A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-10-25 / 32. szám
ARANY-FOGOLY (Bárczi Istvánnak) Balladára aki terhes, messzi, komoly árvaságra, arany leprást fénykéné hullák korhadt fahusángja. Sugarasan hajzat omlik. Feltör, feltör, engedetlen, így: fürödve boldogságban tehetetlen, menthetetlen. Megáll, hullást odahagyva. Szeme, sorsa óriási. Fi, jaj, isten, mi lelhette: hogy tud ily dús földet látni. Pillája fönt kunkorodik. Most, most fonják át a lelkét. Ilyen hullást, ily dallamot hagytak reá. Ezzel verték. Esik fénye, mégis, mégis zokogását összefogja, villám, kőtömb fel a mélyből száll, és regös dalra fogja. Ezt a bazaltszirtet soha más ne hágja, mint ég magos. Rebbenj elő, tűz, homályból, múltból izzó kő, tarajos. Balladára aki terhes, messzi, komoly árvaságra, arany leprást fénykéné hullák korhadt fahusángja. AZ IDŐ HALLGATÁSA Dúdor István képe alá Az ember ez az ember az ember mezit-kéz mezít-has mezít-láb az üszkös kis virágra áldott-asszony hasú planétánkra ül tiszta tenyerébe fogja bal szemét és jobb szeme villámos űr lesz Mióta hallgat így Az ember ez az ember az ember oly hű oly kicsiny akár a költő ki verset írni földre ül s írja míg megőszült kavicsok nyomják a hátgerincét Mióta hallgat így Az ember ez az ember az ember kozmoszban alszik kozmoszban ébred és kézfeje mint az állaté és lábfeje mint az állaté Mióta hallgat így Az ember ez az ember az ember oly hű oly kicsiny olyannyira hű oly kicsiny kicsiny amint zokogó félelemben hallgatja ketyegő szemét hogy már mindkét félteke kell e véres hallgatáshoz Mióta hallgat így Az ember ez az ember az ember kozmoszban alszik kozmoszban ébred s oly magányos mint a Föld míg üres tenyerében tartja jobb szemét és kézfeje mint az állaté és lábfeje mint az állaté Mióta hallgat így KULCSÁR FERENC (1949) Zalabai Zsigmond, a legfiatalabb nemzedékünk kritikusa „A vers túloldalán" című tanulmányában elemzi Kulcsár költészetét. „Tőzsér Árpád »Mogorva csillag» című verseskötete óta — tehát majd egy évtizeden át — nem akadt első kötetes, aki egyszeriben ennyi figyelmet érdemlő verssel rukkolt volna ki, mint Kulcsár" — írja Zalabai. S így folytatja: .Gondolatisága, problémákkal való birkózása szintén az induló Tőzsér világa tárulkozó lírájával rokonítja." Egri Viktor pedig így ír Kulcsár első könyvéről: .... a faluról jött Kulcsár Ferenc is a városlakó ideges lelki világának, zaklatott napjainak torz tükörképét villantja fel szertelenül, hányt-vetett nyugtalansággal." A „Napkitörések“-et aránylag gyorsar követő második Kulcsár kötet, az „Édennek neveztem" visszhangja már korántsem olyan egyöntetű. Kulcsár legszigorúbb kritikusa éppen a kortárs Varga Imre. Az „Éden" költészete túlságosan eklektikus, nem tud a könyvben eggyészervülni az „aranymáglya" és az „általános", a „virágsírás“ és a „szkeptikus", a „szellem" és a „gyöngysoros sírkert(l)“ — sorolhatnám a példákat garmadával „A hatások idegen anyagként elválnak a saját költői leleményétől" — írja Varga Imre. KÉT SZONETT í Ha mást nem is e korszerű világban, hát glóriát. Életedre, kócfejedre glóriát, míg tűzön által dideregve mész a hűvös, júniusi nyárban. Fölmért időt összegyűrt zsebedbe, ha megérintik, égve égjenek, és egykoron e kifordított zsebek lobogjanak — pestist eltemetve. Kimondott kínjaid keccsel majdan táncolnak, mint cingár lábad hajdan a világ hulló, havazó porában, hisz kimondatlan, nevezetlen korod kimondatlanul hordozod a föltárulás fülledt korszakában. 2 Nos, végül is meglelted hazádat: szikár szavaid rendre sorakoznak, élükön dideregsz s egyre fogyakoznak jelzőid már; élsz és látomásod árad. A mondattan lét tipeg eléd. Zuhog belőle Vajda, Gulácsy, zuhog Ady, Rimbaud és Csontváry — éhségükből megfő csöndesen az ebéd. Éltél és ma már mindened lázad, szived, tüdőd, gyomrod, veséd, májad — átsugárzol minden dolgokon. S munka előtti, nagy benned a csönd, léted a törvénybe merülve csöng — halálos derűre várva boldogon. BIBLIOGRAFIA: Napkitörések — versek (1972) Édennek neveztem — versek (1975) MAJDANI MÚZEUMBAN Sok végtagú esztelen ember tisztelgett előttem egy esztelen órán: Az erdő vak dobogás, nyulacska és nyulacska futkos — mily vakmerőség felnyitni számat. Téglát, földet, meszet vonszolunk egy tiszta helyre, mondta, lakáska épül, kis lakás a földön. Es a tébolyt tiszta asszonyok. Én egyszerű voltam és sírtam, és a tenger drágasága járt eszemben, és nemzedékem majdani múzeumában jártam. IQ
