A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-11-01 / 33. szám
akarok. Engem kérem, nem molesztál a rendőrség, mert a papírjaim rendben «annak. A papírjai valóban rendben vannak. Ehhez nem fér semmi kétség. Állítólag még akkor is kiváltja az engedélyt, amikor tudja, hogy nem fog a búcsúban árusítani. Előrelátásból. Mert aki egyszer kihagyja, annak igen nehezen adják vissza újra az engedélyt. S kár volna ilyen felelőtlenül elesni több tízezer korona bevételtől. Mert az egynapi bevétel a törpékből és a karikákból (ezeket egy borosüveg nyakára kell dobni, s ha sikerül, akkor az ember további apróságok — borok, sparta-cigaretták, stb. — közül választhat) — B. Imre szerény bevallása szerint is — meghaladja a kétezer koronát Vagy negyven búcsúban fordul meg évente (némelyik két napig tartl), s az testvérek között is több mint nyolcvanezer korona bevételt jelent. AKI MER, AZ NYERI A szerencse-masinák, a számozott kártyák, a zsákbamacskák elmaradhatatlan kellékei egy valamirevaló búcsúnak. Mint ahogy a körhinták és a lövöldék sem hiányozhatnak. De mit is nyerhet az egyszerű halandó, ha mellé szegődik a szerencse. Csak találomra irok ide néhány dolgot: olcsó borokat, keménydobozos spartacigarettát, vattából és sörösüvegből (nem kis kézügyességet kívánó munkával) előállított kutyuskákat, apró értéktelen mütyürkéket, kétes eredetű műanyagtálakat, stb. Nem is gondolná az ember, hogy ez a legjobb üzlet. (Jozef P., R.-i kőfaragó: „Az emberek meggondolják, mire adják ki a pénzt. De ha lehetőség nyílik rá, hogy egy kis szerencsével és olcsón hozzájussanak valamihez, akkor gondolkodás nélkül rááldoznak pár koronát.”) Több ezer korona a napi bevétel. Igaz, senki sem érzi, hogy becsapták, hiszen a szerencse forgandó; pedig valójában mindenkit átvertek. S ez a legszomorúbb az egészben. Jozef P., akivel G.-ben találkoztam, úgy véli, nem követ el semmiféle kihágást azzal, hogy kezeli a szerencse-masinát. Meggyőződése, hogy a giccses műanyagtálak, amelyeket állítólag csak a Tüzesben lehet kapni, értékes holmik. Meglehet, a saját tudatlanságának áldozata. Ám ettől függetlenül tény, hogy egy-egy hétvégén ugyanannyit keres, mint egy hónap alatt a kőfaragó műhelyben. Ráadásul a rendőrséggel sincs problémája, hiszen a szerencsemasina (akárcsak a körhinta, a hullámvasút, a tükrösbolyongó, a lövöldék) a K. család tulajdonában van, s ők fizetik érte az adót is. A K. család valamennyi tagja a búcsúkból él. űk a hivatásos búcsúsok. A mesterség apáról fiúra száll. Elnéztem a jól megtermett fiatalembereket a lövöldében és a körhinta környékén. Ha más családba születnek, akkor ma ügyeskezű munkások, jófejű technikusok lehetnének. Vagy akár mérnökök is. így viszont csak egy idejétmúlt „szakma” mesterei. S erre aligha lehetnek büszkék. LACZA TIHAMÉR (Kontár Gyula (1), Prandl Sándor (2) és Gyökeres György (1) felvételei) MUZEUM A TERMÉSZETBEN Rožnov pod Radhoštém a Bečva völgyében fekszik. A hegykoszorúval övezett városnak jelenleg körülbelül 11 000 lakosa van. Észak- Morvaország legtisztább városainak egyike. Van egészen egyedülálló nevezetessége is: az ún. Valašské múzeum, amelyet a természetben létesítettek. Közép-Európa legrégibb természeti múzeumáról van szó. Az első épületeket, (a városházát és egy polgári házat) 1925-ben Bohumír Jaroňka festőművész kezdeményezésére telepítették a város parkjába. Az ő áldozatos munkájának köszönhető, hogy a régi fa népi építészet remekei ma a látogatók százezreit gyönyörködtetik. A múzeum két részből áll: a favároskából és a fafalucskából. A több mint negyvenöt épületet ugyanúgy rendezték be, mint hajdan. A kis falusi házak kertjében és ablakaiban virágok nyílnak, s olyan benyomást keltenek, mintha lakóik csupán a földekre mentek volna ki dolgozni. A 18. és 19. század földművelő népeinek és iparosainak a szerszámait is megszemlélhetjük az egyes helyiségekben. A szebbnél szebb népi építészet a régi idők emberének életébe nyújt bepillantást. Hogy társadalmunk mennyire megbecsüli a nemzeti, népi hagyományokat, azt egyetlen ténnyel érzékeltetném. Egy épületnek az ide szállítása 150—200 000 koronába kerül. S minden évben tudnak meglepetéssel szolgálni. Az egyik teremben még mindig sok a feldolgozatlan anyag, használati eszköz. Ezeket a tárgya-Méhkaptárak kát úgy sikerült megmenteni, hogy a múzeum dolgozói a szemétből kotorták elő. A civilizáció, a jólét azt is eredményezi, hogy az emberek kidobálják házukból a régi tárgyakat, s nem is gondolnak muzeális értékükre. A gyönyörű természeti kincs itt van a közelünkben. Azt juttatja eszünkbe, hogy hazánk rengeteg szépséget és értéket tartogat még számunkra. A múzeumot évente 250—300 000 ember látogatja. Csehszlovákia legnagyobb néprajzi természeti múzeuma minden tekintetben dolgozóink kulturális igényeit elégíti ki. KURUCZ LUJZA
