A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-11-22 / 35. szám
KESERŰ EMLÉK (Lapunk legutóbbi számában közölt történet befejezése) ### Ahogy azon a hűvös márciusi hajnalon kilépett az utcára, Vili megborzongott. Még sohasem járt ilyenkor az utcán. órák hosszat céltalanul lődörgött, oda ment, ahová a lábai vitték... Aztán hirtelen az jutott eszébe, hogy kimegy az állomásra, vonatra ül és megkeresi az édesanyját. A múltkor úgy hallotta, hogy valahol Kassa környékén él most. Ha ez igaz, akkor meg kell öt találnia. Bizonyára ő is örülne a viszontlátásnak és megengedné, hogy nála maradjon. Egyetlen szavára szót fogadna, és az iskolában sem áll roszszul, de ha együtt lennének, akkor még jobban tanulna. Mert otthon ... otthon már nem bírja tovább! Apa felesége állandóan kiabál, soha egy kedves szót sem talál számára, csak csupa parancsolgatásból meg durva fenyegetésből áll az élete. Egyszerűen ki sem állhatják egymást; régen elmúlt már az az idő, amikor még simogatást, anyai ölelést vagy legalább egy-egy kedves szót remélt ettől az asszonytól... Ö és öcsi egyszerűen útban vannak, fölöslegesek ebben a házban; minden csak Évike körül forog. És apa? Szintén nagyon megváltozott. Valamikor pedig milyen büszke volt a fiaira! Egyetlen rossz szót sem engedett volna szólni rájuk... De most? Most neki is már csak egyedül Évike járt az eszében. Azazhogy ... azazhogy apának újabban minden mindegy volt, egyre ritkábban volt otthon. Hetente háromszornégyszer is kimaradozott, és ilyenkor mindig részegen járt haza. A hangos szóváltások szinte napirenden szerepeltek náluk. Most már nemcsak miattuk, de a pénzen is veszekedtek. Mostohaanyjuk a múltkor is szemére vetette apának, hogy abból a pár koronából amit hazahoz, nem fogja még az ő kölykeit is etetni, erre egyszerűen nem futja... És apa száján ilyenkor mindig csak részeges nevetés s valamiféle ostoba válasz szalad ki, aztán pedig lefekszik, hogy reggelre kialhassa magát. De öcsi meg ő mindent hallanak a szomszéd szobában. Érdekes, öcsit nem bántják ennyire ezek a dolgok. Valahogy másképp, könnyelműbben veszi az életét... Igaz, őt szüleik válóperi tárgyalására sem idézték be a bíróságra, hiszen nyolcéves sem volt még akkoriban. Most pedig van hol laknia, tetőt érez a feje fölött és ő beéri ennyivel is. öcsi nemigen gondolkozik az ilyesmiken, őt csak a barátai érdeklik. Barátok? ... Inkább csak amolyan utcagyerekek, hiszen a haverjai közül kettőnek börtönben ül az apja. De ezzel nem törődik otthon senki, ahogy azzal sem: merre csavarog öcsi este kilenc-tiz óráig?... Vili fejében szüntelenül újabb és újabb gondolatok rajzottak. Ha majd egyszer megnősül és neki is fiai lesznek, ő bizony másképp fogja nevelni őket. És az életét is másként osztja majd be. Egyelőre még nem tudja pontosan, hogy hogyan, de úgy, ahogy otthon látja semmiképpen sem... Több mint két órája rótta már megállás nélkül az elhagyatottnak tűnő, hajnali utcákat. Először egyenes, hosszú utcákon ment, aztán többször befordul, mígnem a külvárosi negyedek egyikében teljesen elvesztette a tájékozódását. Amikor megállt, teljesen idegen környezetben találta magát, egy ismeretlen utcában, olyan házak között, amelyeket még sohasem látott. Az arca égett a sietségtől, mintha láz gyötörte volna. Homlokát néhány percre egy nagy világos kirakat hideg üvegéhez szorította .. . aztán elindult visszafelé. Üjra a belvároshoz közeledett, kezdett ismét visszaemlékezni a környékre, felismerte a házakat; majd ismét a megszokott kis utcában járt s az ismert ház előtt megállt. A kulcsot gyakorlott mozdulattal fordította meg a zárban, és csöndben, hang nélkül beosont, nehogy fölébressze Évikét. A szobában az ágyra vetette magát és valami belülről fakadó, tehetetlen sírás fogta el. Gyámoltalannak, tehetetlennek érezte magát, mert arra sem volt képes, hogy megszökjön otthonról... Vili néhány hónap híján tizennégy éves volt, amikor apa váratlanul meghalt. Akkor már úgyszólván minden nap ivott, az otthoni veszekedések pedig egyre hevesebbek, egyre kíbírhatatlanabbak voltak. Aznap is részegen jött hazafelé valamelyik kocsmából és elővigyázatlanul egy gyorsan haladó villamos elé lépett. Akik látták, azt mondták az esetről, hogy inkább öngyilkosságnak tűnt a dolog, mintsem szerencsétlen véletlennek ... A temetés egyszerű és rövid volt. Vili nem sírt, inkább tűnődött. Az utóbbi időben apa nem jelentett számára valami különösebb támaszt, de mégis az édesapja volt. Most, hogy meghalt, már senkije sem maradt, öcsit más fiúk, idegen társaság érdekli, a mostohájuk pedig hónapok óta alig néz feléjük. Bizony, nemigen tudja: mihez kezdjen, kihez forduljon most... Három-négy héttel később megoldódott a „rejtély“: apa bátyja fölajánlotta, hogy Vili és öcsi költözzenek hozzá. Az új családi környezetben kedvesek és figyelmesek voltak hozzájuk, de Vili mégis úgy érezte magát Laci bácsiéknál, mintha csupán vendégségben járna náluk. Amikor a kilencedik osztályban pályát kellett választania, azt mondta: olyan helyre menne a legszívesebben tanulni, ahol diákotthonban lakhatna, hogy ne kelljen továbbra is visszaélnie Laci bácsiék jóindulatával. Unokabátyja beleegyezett és a tanév elején a lelkére kötötte, hogy az ő lakásuk ajtaja bármikor nyitva áll előtte, a jövőben is érezze magát náluk úgy, mintha otthon lenne. Vili az internátusi életet érdekesnek találta. Komoly barátságot ugyan nem kötött senkivel, de itt legalább mindenkit egyenlőnek érzett és nézeteltérése sem akadt senkivel a fiúk közül. Az évfolyamvezető mestert pedig nagyon megkedvelte. Remek férfinak találta őt, és ha olykor-olykor elbeszélgettek, akár az apjának is el tudta volna fogadni! Laci bácsiékhoz nem járt túl gyakran. Ügy kéthavonta egyszer és ünnepekre járt „haza“. Kellemes érzés volt egy-két napot családi körben tölteni és a fiúknak is bátran mondhatta, hogy „otthon“ járt. Három hónapja azonban valami olyasmi történt, amire nem számított ... Laci bácsi barátságtalanul, haragosan fogadta, aztán minden szépítgetés nélkül egyenesen a szemébe mondta: nem várta, hogy öcsi és ő így hálálják meg a jóindulatát!.. Hogy álmában sem gondolta volna, hogy közönséges csirkefogóknak ad szállást, amikor befogadta őket.!. Vili nem értette miről van szó, es csak később, amikor unokabátyja már alaposan kimérgelődte magát, tudta meg az indulatos fogadtatás okát: öcsi lopott és rendőrkézre került. Egy betörést és két kerékpárlopást bizonyítottak rá. „És tőlünk is ellopott ezer koronát, ezzel hálálta meg a jóságunkat! Szégyenszemre rendőröknek kellett a lakásunkban járni miatta... Szélhámos stricik vagytok, te se gyere ide többet, még el találnál emelni valamit!“ — lángolt fel Laci bácsiban újra a harag. Vili úgy állt ott a szoba közepén, mint akit leforráztak. Legutóbb évekkel ezelőtt, a bírósági tárgyalóteremben érezte magát ennyire pocsékul. Azonnal elment, meg sem várta az ebédet. Első pillanatban úgy gondolta, hogy vonat alá veti magát,, de aztán férfiasán összeszorította a fogát és elhatározta, hogy szembenéz az élettel... Az öccséből tehát tolvaj lett és most valami intézetben nevelkedik, neki nincs a világon senkije, legföljebb Évike, de ő kislány még, neki csak akkor mond majd el mindent, ha már nagyobb lesz és úgy beszélhet vele, mint egy igazi testvérrel szokás. Ki kell bírnia, amíg megszerzi a tanonclevelet, és akkor már teljesen önálló ember lesz és a saját belátása szerint irányíthatja a sorsát... Az évfolyamvezető mester elgondolkozva lépett ki az internátus kapuján — és csakhogynem hangosan szidta magát azért, hogy egyenes, tapintatlan kérdésekkel bolygatta Vilit. A beszélgetés sírással ért véget ... Amikor már mindent elmondott, a 16 éves kamasz szeméből megeredtek a könnyek és ráborult az asztalra: „Jóska bácsi“ — életében először szólította őt valaki a tanoncai közül a keresztnevén! — „ez így borzasztó. Annyira egyedül vagyok... és éjjelente, álmomban gyakran járok a bírósági tárgyalóteremben ... Ott állok apám és anyám között, a bíró pedig szúrós, kíváncsi tekintettel várja, hogy szóljak valamit... Jóska bácsi... azt a napot nem fogom elfelejteni, amíg élek ...“ A mester elhatározta: másnapra néhány fiú számára külön foglalkozást szervez és mintegy véletlenül Vilit is meghívja. Ezen a fiún rajta lesz a szeme, törődni fog vele. És ha egyszer nevetni fogja látni őt — ez az ő győzelme is lesz. (-1) Ľ. VLADÄR felvétele 4R
