A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)

1976-11-01 / 33. szám

HATARJARAS

CSALLÓKÖZBEN

A kép nem jellemző: szomorú birkanyáj legelészik egy csallóközi faluszélen. Nyilván az állatok is a borult, őszies időtől olyan lehangoltak. Az előbb még eső szitált. Megállók, nézem a másfél tucat birkát, de azok rám se hederítenek, — pedig a számat is eltátom. El ám. mert a feketére koszolódott, faggyasgyapjú öreg birkák között egy hófehér, „húsvéti" hetesbárányka is botorkál. No de ilyet: kisbárányt októberben?! Majd azt bizonyítandó, hogy az októberi bárányt nem csak kitaláltam, — fotografálni kezdem az állatokat, de úgy, hogy a háttérben a jellegzetes őszi silóhegy is lássék.

Silóhegy? Néhány esztendővel ezelőtt még azt sem tudtuk, eszik-e, vagy iszszák az ilyet. Ma meg a siláhegyek részei, elemei lettek a sík csallóközi tájnak. Ott magasodnak minden faluszélen, hatalmas fóliákkal betakarva, szalmabálákkal, elnyűtt gumiabroncsokkal leterhelve, nehogy a szél megtépázza őket. A légi határban vagyok. Láthatom, kérdezősködés nélkül is tudhatom: a silótakarmányt itt már betakarították. De nézzük a legelővel szemben elnyúló. bekerített szőlőskertet! Zörgetem hát o kaput, majd barátságosan szólítgatni kezdem a szőlősorok közül előkerült csaholó farkaskutyát, kinek jellemző tulajdonságáról már korábban értesültem: a kapun kétnyelvű tábla hirdeti, hogy a kutya harapós. Ám hasztalan zörgetek. Se vincellér, se csősz, se varjúpásztor nem jelentkezik. Már fordulnék vissza, amikor megáll mögöttem egy Skoda. Vezetőjéről rövidesen kiderül, hogy Boros József a neve s itt a szőlőben ő a csoportvezető. Beljebb invitál aztán elmondja, hogy alig egy órával ezelőtt mentek haza a szüretelő asszonyok. Esett az eső, késő délutánra járt s egyébként is szombat van, ráadásos munkanap. Az ötvenkét hektáron húsz asszony szüretel immár egy hete. A legfontosabb adat, amit a csoportvezetőtől megtudok: gyönge a termés, többre számítottak. Sok volt a téli, tavaszi fagykár s az ötvenkét hektárra komoly jégverés is jutott a nyár folyamán. Mindez persze nem teszi kétségessé az esztendők óta vitatott kér- Jést: érdemes-e a Csallóközben szőlőt :ermelni? Eredmények igazolják, hogy

igen. Nem érdemes viszont minden fajtával foglalkozni. Boros József sorolni kezdi, itt, a szőlőjükben milyen fajták vannak. A tizenkettedik fajtánál szólok közbe. Kiderül, a telepítés „változatosságának" oka nem szándékolt. Olyan fajtákat ültettek, amilyen venyigékhez a telepítéskor, pótlásokkor sikerült hozzájuttok. Bort nem készítenek, csupán néhány száz liter murcit préselnek a szüretelők jókedvre derítésére. Nincs ugyanis pincéjük, így a szőlőt adják el s nem a bort. Igaz, abból is bor lesz. Pár faluval odébb, a felvásárlóhelyen préselik a csallóközi szőlőt, ahonnét aztán tartálykocsikban utazik tovább a must, hogy valamelyik nagyüzemi pincében borrá érjen.

Persze az őszt nem csak a szőlő jelenti. A szüret nem csak szőlőszüretet jelent s mióta nagyüzemi gazdálkodásról beszélünk, a szüret fogalma kiterjedt a mezőgazdaság széles területeire. Mert ami például a százhúsz hektáros csenkei gyümölcsösben zajlik, az semmiképpen sem mondható csak afféle mindennapi almaszedésnek. Almaszüret ez a javából, hiszen a százhúsz hektárnak pontosan a fele almáskert. Gazdagon termő, a gondozásért hálásan fizető almafák ezrei sorakoznak itt. Az irodában pedig három fiatalember ül, lázasan számolnak. Esteledik s ők most adják össze a mai napon leszedett almamennyiség adatait. Mázsákban, tonnákban, vagonokban beszélnek, ök hárman vezetik ezt a hatalmas nagyüzemet, pedig hát hármójuk életéveinek száma a százat sem éri .el. Sánta György köztük a legrendhagyóbb eset. Az ország legkeletibb sarkából, Nagykaposról jött el Csallóközbe gyümölcskertésznek. Hogy hogyan és miért?

— Egyszerű: kertész akartam lenni, de nagyon. Azt is mondhatnám, gyerekkoromtól ez volt a „rögeszmém". így aztán szép sorjában végigjártam az elhatározásom megvalósításához vezető utat. Leérettségiztem, katonáskodtam, aztán dolgozni kezdtem Szobráncon a Szőlészeti Kutatóintézetben, miközben a Budapesti Kertészeti Főiskola levelező tagozatán röpke öt esztendő alatt diplomát szereztem, majd egy pályázat útján kerültem ide vezető kertésznek. Ma azt mondom: ennél jobban nem pályázhattam volna. Hogy messziről jöttem? Szívesen jöttem a Csallóközbe,

1. Dohánylevelek törtjei között

2. Németh Ilona a bakai paradicsomtöldön

3. Birkák a silóhegy tövében

hiszen egy mezőgazdasági szakember itt igazi alkotó munkát végezhet, szabad az út.

Mikóczi József gyümölcsész-technikus számol és közben bólogat. Beszélgetünk. A harmadik szakember még újdonsült, de annál lelkesebb. Alig néhány héttel ezelőtt tért haza Budapestről, ő is ott szerzett kertészmérnöki diplomát. Az idei almatermés előreláthatólag százhúsz vagonra tehető. Többre számítottak, de hát a szárazság közbeszólt. Rengeteg ugyan az alma, de nem nőtt meg akkorára, mint ahogy azt szerették volna. Ennek pedig kétségtelenül a szárazság az oka. Nem tudtak öntözni, mert a Kis-Duna szennyezett vizét tilos használnik. Sokáig folyik a szó az öntözésről s hiába mondunk okosakat, a beszélgetés úgy summázható, hogy legokosabb mégis csak az lenne, ha nem szennyezné az ipar a Kis-Duna vizét. Mert hát bővizű kutakat ásni nem olcsó mulatság.

— Nem olcsó, de nem is mulatság. Szükségszerűség — mondja a fiatal Vass Tibor. Közben bealkonyodik s az udvaron alábbhagy a szorgos mozgolódás, a létrákat pedig lefektetik a fák alá. Hosszú napjuk volt az afmaszüretelőknek. Hatalmas lódahegyeket hagytak maguk után. Éjszaka majd jönnek a teherkocsik és a csenkei alma elindul az üzletek a hűtőházak és a konzervgyárak felé. Aztán reggel ismét jönnek a szüretelők. S így megy ez még jó néhány napig, amíg az almafarengetegben egyetlen gyümölcs lesz az ágon. A szövetkezet évi terve 34 millió korona. Ebből nyolcmilliót a gyü-6