A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)

1976-11-01 / 33. szám

mölcsös terem meg. összföldterületük 1800 hektár $ ennek a gyümölcsös hét százalékát teszi ki, míg a gyümölcsért kapott pénz az összjövedelem huszonöt százalékát képezi. Ez igen.

A két nappal későbbi őszi nap már el is feledteti o tegnapelőtti borús időt. Ragyog a napsütés. Gondolom ezért is olyan vidámak, hangosak a bakai határban paradicsomot szedő asszonyok. Csoportvezetőjük, Krascsenits Ágnes egyben a kertészet szocialista brigádjának vezetője is. Elmondja, hogy az idei terv teljesítésében illetve túlteljesítésében most már hetek óta biztosak. Nemcsak azért, mert az idén kivételesen jók a felvásárlási feltételek, de azért is. mert a kertészet dolgozói kivételes szorgolommal igyekezték helyrehozni mindazt, amit az időjárás el akart rontani. — Férfias küzdelmet vívtak az asszonyok — mondja mosolyogva.

A felbári dohónyszórítóbon dohánylevelet kötöző asszonyokkal beszéltem.

Kértem, számoljanak hangosan. Megtették. A végeredmény: a dohányföld csaknem egymillió korona hasznot termett.

Ki ne tudná, hogy az idei piacon aranyat ér o vöröshagyma. Amikor a korcsai határban megálltam a harminc hektáros hagymaföld szélén, egy pillanatig — én laikus — úgy véltem, hogy ennyi hagyma egy országnak elegendő. Aztán a szövetkezet emberei nagyon gyorsan meggyőztek, hogy ennyi hagyma még egy konzervgyárnak is kevés. Mindenesetre nekik másfél millió korona jövedelmet hoz. Számolni kezdek. Kiderül, hogy dohányt termeszteni ezekszerint érdemesebb, s hogy könnyebb leszokni a vöröshagymáról, mint a cigarettáról. Persze fölösleges az aggodalom, hiszen nem csak korcsán termett hagyma az idén.

Hazatérőben az őszi határjárásról, elnézem a még zöld cukorrépaföldeket, a már sárguló kukoricásokat és visszatekintek a dunaszerdahelyi cukorgyár magas kéményére. Ha jól látom, már füstölög. Kétségtelen: készülnek a kampányra. Október eleje van. Néhány nap múlva a répoföldek és kukoricások szélére odaállnak a kombájnok s néhány hét múlva már számszerűen tudják a növénytermesztés idei állásának mérlegét. Annyi persze már most is bizonyos, hogy a nem éppen kedvező időjárás ellenére is kiválóak az eredmények.

KESZELI FERENC

köröz és szinte súrolja a jegenyéket. Majd változik a kép: pirosló paprikatábla; ládapiramisok mellől fiatal lányok, asszonyok integetnek. Nyulak baktatnak a frissen kaszált lucernatarlón; fácánok, fogolycsaládok rebbennek szét és tűnnek el a barna bokrok alján. Ez már az őszi vadászat ideje, hajtők és vadászok járnak a határban.

A nagysallói állomás mellett nagy halom cukorrépa vár sorára.

Az egyik udvaron végig a napos házfal mellett szárad a dió, megcsörren ahogy a macska ijedten átfut a diászőnyegen. Téli esték dióskalácsos illatát érezni egy pillanatra a levegőben.

Egy másik kapuban kisszéken, fonott kosárban szőlő és őszibarack kínálja magát. Talán nem is eladásra szánták, csak megmutatni, hogy a gyümölcsre kedvezőtlen nyári évad után az ősz — ha nem is oly bőséggel mint a korábbi években — szép terméssel szolgált.

(ozsvold) PRANDL S. FELVÉTELEI

Őszi utazás ez is; nem imbolygó vörös postakocsin vágtunk neki az útnak, mint Krúdy regényhősei, hanem száguldó, fekete Volgán, „ökörszájas“ októberi napon, és nem volt céltalan és reménytelen az utazásunk, mint a vörös postakocsi utasainak. Az árok rőt bokrai versenyt futottak velünk is. A Garam alsó vidékét kéklő pára fedte, és a nap gyenge sugara valami megkapó gyöngédséggel szűrte át a tájat.

Sárga dohánylevelekkel megrakott traktort előztünk, hátul egy kalapos atyafi békésen szalonnázott. Korán indulhattak útnak, hogy időbe beérjenek a lévai dohányfinomítóba. Oldalt a félig levágott csaiamádétáblán a szecskavágó görbe nyakával messziről ittmaradt őshüllőre emlékeztetett. Kicsit távolabb a lánctalpas traktor mintha egy nagy könyvbe róná az illyési fekete barázdasorokat.

Felette óriás sárga szitakötő — mezőgazdasági repülőgép —