A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)

1976-07-19 / 22. szám

^Legenda a tyUl., ,, paprik§Siťi gálj tartásba állott a Gazsi szavára. Mosdjál meg! — figyelmeztetésre Paprikás megmosdott. Micsoda? Ha Gazsi vesszőt vett a kezébe, akkor Paprikás szabályos taktusra, eljárta a rókatánc két figuráját. Erre és arra ugrált át a vesszőn, és éppen úgy ugrált előre-hátra is. Gazsi ehhez hozzáénekelte neki a rókatánc melódiáját. Csak úgy, hogy: — Hajja-jajja-tralla-lla! — Tralla­­lálla-hajja-jja! Hüpp! Hüüp, hüpp! Mérhetetlen egyszerű volt erre a sok mutatványra megtanítani Paprikást Gazsinak. Együgyű jóságával Gazsi csak azt kívánta Paprikástól, hogy azt csinálja utasításra is, amit úgyis csi­nál, utasítás nélkül. Játszott Gazsi folyvást a Paprikással, mikor etette, mikor fektette, mikor előhívta. Szavalt, énekelt Gazsi a Pap­rikásnak embernyelven is, és pissze­gett, harákolt, makogott Gazsi a Pap­rikásnak azon a nemzetközi nyelven is, aminek alapelemeit Gazsi a disznó­­konda körül sajátította el és érvénye­sítette ötven év alatt. Paprikás törhetetlen hűségű barátja lett Gazsinak és Gazsi Paprikásnak. A mezőőr a bankosok kocsisát ugyan felelősségre vonhatta volna eleresztett és elpusztult kutyájáért, és kártérítés­re kényszeríthette volna érte talán még a bankosokat is. Csakhogy a kocsis teljes érvényűleg fogta a mezőőr nyakát mint bűntárs­nak a nyúltolvajlásban. A bankosokon kereskedni pedig, akik kenyerét adták részben? ... Nem tehette a mezőőr. Szóval a mezőőr azzal az ötezer, rit­ka cifrázató káromkodással napirendre tért volna vadászebe halála fölött. De a mezőőr újságot olvasott, és az újság­ból meglepetésszerűen értesült a gróf­kisasszony egy nyilatkozatáról. Hogy ti. a kocsiszerencsétlenséget egy sárga vizsla okozta, amely a lovaknak neki­­agyarkodott. Még csak az kellett a mezőőrnek, hogy azzal a szomszéd falubeli szekeressel is beszéljen, aki a grófkisasszonnyal a kocsist mentette, és a parasztgazda szintén a sárga ku­tyáról meséljen neki. A mezőőr erre tisztában volt, hogy a kutyáját az urasági kocsi gázolta halálra. Ettől már csak egy lépés volt. ;hogy a mezőőr egy fiskálissal beszél­jen. Az ügyvéd okvetlen kártérítésre pe­­relhetőnek tartotta az urasági kocsit, amelynek megvadult lovai elgázolnak egy békén hajtó, betanított, drága vadászebet. Kész tanúság erre a gróf­kisasszony hírlapi nyilatkozata. Most csak a kutya hiteles értékének megállapításáról kellett gondoskodni. Ezt egy kis ravaszsággal a mezőőr intézte el. Ugyanis a sárga vizsla a grófi ura­dalom fajkutyatenyészetéből került a mezőőrhöz éppen. A gróf ajándékozta meg vele a mezőőrt. Tehát a vizsla pedigréje rendesen könyvelve volt. Neve, kora, apja neve stb., ahogy ez szokás. Sőt, az urada­lomnál azt is elkönyvelték, hogy: az első példányokat ebből a vizslafajból a gróf honnan és mennyiért szerezte? Hát a mezőőr, mint az uradalom ré­gebbi, bejáratos alkalmazottja, valami bagatell viszonzás fejében szerezte meg egyik irodalmi Írnoktól a kutyája ősének könyvkivonatát. Németországból került a grófhoz ez a vizslafaj, és darabja, horribile! kettő­Huj! Gazsi úgy érezte, mégis csak jól cselekedett, hogy élve hagyta ezt a paprikást. Hiszen tiszta szórakozás lesz neki ez a vad­állat. Kezessé nevelheti ezt magának egészen... És ha már arról van szó, ráér mindig értékesíteni ezt az Ég­küldötte, mulatságos barmot úgy, ahogy akarja!__ A mezőőréknek persze hogy nem kötötte orrára Gazsi, mit rejteget a kemencében. De törődtek is a mezőőrék a Gazsi machinációival a nyári konyhában, télen!__ Soha arra sem néztek__ Legföllebb a mezőőr gyerekei értekez­tek Gazsival... De a nyári konyhába azok sem mentek utána. Pláne, hogy annak a kemencéjébe kandítsanak!.. . Gazsi reggel és este fájós lábbal, sántikálva is elhozta a kútról a mező­­őrnének és magának a napi vízadagot. Délben jelentkezett rossz kislábasával az értelmaradékért Gazsi, a mező­­örék konyháján. Máskülönben Gazsi a Paprikásnak élt attól fogva a nyári konyhában. Égészen zavartalan. Kivált, amíg fájós lába lakhelyéhez kötötte Gazsit. Egyáltalán minden úgy összevágott, hogy ez a Paprikás, ez az Ég-küldötte nyúl élve maradjon, Gazsi örömére. A mezőőr kutyája elpusztult, sem­hogy felfedezhesse a Paprikást a ház körül. A Gazsi lába nehezen gyógyult. El sem mozdulhatott volna a háztól, ha akart volna sem. Mire már Gazsi a faluba is eljárkált, Paprikás nemcsak hogy kezes, művelt háziállattá vált Gazsi nevelésében, de Paprikás olyan fenomenitásokat árult el, mint amilyeneket varieték művész­bestiái produkálnak. Hát igen! Paprikás szabadon járt a nyári konyhában, nyitott ajtón legföl­lebb kinézett, de el nem szökött. Hang és lépteik neszére Paprikás tüstént benn kucorgott a kemence fenekes­­fenekében. Ez volt az első lecke. A legfőbb. Azonkívül Paprikás már szépen szol­száz forint volt, természetesen vadá­szatra már bedresszírozva. Ezért az összegért perelte az ügyvéd az uradalmat. Ez nagyon szépen volt elgondolva! Ámde az uradalomnak is volt ügyésze. Az uradalom ügyésze nemcsak a mező­őr perével szemben állotta a sarat. Hanem kisütötte az uradalom ügyé­sze, hogy a mezőőr kutyája igenis a körvadászat tartamára hatóságilag el­rendelt szigorú ebzárlat idején bitan­golt el. Tehát a mezőőr követelése már előre semmis. Viszont, a gróf kisasszony tanúsko­dása szerint, az uradalmi hintó lovai­nak megbokrosodását éppen a mezőőr szabálytalan kóborló vadászebe okozta. Minélfogva a mezőőr felelős a balese­tért is. Ilyenformán az uradalom egy kontra­pert akasztott a mezőér nyakába, az uradalmi hintó kocsisának ennyi és ennyi, hitelesen kimutatható gyógyke­zelési költségeiért. Ez sem volt tréfadolog. A két párhuzamosan folyó per rop­pant érdekes, bonyolult és zsíros jogi processzus volt az ügyvédnek. De a mezőőrnek semmi egyéb, mint keser­ves izgulatok, talpalások sorozata és állandó vájkálás az erszényében a költ­ségekre. Végül is örült a mezőőr, hogy azzal az egyezséggel szabadult meg a peres­kedésből, hogy: a kölcsönös követelé­sek visszavonása mellett, saját-saját perköltség és a mezőőrnek, elgázolt fajvizslája helyett, az uradalom kiutal egy másik vadászkutyát a tenyészetből. Na, ez az új kutyája több pénzébe került a mezőőrnek, mintha ő maga rendelte volna meg külföldről. De aki azon dohogna, hogy mi szük­ség itten ilyen száraz jogi perpatvart ad infinitum pertraktálni? Annak egy­szerűen nincs igaza! Ez a perpatvar azért tartozik szerve­sen ehhez a csodálatos történethez, mert ezen a révén érték további mo­­lesztusok a grófkisasszonyt. A grófkisasszonyt hevesen érdekelte, izgatta ez a pör. Készséggel adott új és új fölvilágo­­sítást a grófkisasszony az uradalom ügyészének a baleset lefolyásáról. Azután pedig a bíróság előtt is nagy kedvvel szerepelt a grófkisasszony, mint a pörök koronatanúja. Olyan új és pezsdítőhatású volt a grófkisaaszony kedélyére ez a hercehurca. Na és az agyrázkódást és homlok­repedést szenvedett urasági kocsis tanúskodása ebben a két pörben? Az mindig fölindulásba tudta hozni a gróf kisasszonyt! , Mert ez a buta kocsis csökönyösen ragaszkodott kihallgatásánál ahhoz, hogy az egész kocsiszerencsétlenséget egy nyúl okozta. Hiszen akik útját nyúl keresztezi, azokat balság éri, ez olyan, mint a szentirás! Ott a hely­színen tüstént figyelmeztette ő a gróf­kisasszonyt is! A kocsis csakis erre akart emlékez­ni! Semmiféle vadászkutyáról nem tu­dott a balesete idejéből. Hát ez kétségbeejtette a grófkis­asszonyt. Ez a bárgyúság! Mikor hát ő maga, a grófkisasszony, a kocsi előtt messze keresztbe vagy kasba futó tap­sifülesre, hogy az valami pozitív be­hatással lett volna a hintó lovaira?__ hát igazán nem bírt emlékezni! Bámulatos az ilyen babona munkája, a nép együgyű gyermekeinek lelküle­­tén!.. . Mert valóban úgy rémlett a grófkisasszonynak, hogy a szerencsét­lenség előtt valami mulatságos, babo­nás szokásról beszélt neki a kocsis, a nyulak rontása ellen .. . Máskülön­ben valóban inkább hinné, hogy a ko­csis makacs meghülyülését az agya­­lágyára való zuhanás teszi!.. . Ez a furcsa néplelki tünet többször foglalkoztatta grófkisasszonyt a baleset körül folyó processzus beszünte után is. (Folytatjuk) A. ZALAY illusztrációja

Next

/
Thumbnails
Contents