A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-05 / 5. szám
VLASTIMIL RADA, NEMZETI MŰVÉSZ ÉLETMŰVÉNEK KIÁLLÍTÁSÁRA ELKÉPZELÉSEINKNEK FORMÁT ADNI... — Elképzeléseinknek, a dolgoknak, melyek képzeletünkben élnek, szilárd formát adni, ez a művész feladata, jelentette ki 1921-ben Az igazság útján című tanulmányában Vlastimil Rada, festőművész, aki a közelmúltban töltötte volna be nyolcvanadik életévét. Sajnos, 1962-ben kiesett kezéből az ecset—mindörökre... Az ötlevelű rózsa és a huszita buzogány meg az ezer halastó birodalmának metropolisában, Ceské Budéjovicében látta meg a napvilágot Peter Rada rajztanár úr nyugtalan vérű fia, Vlastimil. A gazdag forradalmi hagyományok talajából szívta magába a haza-és a szabadságszeretetet. Hiszen nem messze Ceské Budéjovicétől fekszik Húsz János mester szülőfaluja, Zsizska János szűkébb hazája és itt ezeken a tájakon született Mikoláá Aleá, Fráfta Srámek, Zeyer és Celakovsky ... Mint kisiskolás került fel az Aranyos Prágába, a városok városának ódon és patinás falai közé. A kis nebuló azonban nemcsak a szülői táj forradalmi szellemét hozta magával a fővárosba, hanem édesapja által gondosan istápolt tehetségét is. Érettségi után a Képzőművészeti Akadémiára vették fel s rövidesen a szeretett mester és idol, Jan Preissler tanár úr tanítványa lett. Gyenge testalkata megkímélte őt az első világégés frontjainak iszonyaitól s így a fiatal művész hét éven át diákoskodhatott és alapozhatta tehetségének későbbi izmosodását és kivirágzását. Tanulóévei alatt eljutott Svájcba, Németországba, ahol megcsodálta a flammand, holland, német és olasz mesterek tudását. Párizsban pedig megismerkedett Manet, Monet és Pissarro művészetével, majd későbben rádöbbent Cézanne rendkívüli nagyságára és jelentőségére. És mégis ... Mégis Josef Mánes és Mikolás A les, s nem utolsósorban Antonín Slavícek a példaképei, bár ezen a tárlaton akad egy 1. Táj Don Quijottel (1921) 2. 2e!ezno-Brody-i tél (1925) 3. Táj patakkal, (1925) 4. Téli táj szánnal (1938) vászna, a Nyári kert (1912), amelyet Pissarro emléke inspirált. Igaz, fejlődése töretlen. Már első alkotó korszakában, az Akadémián festett képek mutatják, így az 1912- ben festett „öreg paraszt portréja“, a „Mezei út“ (1913), vagy a „Temetés“ (1917), hogy a fiatal Rada a nemzeti hagyományokra épít. Huszonegyben így nyilatkozik: „ ... azt hiszem, hogy a hagyományok igen megbízható útmutatók...“ V. Radának ebben is igaza van, de csak akkor, ha ezek a hagyományok előre mutatnak, a jövőbe és nem retrográd hatásúak. A huszas évek művészete az új csehszlovák államban teli volt ellentmondásokkal. A szociális témákat modern képzőművészeti nyelven kifejező „NYOLCAK“ és „KONOKOK“ csoportja mellett ott voltak a tehetségüket aprópénzre felváltó, mindent rózsaszínre lakkozó lakáj -festők és az epigónok. Vlastimil Rada, ahogyan azt a cézannei architektúrával felépített képe, a „Csendélet rózsával“ (1919), a „Táj Don Quijottel“ (1921) és a „Csavargó“ (1922) példázzák, Kubistáékkal menetelt. Tájai sötétek, kopár, szögletes sziklák a díszletek és kiérződik belőlük a részvét, amellyel a festő az új nyomorultak felé fordult. A „Tél Zelezny Brod-ban“ (1922), a „Krumpliszedés“ (1921) és a „Gürcölés“ (1920), hogy csak egy néhányat említsek a sok közül, is ebben a hangulatban és ebben a hangnemben jöttek létre. Aztán eltávolodik a „NYOLCAK“tói és a „KONOKOK“-tói. Az utitárs már a saját ösvényeit tapossa: a hagyományok ápolása és átmentése lett a jelszava. Noha színeinek epikus és lirikus hangvételénél a sötét barna és a sötét szürke-kék továbbra is nagy szerepet játszik, (lásd a Táj patakkal című művét (1926), palettáján feltűnnek a halvány zöldek és rózsaszínek, no meg a félénk fehérek és égszínkékek. A „Parasztházak,,, a „Legelő“ és a „Novarai híd“ valóban szép, bár kissé melankolikus képsorozat, amelyre a Tanya a Kozákov hegy alatt című képe, ez a igazán ragyogóan szép vászna teszi fel a koronát. Komorsága most már véglegesen feloldódott! Téli, zelezno-brody-i tájképein ugyan állandóan feltűnik a sötétbarna, de hangulata optimisztikusabb: vidámabb a szánba befogott lovacska és a falusi nénike is vígabb. A prágai peremnegyedek tájképeivel, mint amilyen a Tél ÓDejvicén vagy az A trójai völgy és a továbbiak, véglegesen beilleszkedik a cseh hagyományok ragyogó, ám bizonyos fokig konzervativizmust jelentő arany keretébe. Nem kétséges viszont, hogy a most említett két vászna meg a Városka télen és a Délcseh táj című alkotásai klaszszikusan érett tájképek. No de mindennek ellenére inkább a múltba pillantanak s nem a jövőbe! Ez természetesen csupán megállapítás és semmiesetre sem elmarasztalás. Vlastimil Rada ugyanis tudatosan járta útját, teljesítette azt a feladatot, amelyet Az igazság útján című tanulmányában magának penzumként előírt. Ezért nem is lehetett más, csakis olyan mint amilyen volt, mivel ilyennek akart lenni. — A művészi alkotás értelme és tartalma csak olyan lehet, mint amilyet a művész a természettől kapott, mondja idézett cikkében egyhelyütt. — Az emberi lélek húrjain nem lehet más melódiát játszani, mint amilyenre a húrokat felhangolták. Ez a melódia mindenkinél más és más, de mindenkinél emberi kell, hogy legyen, vallja a művész. És Vlastimil Radánál ez a melódia nagyszerűen emberi volt-egy egész és gazdag életen át. BARSI IMRE 16
