A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-11-29 / 36. szám
lányával, évikével. A kislány nagy, kerek siemével rámcsodálkozik, majd apró mosollyal a szája szegletében hangosat köszön: — Csókolom! Anyuka bemutatkozás nélkül is ismer: rendszeresen olvassa az Írásaimat. Szeret olvasni. Illetve szeretnek — a férjével együtt. Kétszázötven-háromszáz kötetes a könyvtáruk. Megmutatják. Ez igen: s melegség szalad a szivem köré. Lajos bácsi múltba nézőn bólogat: — Valamikor csak egy könyv volt a házunknál, a naptár. Igaz-e, Hermina?... Azt forgattuk a hosszú téli estéken, tán tízszer is átolvastuk. Hermina néni bizonyítón rábólint: — Már kívülről tudtuk az egészet. — Azonkívül mi volt a szórakozásuk? — Semmi... — vonja meg a vállát Lajos bácsi. — Hacsak a búcsú nem, meg a karácsony, húsvét, esetleg egykét lakodalom évente ... Kérdőn nézek a fiatalokra. — Mi azért szórakozunk — mondja Gyula. — Kihasználjuk az autót, ha már egyszer van: jártunk Lengyelországban, a Tátrában, nyaranként különböző fürdőkben, gyakran átruccanunk Magyarországra, mivel ott élnek a feleségem rokonai .. . — És hát rengeteget olvasunk — szól közbe Etelka. — Szeretjük a zenét, még a komoly zenét is meghallgatjuk a rádióban, tévében. A színházat is szeretjük. Ha jön a MATESZ, okvetlenül megnézzük az előadást. „Fiatalabb" korában a férjem sokat szerepelt a CSEMADOK színjátszó csoportjában . .. Gyula szerény mosollyal elhárítja a dicséretet. Lajos bácsi megköszörüli a torkát: Bizony nagyot változott a világ, ilyesmiről álmodni se mert az ember. Ez még álomnak is túl szép lett volna. Mert mi voltam én, ki voltam én?... Napszámos meg részes arató. Tizennyolc évig arattam egy gazdánál itt a faluban, napszámba meg a környező nagybirtokos bérlökhöz jártam, pedig volt három és fél magyar hold földecském is. A munkámat mindig és mindenhol becsülettel elvégeztem. Nem mondom, éhezni soha nem éheztünk, de azért bőségben sem fürödtünk. Minden évben öltünk, hol kisebbet, hol nagyobbat, de inkább kisebbet. — Elmosolyodik. — Ami valamikor óriásnak számított a szegény ember házatáján, azt gyök a szövetkezetben. Már húsz éve. Minden második éjszaka lépek szolgálatba: este hattól reggel hatig. Nyolcszáz koronát keresek havonta, a nyugdíjam meg hétszázharminckilenc korona. Nekünk elég. Most már csak jó egészség kellene, meg békesség a világban ... — Tulajdonképpen hogy zajlik le a család egy napja? Hermina néni: — Én kelek a legkorábban — ötkor. Reggelit készítek, ellátom az állatokat, aztán hétkor felkeltem a gyerekeket, a fiút elirányitom az iskolába, a kislányt meg elviszem az óvodába. Hazajövet főzéshez látok, aztán teszek-veszek a ház körül, ennyi az egész ... Lajos bácsi: — Reggel mikor hazajövök, jól bereggelizek, ellátom a nyulakat, miegymást, délelőtt bevásárolok, ebéd után meg jó nagyot alszom ... Ha nem vagyok szolgálatos, kicsit nézem a televíziót, újságot olvasok, és kész: letelt a nap ... Gyula: — Én hat előtt kelek, bekapom a reggelit, aztán futás a szövetkezetbe. manapság csak hörcsögnek tartják. Az I olyanból ki sem eresztik a párát. .. — Micsoda aratások voltak! — emlékezik vissza Hermina néni. — Suhogott előttem az uram kaszája, én meg szedtem utána a markot. Rekkenő volt a hőség, szinte állt a levegő, de nem számított. Minél nehezebb volt az aratás, annál jobban örültünk: a több termésből több jutott a mi kamránkba is. Lajos bácsi megvonja a vállát: — Ugye, fiatal volt az ember, erős, nem számított a munka: minél jobban verejtékezett, annál jobban hajtotta magát... — A mai aratás meg csak néhány ember gondja-baja — szól közbe Gyula. — A falu többsége tán nem is tudja, mi folyik a határban. Én például még soha életemben nem arattam. — Kovács a mestersége — mondja Hermina néni. — Karván tanulta ki — toldja meg Lajos bácsi —, most meg karbantartó a szövetkezetben... A másik fiam, Lajos, meg könyvelő. Gyönyörű lakása, autója, meg két szép gyereke van. Jól megy sora, az már biztos! . . . Egyszóval nagyot változott a mi életünk. Sosem hittem volna, hogy a kútból villanymotor húzza majd helyettem a vizet, hogy kedvemre kilubickolhatom magam a fürdőszobában, hogy földes talaj helyett divatos szőnyeggel borított parkettán csoszoghatok én, a volt napszámos és részes aratói... Meg a portalanított, neonfényes utca, új iskola, nagy kultúrház, üzletek... de minek is sorolom, hiszen mindez természetes velejárója az életünknek, nem igaz? Hermina néni maga elé néz: — Front után még senki sem gondolta, hogy milyen irányba fordul az életünk. Azt ugyan sejtettük, hogy jobbra fordul a sorsunk, de hogy ennyire ... Lajos bácsi veszi át a szót: — Front után Zselizre jártam dolgozni az építkezési vállalathoz. Aztán ötvennégyben megrokkantam... — Elibém tartja a két kezét. — Látja?... — Félig begörbült ujjai szétállnak, mint óriási saskarmok. — Se kiegyenesíteni, se behajlitani, hát így jártam: rokkantjárulékos lettem. Most meg éjjeliőr va-Háromig dolgozom. Hazajövet itthon mindig akad tennivaló: az ember javítgatja, szépitgeti a környezetét, a nagy kertben a szőlő is eléggé munkaigényes. Aztán este olvasás, tévézés, meg a gyerekkel is kell foglalkozni... Etelka: — Az én buszom fél hétkor indul, este ötkor érek haza, közben az oviból hazahozom a kislányt is. Itthon aztán segítek anyunak, elvégzem a nagymosást, takarítást, mert szeretjük a rendet és a tisztaságot,.. Csend. — Nem válnak unalmassá és egyhangúvá a napok? — Dehogy válnak — vágja rá Lajos bácsi. — Tudja, minden napkelte ígér valami újat. Példának okáért: leellik az anyanyúl, pirosabb lesz a gyümölcs a fán, édesebb a szőlő, kilónyit szed magára a hízó, aztán a tegnapi bimbó kifestik, gyönyörűsége telik benne az ember szemének... Aztán a kislány például új verssel gazdagodva tér meg az óvodából, a tegnapi pilóta ma már űrhajós lesz, talán az ég is kékebb egy árnyalattal, vagy éppen borúsabb, eső szemerkél vagy csípős szél csapkod . . . de minek soroljam? ... Minden napnak megvan a maga különös varázsa, újszerűsége. Mondjuk nem hasogat az ember derekában, a tegnapi gondok megszűnnek vagy megtetézödnek, a kis örömöket nagyok váltják .. . egyszóval zajlik az élet, de úgy zajlik, hogy az ember létbiztonságban érzi magát, s nem kell rettegnie a holnaptól... Hát így s ezért, igazán érdemes élni. LOVICSEK BÉLA (A szerző felvételei) 1. Lajos bácsi portája 2. Kékes-lila fényt szór a hegesztőpisztoly 3. Hermina néni ugyancsak szaporázza 4. Hazatérőben a gazda 5. Este együtt a család