A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-11-01 / 33. szám
u LíU a azt próbálom felmérni, hogy falvainlc, parasztságunk milyen változásokon ment át az elmúlt harminc év alatt, akkor előbb azt kell feleleveníteni, hogy honnan, milyen helyzetből indult el, mi volt a jellemző gazdasági és kulturális életére korábban. Ezért elöljáróban tisztázni szeretném, hogy számomra a „paraszt" szavunk azt az embert jelölte, (ma már nem azt jelöli, de erről majd még szó lesz) aki értett a szántáshoz, vetéshez, aki aratott, csépelt, állatokat nevelt-gondozott, aki értett a szőlőmetszéshez, fát szemzett-oltott, aki maga készítette szerszámai java részét, fúrt-faragott; aki állatokat és növényeket nemesített, mert ha nem is tanulta, ismerte a szelekciót — a jobb, neboronának, hengernek, vetőgépnek pedig szín kellett, az állatok itatásához jó kút és vályú. Ebből állt, kisebb-nagyobb eltérésekkel, a parasztporta. A parasztember szőkébb környezete. Ebben élt, ebben mozgott. Itt volt otthon. Itt élt közösségi életet. Aratás, cséplés, kukoricafosztás idején itt születtek a balladák, a népdalok, a mesék, s keltek vándorútra, hogy máshol, más, hasonló közösségek elvegyenek belőle, és valamit hozzáadjanak a magukéból. Vagyis a maga módján, a saját világán belül kultúrát, művészetet teremtett, tartott fenn és adott tovább egyik nemzedék a mákulturáltabb környezetben élnek, mint korábban. Az évek során a ruházat is teljesen megváltozott. Igen ritka a régi értelemben paraszt-módon öltözködő falusi férfi, vagy nő. (Erre nyilván nagy hatással volt, s van, egyrészt az is, hogy sokan eljárnak dolgozni a városokba, másrész«., pedig a konfekció olcsósága és hozzáférhetősége.) Véleményem szerint e külső, látható változások mögött egy sokkal jelentősebb és mélyebb változás is rejlik, amelynek lényegét a közös gazdálkodás nyomán létrejött új feltételek alakították, s alakítják ma kisebb-nagyobb mértékben aktívan bekapcsolódik. A másik oldalon áll a „behozatal" a színház, a film, s főleg a tévé, amelynek csupán tétlen élvezője. Irodalmi esteken, író-olvasó találkozókon számtalanszor meggyőződhettem arról, hogy a könyv egyre több helyre jut el falvainkba. Ezt nagyon kedvező jelenségnek tartom. Az azonban már kevésbé kedvező, hogy e könyveket nem nagyon olvassák. Mert — mondják — nincs idő az olvasásra.'(Most nem a művelődésről beszélek, hanem csupán az olvasásról.) Valószínű, hogy ebben közrejátszik az emberek magasfokú igénybevétele a termelésben, s az is, hogy falvaink túlnyomó többsége lassan „elöregedik". Ha elfogadom azt a tételt. VÁLTOZÓ PARASZTSÁG * mesebb állatfajta utódait szaporitotta-tenyésztette tovább, s a legszebb, legzamatosabb gyümölcsfajtákat oltotta-szemezte a facsemetékbe. Ismertem olyan parasztembert, aki maga készítette a szekerét, a lószerszámot is maga varrta. s nem jött zavarba, ha a lovát kellett megpatkolni, s nem volt kokócs . . . De tudott szép kazlakat is rakni, másfélét szalmából, s megint másfélét szénából. S büszke volt a tudományára. Röviden: mindenhez értett — mert értenie kellett, ha élni, létezni akart. Ma már ilyen parasztember nincs. (Vagy ha akad is igen elvétve, a legidősebbek közül.) S nem is lehet. A megváltozott gazdasági és termelési viszonyok, a magasabb szintű termelési technológia ezt alapjában zárja ki. A gazdálkodás megváltozott rendje a falu képét is teljes egészében megváltoztatta és szinte észrevétlenül formálta, alakította azzá, olyanná, amilyennek ma látjuk. De hadd folytassam ott, ahol az imént abbahagytam: a „paraszt" fogalmával. Az a parasztember, akiről az előbb elmondtam, mi mindenhez kellett értenie, ha élni, létezni akart, a szőkébb és tágabb környezetét kénytelen volt olyanná alakítani-formálni, hogy az céljainak minden tekintetben megfeleljen. Mivel állatokat nevelt-szaporított, szüksége volt megfelelő istállókra, ólakra. Az állattartáshoz szükséges szemes- és szálastakarmányok tárolására kamrát, magtárt, szérűt, csűrt, pajtát kellett építenie, burgonyának, répának pincét, vermet ásnia, s a trágyának is kellett hely az udvaron. Kocsinak, ekének, síknak. Ugyanolyan módszerességgel, ahogy a gazdálkodáshoz szükséges ismereteket adták át apródonként gyermekeiknek a szülők. (Még abban is volt valami rend és rendszeresség, hogy a lányok a háztartás, a főzés, varrás stb. tudományát az anyjuktól, a fiúk pedig a kinti tudnivalókat az apjuktól tanulták. Esetleg a nagyszülőktől.) Az elmúlt harminc év alatt az imént felvázoltak szinte teljesen eltűntek falvainkból. Megváltozott a falukép a gazdálkodás rendszerének megváltozásával. Más lett a ház környéke, más lett az udvar. Kevesebb állatot tartanak — nagy háziállatot alig — ezért az épületek is más céllal épülnek. Nincs pajta, szérű, nincsenek kazlak stb. Több a szőlő, gyümölcsfa, több a virág. Több a díszítőelem. Az előbbihez viszonyítva már ez a külső, látható változás is jelentős. Az építkezés sajátosságai is mások lettek; egyre több az emeletes családi ház, s azok belső elosztása, berendezése is teljesen eltér a régi parasztházak berendezésétől. Inkább a városi, polgári lakások mintájára készülnek, s a berendezésük is ahhoz hasonló. A vízvezeték a központi fűtés ezekben a falusi lakásokban általánossá vált, mint ahogy általánossá vált a háztartási gépek számának a növekedése is. (A korábban használatos mozsár, köpülő, kenyérsütő-teknő, köcsög stb. ma már néprajzi érdekesség, amit divat gyűjteni.) Mindebből kitűnik, hogy a falun élő emberek is. Ez pedig nem más, mint az, hogy a mezőgazdasági termelésben is megvalósult a specializáció; szakosodott a termelés, s így törvényszerűen a szövetkezeti dolgozó (paraszt) munkája is egy-egy szakágazatra korlátozódott, s innen nem terjed tovább. Vannak fejők, csirkegondozók, sertésgondozók, traktorosok, gépjavítók stb. A falusi ember életében és munkájában ez teljesen új vonás, amely az iparszerű termelés felé szélesíti az ösvényt. A falu közösségének az élete következtében elveszti, vagy már el is veszítette azt a sajátosságát, amely korábban jellemzője volt; zártabbá váltak a kis közösségek, távolabb kerültek egymástól az emberek. bomlófélben vannak az egykor oly szigorú rokoni kapcsolatok. Ez a bezárkózás és fölaprózódás megszünteti — megszüntette — azt az aktív anyagi és szellemi kultúrát teremtő közösséget, amelyről korábban már említést tettem. A gazdasági és anyagi előrehaladás, a termelési technológia fejlődése és fejlesztése a falusi ember életét lassan a városi ember életmódjához közelíti. A falu egykori, kultúrát teremtő közössége ebből következően elveszik, illetve megváltozik, s más funkciót nyer. Tapasztalataim szerint falvaink kulturális életének ez a megváltozott formája az elmúlt harminc év során két részre bomlott. Ennek egyik része a népi hagyományok feltárását, ápolását, megőrzését tartalmazza, s ebbe parasztságunk hogy a kultúra az, amit az emberi társadalom fizikai és szellemi munkájával létrehoz, akkor a mai falut nézve egy nehezen megnevezhető hiányérzete támad az embernek. S különösen felerősödik ez, ha arra gondolok, hogy a csehszlovákiai magyarság nagyobbik hányada falun él. Még hangsúlyosabbá válik, ha Fábry Zoltán felismerésének tükrébe állítom, aki a Rés poétikában ezt írja: „A magyar nyelv itteni sorsa — akárcsak tegnapi általános történelmi sorsa — a magyar faluval áll, vagy bukik." A magam részéről ezt a gondolatot azzal tágítanám, hogy a nyelv mellé az általános műveltségi, művelődési és kulturális igényt és követelményt is oda állítanám. A továbbhaladás enélküf elképzelhetetlen. S mivel ezt már régen felismerték az állami és társadalmi szervek, valamint az egységes földművesszövetkezetek, igyekeznek megfelelő mértékű anyagi, szakmai és erkölcsi téren is támogatást nyújtani. A parasztság történelmében a jobbágyság eltörlése után a legnagyobb forradalmi változást a közös gazdálkodásra való áttérés jelenti. Ez alig harminc év — szinte még nem is történelem. Mégis alapjaiban megváltoztatta a falut, a parasztságot, annak társadalmi és kulturális életét. E változás minden részletére kitérni egy cikk keretében szinte lehetetlen. Nem is volt szándékomban. Csupán az általam legfontosabbnak tartott mozzanatait próbáltam összefoglalni, hogy sok egyéb gondunk mellett ezt se kerülje el a tekintetünk. GÁL SÁNDOR 14
