A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-10-11 / 31. szám
A zsibongó gyereksereg csak akkor csendesedett el, mikor belépett a tanító. Egy pillantást vetett az osztályra, majd a táblára. Dehogy volt az tiszta! Persze a Fulla-gyerek. — Te már megint telerajzoltad a táblát — mondta korholóan. Valójában nem haragudott, már hogyis haragudott volna, hiszen jól rajzolt a lurkó. — Többet rajzol a táblára, mint amennyit ír — mondta Lajoska szüleinek. — Ha csak a táblára rajzolgatna! — sóhajtott a derék hentesmester, a gyerek apja. Nem a telerajzolt falat sajnálta, de még csak nem is az ajtókat. Inkább azt, hogy a fiút nem érdekelte az apja foglalkozása. Pedig Fulla-papa már régen azt forgatta fejében — öt lánya s egy fia lévén — hogy Lajoska veszi át majd a mészárszéket, ha ô már kiöregedik az iparból. A gyereket azonban más érdekelte. Rajzolni és festeni szeretett. A jóég tudja, honnan van benne ez a különcködés. Eudko rajzolt, festegetett, még akkor is, amikor a ružomberoki gimnáziumból átkerült Alsó Kubínba a kereskedelmi iskolába. A tantárgyak cseppet sem érdekelték. Az érettségi után felutazott Prágába és beiratkozott az iparművészeti iskolába. Hogy miért az iparművészetire? Azért, mert... ám ezt mondja el ő maga. — Egyszerűen azért, mert az akadémiára nem vettek fel. Hogy miért nem? Nem tudtam megrajzolni a kijelölt fejportrét. Lám, mik vannak. Akkoriban nyilván nem volt mindegy az elutasítási döntés, ma azonban már mosolyog az akkor történteken a nemzeti művész. — Mehettem vissza, eredménytelenül, kedvem szegetten ... Ha gyengébb anyagból .faragják” a hentesmester fiát, ki tudja, miképpen végződik a kudarc. Ö azonban érezte, tudta, hogy nem szabad elkedvetlenednie. — Egy esztendőre beiratkoztam Maily Gustáv professzor iskolájába. Ma is emlékszem, a kezdet kezdetén egyetlen rajzomon igazított valamit; meg is mondta, feleslegesen soha nem javít ki semmit. A professzor tanítványai közül többen is megmosolyogták a ružomberoki hentes fiát, ám Maily leintette őket; — Várjatok csak, majd meglátjátok, hamarosan különben rajzol mint ti. A professzornak igaza lett. Egy esztendő leteltével Fulla ismét Prágába utazott. Az iparművészeti iskolára. — Ott mindent megtanultam, amit egy képzőművésznek tudnia kell. Kitanulta a mesterséget. A művészi adalékot biztosította tehetsége. Tanárai — Hoffbauer és Kysela — elégedetten figyelték tehetségének kibontakozását. Tanulmányútjai során megismerkedett a legjelesebb művészek alkotásaival. Prágai tartózkodásának első évében barátságot kötött Mikuláš Galandával. Közös erővel fáradoztak a szlovák modern festészet létrehozásán. A prágai iskola révén megismerkedtek a fauvizmussal, expresszionizmussal, együtt csodálták Matisst. Cézant, Kleet, Chagallt, érdekelte őket a kubizmus, a konstruktivizmus, minden, ami új volt, ami újat ígért, ám ami mégis leginkább vonzotta őket, az a népi művészet volt. Fullát csakhamar elnevezték a szlovák népiség regősének, költő volt ő, színekben álmodó költő. „A modern festő nemcsak azt festi, amit lát, hanem azt is, amit a dolgokról tud. Kiegészíti a látott világot, költő és alkotó is egyben“ — írták közös munkájukban. Fulla részére csupán átmeneti állomást jelentett a szenei és malackai tanítóskodás, csakhamar meghívták a bratislavai iparművészeti iskolára. Akkoriban már jelentős alkotások kerültek ki keze alól. Az első igazi Fulla-művek. Egyszerűség jellemzi alkotásait, nem szereti a harsogót, a pátoszt. Rajzművészete teljesen egyéni, illusztrációi kifejezi« a lényeget. Mikor őt kérdezték, mit fejeznek ki képei, ezt válaszolta: .Életörömöt! Mindig erre törekedtem. A kép arra van, hogy örömet szerezzen az embernek.“ — os — Záturecky P. felvételei % 21
