A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-19 / 7. szám
I — Higgye el, kérem, a mi családunkban még nem volt 9 bűnöző ... — mondja a kerületi bíróság folyosóinak egyikén, a kilenc órára kitűzött tárgyalás megnyitása előtt egy középkorú, törődött asszony tuba Vávrovának, a körzeti gyámhatóság csoportvezetőjének. Mert nemcsak a felnőttek, de a a gyerekek is gyakran kerülnek a bírósági tárgyalótermekbe. Kiskorú bűnözők esetében vádlottakként, szüleik házassági kötelékeinek felbontása esetén — sajnos — a válóperek sok vitát kavaró „tárgyaként" . . . Álljon fenn e két eshetőség közül bármelyik is, a bíróság e gyerekek életének további alakulásáról a törvények szigorú betartása mellett a gyámhatóság tanácsa vagy véleményezése alapján dönt. Talán nem lesz hát érdektelen, ha megpróbálunk bepillantást nyerni a bírósági és gyámügyi aktákba zárt gyermeki sorsok „hátterébe" is. — A mi családunkban még valóban nem volt bűnöző! — ismétli izgatottan a törődött arcú asszony, miközben félszemével folyvást a tárgyalóterem ajtaját lesi: mikor szólítják őt a tanúvallomás megtételére. Sírástól csukladozó elbeszéléséből első hallásra nehéz kihámozni, mi is történt voltaképpen. Egyetlen fia, a szemefénye rossz társaságba keveredett. Esténként azzal szórakoztak, hogy letördösték az utcákon parkírozó autókról a díszeket, rádióantennákat, visszapillantó tükröket, sőt, több alkalommal föl is törték a kiszemelt kocsik zárait és az éj leple alatt belülről is megrongálták azokat. A rendőrség egy alkalommal tetten érte az öt kiskorú csínytevőt, az ügyész vádat emelt ellenük, és most már második órája folyik a bírósági tárgyalás. Az asszony a kezét tördeli, vajon mi lesz az ítélet? ... Börtön? Javító-nevelő intézet? A körezti gyámügyi csoport vezetője nyugtatni próbálja az anyát: a gyerek életkorára és eddigi büntetlen előéletére való tekintettel valószínűleg felfüggesztett ■büntetést fog kapni azzal a szigorú megkötéssel, hogy a jövőben az anyán kívül a gyámhatóság is felügyeletet gyakorol majd a fiú fölött. — Ez annyit jelent — magyarázza tuba Vávrová az elbizonytalanodó anyának —, hogy a gyereknek időről időre be kell számolnia, tanul-e, dolgozik-e, rendesen; ellenőrizni fogjuk, nem csavarog-e, szakított-e rossz barátaival? — Bizony, nagyon ráfér majd az ellenőrzés — mondja most már kissé nyugodtabban az asszony —, elárusítónö vagyok, csak este érek haza. A férjemtől elváltam, így nagyon nehéz magányosan nevelnem egy ilyen kamaszt.. . — Valamilyen okos időtöltést, jó elfoglaltságot kellene számára kitalálnunk, amivel eltöltheti a magányos délutánokat — veti közbe biztatóan a gyámügyi csoportvezető, de ekkor hirtelen vége szakad a beszélgetésnek, mert az asszonyt a tárgyalóterembe szólítják. Sebtében azzal búcsúznak, hogy majd ha meglesz az ítélet, a fiúval együtt ellátogatnak a gyámhatóságra, ahol megbeszélik a további teendőket. A szeppent tekintetű asszony mögött becsukódik a tárgyalóterem ajtaja, tuba Vávrová pedig felém fordul : — A bíróságok mindennapi munkájában a nemzeti bizottságok hatáskörébe tartozó gyámhatóságok nagyon szerteágazó és felelőségteljes munkakört látnak el. Képviselve vagyunk a bontóperi tárgyalásokon, ahol a házasság során született gyerek vagy gyerekek érdekeit képviseljük, beleszólási jogunk van a tartásdíj összegének megszabásába, gyakran teszünk látogatást a rendezetlen viszonyok között élő családoknál, igyekszünk zökkenőmentessé tenni a tévútra jutott vagy már büntetett előéletű fiatalkorúak beilleszkedését a társadalmi élet mindennapi körforgásába és még több más mindennapi problémával találkozunk munkánkban. — Előfordulnak azonos esetek? Röviden eltűnődik. — Azonos esetek? ... Teljesen azonosak nem, inkább csak hasonlatosak — mondja határozottan. — Amolyan íratlan törvény nálunk, hogy egyetlen eset sem általánosítható, minden beérkező vagy bíróságilag ránk bízott ügyet külön-külön szempontból kell megítélnünk. Támpontként a családjogi törvények szolgálnak, de sok esetben csupán hosszas mérlegelés után tudunk valóban objektív ítéletet alkotni .. . Afelől érdeklődöm: a gyakorlatban vajon mi kell ahhoz, hogy a bíróságok családjogi pereiben olykor döntő szóval bíró gyámhatóság valóban a lehető legalaposabban ismerje a szóban forgó esetet, hogy valóban objektiven tudjon tanácscsal szolgálni az ügyben ítélkezni hivatott szenátusnak? tuba Vávrová tíz-tizenkét esztendő sokrétű tapasztalatait sűríti egyetlen tömör szóba, amikor elmosolyodik és csak ennyit mond: — Türelem ... S valóban igaza van, hiszen megismerni a válófélben levő szülőket, azok gondolkozásmódját, vélt és tényleges sérelmeiket, indulataik vagy haragjuk izzását; kiismeri a megbomlott családi rendben élő gyerekek lelki világát és egyben azt is „megsejteni", hogy az egyik vagy a másik szülőnél milyen jövő vára ma még csak óvodás vagy elemista srácra — mindez valóban páratlan türelemjátéknak tűnik. A gyámügyi csoport vezetőjének tekintete végigsuhan a kopott padokkal szegélyezett, sajátosan nyomasztó hangulatú, hosszú bírósági folyosón. — Arra is ügyelünk, hogy minél kevesebb gyerek forduljon meg ezeken a folyosókon. Fiatalkorúak büntetőpereiben ez sajnos elkerülhetetlen, de a családjogi ügyekben soha nem lenne szabad gyereket a tárgyalóterembe engedni! — mondja határozottan, aztán egy, a tizenegyedik életévében járó kislány esetét említi, akinek néhány nappal a kilencedik születésnapja után — miután szülei ragaszkodtak hozzá, hogy lányukat tanúként hallgassák ki a bontóperükben — hivatalos tanúvallomást kellett tennie édesanyja és édesapja válóperében. A bíró bármennyire is kedves és közvetlen volt hozzá, a kislány a rá irányuló tekintetek kereszttüzében összeroppant. Eleinte még csakcsak válaszolgatott a nekiszegezett kérdésekre, de aztán hirtelen zokogás tört föl belőle és már egyetlen szót sem volt képes kipréselni az ajkán. A szülőket a bíróság elválasztotta, de a kislány abban a tudatban élt, hogy a döntő szót ő mondta ki, sőt, hogy az anyját az ö vallomása alapján marasztalták el. Annyira megviselte ez a tudat, hogy intézeti gyógykezelésre szorult és csak egy esztendei orvosi gondozás után jöttek rendbe az idegei. Pontosabban csak akkor nyugodott meg teljesen, amikor közel egy évi újabb pereskedés után mégis az anyjának ítélték . . . Aztán még egy érdekes, megszívlelendő példát említ. Gyakorlati tapasztalatai alapján, különös grafikon alakulhatna ki a tárgyalóteremben szereplő gyermekek iskolai érdemjegyeiből. Ezek a gyerekek, különösképpen ha nemcsak a pör „tárgyaként", hanem személyes tanúkként vesznek részt a tárgyaláson — feltűnően hanyatlónak a tanulásban és olykor a magaviseletükben is. Érdemes lenne néha a szülők elé tárni ezt a sajátos grafikont: győződjenek meg róla, milyen érdemjegyekben is kimutatható rombolást vittek végbe gyermekeiken, az érzelmi rombolásról már nem is beszélve ... AKTÁK ÉS GYEREKEK (Folytatjuk)
