is csak halványan emlékeznek rá, s egyetlen élő rokona meseízű történetekkel eleveníti fel személyét. Negyven esztendő távolából okkal is válhat meseszerűvé egy olyan ember, aki hosszú, közel kilenc évtizeden keresztül úgy élt, ahogy ő. Hajdan-régen még diákoskodott is Debrecenben, aztán a vándorlegényekkel csavargott koratavaszoktól késő őszökig. De élete második, nagyobbik felét ott élte le a doborgazi töltés tövében, ahol egy kőhajítás­­nyira az öreg Duna hozta-vitte Tápai Miklós szép álmodozásait. Azt mondják remeteter­mészetű, rögeszmésen igazságszerető ember volt. Kevéske pénzből igénytelenül tengette magát. Enni a rokonoknál kapott. Sokféle munkához értett, sok titoknak volt a tudója. A családi hagyományokhoz híven halászként, révészként, vízimolnárként bármikor helyt tu­dott volna állni, de komor volt, magányos, mogorva. Ha csak tehette nem ment embe­rek közé. A töltésmenti kis házban érezte csak jól magát, no meg a vízparti erdőkben, nádasokban. Talán azért, mert a szabadságot csak a magányban lelte meg. Ácsolt ladikot, szövögetett hálót, javított lábbelit, csizmát is tudott készíteni. Amikor a kuncsaft a cipő­­talpalásért soknak találta a kevéske pénzt, a jó öreg Tápai csak annyit mondott: „Hát ha sokalja kend, hasztalan ne sokalja!" — és ezzel lefejtette az újonnan felvert cipőtal­pat, visszaverte a régit és azt mondta: „Isten áldja kendet, máskor az ördögnél talpaltas­son.“ De valószínű, hogy szót se szólt. Az igazságtalansággal nem békülő termé-MILLIOMOS FEJŐNŐK A kosicei (kassai) járás mezőgazdasági üze­meinek már hét ,,milliomosa" van. Mindannyian asszonyok, közelebbről — fejőnők. Megérdem­lik, hogy nevüket egyenként kiírjuk s azt is, hogy melyik egységes földművesszövetkezet tagjai, íme Kádár Vilma és Demeter Aranka (Újbód­­va), Bárány Anna és Bárány Mária (Perény — Hím), Sándor Gizella, Buzická Gizella és Ko­­necníková Mária (Buzita). Már a múlt év végén büszkén beírhatták a nyilvántartási jegyzeteik­be, hogy egyenként nem kevesebb mint egy­millió liter tejet fejtek azóta, hogy a szövetke­zetben dolgoznak. Ök az első „milliomosok" te­hát a járás tehenészei, fejői között. Gratulá­lunk I Pontosan nem lehet megmondani, hogy na­ponta hány tehenet és mennyi tejet fejnek ki, ez nem egyforma mindegyiküknél. Ha azonban naponta átlag 15 tehenet veszünk, akkor évi 3200 literes fejésátlaggal lehet számolni, vagy­is ahhoz, hogy ,,milliomosok" legyenek, több mint húszév munkára volt szükség. A járás 62 állami gazdaságában és egységes födművesszövetkezeteiben további 62 dolgozó elérte az 500 — 700 ezer literes fejésátlagot. Be­csületes munkájuk szintén megérdemli a dicsé­retet. IVAN SÁNDOR 12

Next

/
Thumbnails
Contents