A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-08 / 1. szám

dek nélkül. Mint magánembernek régészeti ásatások folytatására e­­gyedül neki van engedélye az or­szágban, mert tudják róla, hogy életében még sosem gondolt a cse­répedények pénzbeli értékére. Az ő értékrendje egészen más jellegű: megmenteni, felszínre hozni és mi­nél több embernek megmutatni azt a kincset, amit hosszú évszázadok és évezredek folyamán a fazekasok alkottak. Lakása az ott tárolt kincsek miatt múzeum, hiszen hosszú évek óta egymásnak adják nála a kilin­cset a látogatók. Érdekes módon ő nem fazekasdinasztiából szárma­zik, mint ahogy ebben a szakmá­ban megszokott, hogy apáról fiúra száll a mesterség. Pékek voltak a szülei. Sokat mesél a régi fazekas­életről s arról, hogy immár fél év­százada hálálkodik a sorsnak, ami­ért hajdan Modrára vetette, ahol fazekas lett belőle. Ma már a mor­vaországi Chtélnicében él, ahol minden ásónyom után felvet ma­gából valamit a föld. Ő legtöbb­ször mégis mélyebbre, hat-nyolc méternyire is leás a földbe, és nem eredménytelenül. Már három alka­lommal is betemette őt a föld, de amint látható, megúszta s kiváló egészségnek örvend. nyok ugyancsak sokszáz esztendőre nyúlnak vissza a múltba; igaz, vi­szont, hogy az ó családjában sem tudott bánni az agyaggal senki. Ka­maszkorában csempegyári szak­munkásnak állt, később elvégezte a szakközépiskolát, majd technoló­gus-laboráns lett belőle, de neki ez kevés volt, hiszen eredetileg faze­kas akart lenni. S hogy az lesz, ar­ra már férfifejjel szánta el magát. Lement a szövetkezet műhelyébe korongozni, s ma büszkén mond­hatja el magáról: fazekas vagyok. A verseny első fordulója lezárult. A villanykemencék előtt még min­denki végez egy utolsó simítást a verseny darabján, aztán a kecses, hagyománytisztelő népi kerámiák ,,bemasíroznak“ a tüzes kemencé­be, hogy majd a zsűritagok nem­csak szemmel bírálhassák, de kéz­be is foghassák, meg is forgathas­sák őket. A verseny következő fá­zisait legnagyobb sajnálatomra nincs módomban megvárni, így az eredményhirdetésről mit sem tudok. Pedig most írás közben is elég len­ne felemelni a telefont és megkér­dezni Konkoly Tibort, a Szlovák Népművészeti Szövetkezetek Köz­pontjának dolgozóját, a verseny e­­gyik szervezőjét. De nem teszem, hi-Ifjú és idős mesterek a megnyitón A versenyzők között nemcsak fia­talok, de középkorú és idős fazeka­sok is vannak — olyanok, akik nem apáiktól és nagyapáiktól tanulták a mesterséget, hanem iskolában, üze­mi fazekasműhelyekben. Megtanul­ták, mert egyszer gyerekkorukban szerencséjük volt látni egy fazekast munka közben. így ez Uhersky Brod mellóli Tupesyból jött Helena Ry­­savá is, aki csupán három eszten­dővel ezelőtt szerette meg első lá­tására a mesterséget, s ma ... ma mesteri ügyességgel alakítja, for­málja korongján a korsót. Pedig még csak másodéves hallgatója egy népművészeti szövetkezet iparitanu­­ló-iskolájának. Eljött vele oktatója, Jaroslav Petrás is, aki az ilyen ver­senyeken mór nem egy alkalommal volt első s most már zsűritagként is ott szurkol tanítványainak egy-egy versenyén. Több fiatalt hozott az is­kolából, s minden oka megvan re­mélni, hogy díj nélkül nem mennek haza. A harmincesztendős Labík Dusán Szlovákia legkeletibb falvainak egyi­kéből jött, ahol a fazekashagyomá­A versenyzőket harsány rezesbanda fo­gadta szén nem a helyezés a fontos, ha­nem a részvétel. Fontosabb az, hogy a már majdnem kihalt faze­kasmesterségnek újra vannak to­­vábbvivői, művelői, méghozzá fiata­lok, akik nem a sorozatgyártó kerá­miaipar dolgozói, de vérbeli faze­kasok lesznek, vagy már annak is mondhatják magukat. KESZELI FERENC A szerző felvételei 13

Next

/
Thumbnails
Contents