A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-11-01 / 33. szám
Napilapjaink egyikében a közelmúltban kisriportot olvastam egy főiskolát végzett fiatal lányról, aki örökbe fogadott és nevére íratott egy addig állami gondozásban lévő kisgyereket. S mert nincs asszonyneve, most sokan szemére vetik „szégyenét”! A lány azonban fittyet hány az üres szóbeszédre és csak azzal törődik, hogy a gyerek egészségben, szeretetben nőjön föl... Ennek a lánynak a története jutott az eszembe a minap, amikor egy szomorú perben hirdetett ítéletet a bíróság. És a gondolattársítás — úgy érzem — nem volt véletlen. ■ A tárgyalásra megidézett törvényszéki orvosszakértő vallomása tömör volt és a szokatlan fül számára lesújtó: „Ismertetem az ekkor és itt meg itt (pontos dátum és színhely) talált 49 centiméteres, 2 kiló 95 dekás halott fiúcsecsemő boncolási jegyzőkönyvét. A jól fejlett, életképes újszülött minden kétséget kizáróan élve született. Erre utal egyebek között az is, hogy tüdejét teleszívta levegővel. Valószínűleg néhányat lélegzett, miután orrát, száját befogva megfojtották. Ezt igazolják az arcon és a gége körül kimutatható vérbeszűrődések, apró sérülések ... ■ Tizennyolcadik évében járó, fiatal nő ül a vádlottak padján. Középtermetű, sovány. Sötét haja a homlokába omlik. Dagadt, szétsírt arcán szüntelenül folynak a könynyek. A bíró kérdez, a lány válaszait alig-alig érteni. „Neve? ... Foglalkozása? ... Munkahelye?...” Aztán egy pillanatnyi szünet után a bíró felnéz és halkan, de határozottan megkérdezi: „Gyermeke van?” A vádlottból újra feltör a zokogás. Válasz helyett csak a fejét ingatja. Aztán a kérdésekből és a félszeg válaszokból lassan kibontakozik a sokgyermekes vidéki család története. Az apa gyakran iszik, családja helyett inkább ivócimborái között tölti a szabad idejét; ám ha otthon van, akkor túlzott szigorral próbálja pótolni a nevelés elmulasztott óráit. Különösen lányai „nevelését” irányítja kemény kézzel... Szinte minden óráról számot kell adniuk, sehová sem engedi őket és általában hazudniuk kell, ha egy kis szabad időt akarnak maguk számára kicsikarni. Amikor az egyik lánnyal „megesik a szégyen” először látni sem akarja a nem kívánt unokát; később megbékél ugyan, de a többi nővért még szűkebb gyeplőre fogja. Amikor másfél évvel ezelőtt a vádlott egy szilveszteri táncmulatságba akar menni, ajtót mutat a lánynak. A főváros következik. Néhány napig egykori iskolatársnőinél kapott alkalmi szállással, majd albérlettel; öt-hat hónap elteltével pedis a gyári munkásszálláson kap szobát. Zárkózott, de jókedélyű lánynak ismerik, aki csak alig vagy egyáltalában nem beszél a magánéletéről. Dolgozik, úgy határoz, hogy ősztől a dolgozók esti gimnáziumát látogatja majd — és ha kedve tartja a barátnőivel szórakozni is járhat már. Egy ilyen alkalommal ismerkedett meg Tiborral is. Ismeretségük szerelmi viszonnyá fejlődik, és kapcsolatuk nem marad következmények nélkül. Tibor azonban felelőtlen fiatalembernek bizonyul, megretten a „kellemetlen” hír hallatán és úgyszólván megváltásnak érzi, hogy az ország ellenkező végébe szólító tényleges katonai behívót kap. A lány teljesen egyedül marad. Nővéreinek sem szól semmit, munA gyárban szégyelltem elmondani, otthon is tagadtam; a munkásszálláson pedig attól tartottam, hogy el kell onnan költözni, ha megszületik a gyerek ... De ezt... hogy a gyilkosa legyek nem akartam ... Ügy gondoltam, ha már meglesz a pici, talán elnézőbbek lesznek velem szemben a szálláson, a nővéremtől pedig titokban elkérem a kelengyéjét. Húztamhalogattam, hogy szóljak valakinek is, vártam, hogy meglegyen a gyerek... És akkor, azon a vasárnap reggelen teljesen egyedül voltam ... Amikor megszületett teli torokból, hangosan sírt... Megriadtam, mi lesz ha a többi folyosóról meghallja valaki, hiszen senki sem tudta... Akkor befogtam a száját... csakhogy ne ra kapható. Hogy észrevettük-e rajta? Gyanítottuk, de ő váltig tagadta, hogy terhes volna. Még nevetett is, hogy nem. Kinos dolog az ilyesmit firtatni. Amúgy nem sokat tudtunk róla, mindig zárkózott volt...” „Apánk nagyon szigorú volt mindannyiunkhoz, ő volt a legkisebb, vele kiváltképpen. Mi soha nem mehettünk moziba, mulatságba, sehová. Arról sosem beszélt, hogy jár-e valakivel, van-e udvarlója. A terhességről nem szólt semmit, én meg nem vettem észre rajta. Nagy kár, hogy így történt, különben nagyon jól megvoltunk egymással...” ■ A bíróság az utolsó szó jogán még egyszer szót ad a vádlottnak, aki őszintén sajnálja tettét, aztán a tanács ítélethozatalra vonul viszsza... és emberölés bűntettében vétkesnek találja a vádlottat. LÁNYKÉNT SZÉGYEN ? katársnői előtt is titkolja állapotát. Hónapokig nem utazik haza, a gyárban műszak végeztével külön jár zuhanyozni; délutánonként nem jár el sehová, este korán lefekszik. Aggodalmát, rémületét az utolsó pillanatig magába fojtja... A főtárgyaláson, halkan, akadozva, szemlesjitve ecseteli annak a rossz emlékű napnak történetét: „Vasárnap reggel egyedül voltam az egész folyosón, a lányok mind hazautaztak. Reggel ötkor rettenetes görcsökre ébredtem, fölkelni sem tudtam. Későn vettem észre hogy terhes vagyok, csak a negyedik hónapban. Tibor akkor kapta a katonai behívót. Nem mertem szólni senkinek, a terhességi tanácsadóba sem mentem el. eírjon ... nem is néztem meg ... aztán ... aztán már nem sírt.. Aznap még feküdt. Csak estefelé kelt föl, hogy mielőtt megérkeznek otthonról a lakótársnői, eltüntesse a történtek nyomát. A megfulladt csecsemőt egy dobozba rejtette és az elhagyott gyártelepjét szegélyező bokrok alá dugta. Este hétkor már ismét az ágyban feküdt, reggel hatkor pedig ott állt a gépe mellett. ■ A bíróság több tanút is megidézett a főtárgyalásra. Vallomásaik közül hadd idézzük legalább az egyik munkatársnő és a legidősebb nővér szavait. „Egy brigádban dolgoztunk, rendes lány volt, minden munkáAz ítélet, az enyhítő körülmények figyelembe vételével is, szigorú de igazságos. A lány az őrizetére rendelt fegyőr szomszédságában hangtalanul sír ... Ekkor jutott eszembe arról a bizonyos örökbefogadásról szóló kisriport. Rádöbbentem, hogy a nők két dologért képesek mindent elkövetni: hogy legyen gyerekük — vagy hogy ne legyen gyerekük ... És hogy inkább lányként legyen valakiből anya, minthogy az elmaradottság, a rémület, a magáramaradottság és a szégyentől való rettegés ilyen bajba sodorjon valakit. GYÖKERES GYÖRGY felvétele 15
