A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-05 / 5. szám
A szavak varázsa ### A szavak varázslatos hangulata, üdesége fog meg, amikor Csokonait olvasgatom. És most kivételesen nem csupán a verseire gondolok, hanem a prózai műveire is, azokra az előszavakra, amelyeket megjelenésre váró kötetei elé írt. Anyanyelvűnk belső értékeit, a nép nyelvét — teremtő gazdaságával — ő fedezte fel újra számunkra és műveiben minden cikornya nélkül, a maga természetességével és őszinte művészi hévvel alkalmazta. „Te általad kérte az én csecsemő szám a legelső eledelt, a te darabolt ízecskéiden kezdettek kifesleni az én gyermeki elmémnek első ideái, mint született hajnalnak apró sugarai, mikor a világosság lenni kezd..." — ilyen és hasonlóan szép képekkel emlékezik meg Csokonai az anyanyelvről. Közel kétszáz év távlatából érdemes végigkísérni a szavak értelmének, hangulatának változását, ízelgetni a régi szavakat. Csokonai Kleist Tavaszának fordításához (megjelent 1802) „Szükséges jegyzések"-et csatolt és benne abc sorrendben ötvenhárom szót, vagy kifejezést magyaráz. Meglepődve veszszük észre, hogy számos olyan szót kellett neki még magyarázni, amely ma már természetes tartozéka nyelvünknek. A jegyzetek mellé azt is pontosan odaírja, hogy az általa használt szó melyik tájon van elterjedve. Pl. Tiszamellék, Dunamellék, Erdély stb. A ma már közismert szavakból ízelítőül egy párat idézek. A lejegyzésnél a mai helyesírást használtam. ARC — orca: Innen: arccal, arculat. DÚC — galambház, -kosár, -fészek. (Tiszamellék) HARSÁNYT. Hars — innen: harsog, harsány (Dunamellék) HÖLGYEK — leányok, menyecskék. (Régi könyvek) HULLÁM — nagy hab. Balaton mellék. Könyvek KAJÁN — irigy. Dunamellék KÖR — Circulus. Innen: körül, s mindazok, amiket idővel e betűre tekertek, mint: keríteni, kerülök stb. Most is hallani a néptől: körbe állani, körbe venni, körbe fogni. LOMB — Eddig egy szép ideának híjával voltak kivált poétáink; a zöld ágat egy szóval ki nem tudván tenni. De Molnár Albertnek ki a magyar nyelvről oly sokat érdemlett, a XVII. századnak elején kijött Magyar Dictionáriumában a frons v. zöld ág ezzel tétetik ki hogy Lomb, innen lombos frondosus, lombozni frondáre. Én tehát bátorkodtam ezzel a szóval mind itt, mind más munkámban élni. (E megjegyzésből is kitűnik, hogy e közhasználatú szavunkat Szenczi Molnár Albert után Csokonai elevenítette fel újra.) NÖ — asszony, feleség ... Azt adom hozzá — írja Csokonai, — hogy a poétának az ilyen rövid jóhangzású és régi törzsökös szón kapva kell kapni. ROBAJ — zördülés, zörgés, zörej, zör, nesz. RÜGY — fakadás, levélbimbó, (gemma). Erdély CSALOGÁNY — erdei fülemüle. Luscina arborea. CSERMELY — patakocska, csergeteg. Felföld. COLOP — ágas, támasz, oszlop, gyám, csőnk. (Ez utóbbi szavakat abban az időben tz-vel írták, így kerültek az abc sorrendjének végére.) A felsorolt szavakhoz ma már felesleges volna „jegyzéseket" fűzni. Nagyon is szegények lennénk nélkülük. De pl. az ESZTERÁG — gólya, BIGETS — gyümölcsöskert, LIBUC — bíbic, kébic, vagy USZKURUC — vadberkenye ma is magyarázatra szorulna. Miért és hogyan készítette Csokonai a jegyzéseket arra az előszóban adja meg a részletes választ. Ebből is idézek egy jellemző részt: A Jegyzéseken töprenkedtem legtöbbet. Ha nem találok tenni, mondok, a szegény betűtlen Olvasó megneheztel, hogy érthétetlen verseket tukmálok rá, s még sem magyarázom meg, félre veti majd könyvemet, én talán minden olvasástól is elfanyalodik. Ha pedig jegyzéseket rakok fel, a tanult Olvasó azt fogja mondani, „minek az a sok jegyzés? kivál ilyen mindennapi és országúti dolgokról? minek fogja az a könyvet? minek csúfítja a paginákat? (az oldalakat, szerk. megj.) stb." Hogy hát ezt is elkerüljem, a gyengébbekkel is könyvemet megértessem: közép utat választottam, csináltam ugyan jegyzéseket, elég világosokat: és hogy a szakadatlan Nóták (jegyzések) a lapoknak tekintetét el ne éktelenítsék, a magyaráznivaló deák és egyéb szókat az Ábécébe raktam. Vedd jó néven tehát, Kegyes Olvasói ezt az első csomóját az én Munkáimnak ... a többivel is kedveskedni szándékozom. Addigis a gáncsoskodóknak megszentelődést, a jámboroknak nyugodalmat, Országunknak békességet, tenéked pedig vidám életet kívánok. Azt hiszem, e kívánságok ma is időszerűek. OZSVALD ÁRPÁD „ Vasbölcsőben ringattak és Kassák volt az inasunk 1. ..Valamikor azt hitte az öreg 21 éves koromban káplán leszek az érsekújvári plébánián de éppen tíz esztendővel előbb sporni úr lakatosműhelyében ettem a füstöt“ (Kassák: A ló meghal a madarak kirepülnek) 2. Nővé Zámky (Érsekújvár). Jánosík utca 6. Ebben a régi-régi épületben — az akkori Zrínyi utca 5. szám alatt — lakott annak idején, a századelőn Szporni Gábor lakatosmester és népes családja. A ház most teljesen kihaltnak tűnik, csupán egy macska néz velem farkasszemet az ablaküvegen át és „pózol", mintha csak tudná, hogy a kezemben levő masina fényképezőgép. Hogy miért jöttem ide? Magam sem tudom. Bár egész nyugodtan mondhatnám azt is, hogy kegyeletből: hiszen két Kassák Lajossal kapcsolatos évfordulóról is illenék az idén megemlékeznünk: március 21-én születésének kilencvenedik, július 22-én pedig majd halálának tizedik évfordulóján emlékezünk a magyar avantgardizmus legnagyobb költőjére, aki innen, az egykori Zrínyi utca tájékáról indult el a világba, hogy a vassal-tűzzel és a durva inastársakkal való viaskodások után az élettel is megharcoljon. 3. „Apám, Szporni Gábor lakatosmester nagyon szigorú ember volt — emlékezik özvegy Molnár Jánosné, született Szporni Terézia. — Tizenegyen voltunk testvérek, de ketten közülünk korán meghaltak, úgyhogy kilencen maradtunk. Amikor az első gyerek megszületett, apám egy elnyűhetetlen vasbölcsőt kovácsolt. Engem is abban ringattak . . . Aztán, mikor már nagyobbak voltunk, apám minden este nyolc órakor kiállt egy söprűvel a kapuba. Ott várt bennünket. Ha valamelyikünk nem volt ott pontosan nyolckor, azt könyörtelenül elnáspángolta. Mint minden családban, nálunk is volt afféle „családirém“ keresztmama. Mikor ő jött hozzánk látogatóba, mindig sorba kellett állnunk előtte és kezet csókolnunk neki. Persze, a kézcsók után mindjárt el is kellett tűnnünk, mert olyasmi nem létezett, hogy valamelyik gyerek beleszólhatott volna a felnőttek társalgásába__Kassák Lajosra nem emlékszem, mert amikor nálunk inaskodott, én még nagyon kicsi voltam. Mariska, a nővérem viszont azt szokta mesélni az unokáimnak, hogy Kassák halálosan szerelmes volt belé, még verseket is írt hozzá. Azt is beszélte, hogy Kassák még a kezét is képes volt elvágni, csak hogy ő, mármint a Mariska bekötözze. Hogy igaz lehetett-e ez? Én nem tudom ... De nem hiszem. Nem hiszem, mert a Mariska mindig is hiú volt. Annyira hiú, hogy még a személyazonossági igazolványát is eldugta, nehogy valaki megtudja, hány éves. Pedig már a nyolcvanon is túl van ,. . Később, amikor már Kassák költő lett, az apám is sokat mesélt róla: mert csak akkor tudta megérteni, miért volt az az egy lakatosinas annyira zárkózott, félrehúzódó. A többi inasok bolondozásaiban sohasem vett részt. Egyszer az apám meg is kérdezte tőle, miért nem tart a többiekkel. De Kassák csak vállat vont. Nem szólt semmit. Általában hat-hét inasunk volt, de legtöbbjük még piszkosan, rongyosan is eljárt otthonról. Csak Kassák Lajos viselt mindig tiszta ruhát..." 4. Molnár Jánosné Szporni Terézia valóban nem emlékezhet Kassákra, hiszen hároméves volt csupán, amikor az érsekújvári első általános ipartestület elnöksége 1903. szeptember 26-án kiállította azt a lakatossegédi bizonyítványt, miszerint „Kassák Lajos R. K. Ersekújvári születésű ifjú T. c. Szporni Gábor tagtársunknól a lakatos ipart három 1/2 éven át kellően megtanulta, mely idő alatt magát tisztességesen viselte, miért is fennevezett ifjút T. c. ipartársaink kegyeibe ajánljuk és ezen bizonyítványt neki igazolásul kiadjuk." Ezzel az „útlevéllel" indult el aztán Kassák Lajos, az „érsekújvári születésű ifjú" Szporni Gábor lakatosmester műhelyéből a halhatatlanságba ... VARGA ERZSÉBET (A szerző felvételei) Molnár Jánosné, szül. Szporni Terézia egy régi családi fényképpel A Szporni-ház 15
